FACEBOOK

Szombaton már elődöntők a bajnokságban

Szombaton már elődöntők a bajnokságban
hozzászólás, 2017.04.14.

Kezdődik a bajnoki rájátszás. A hétvége programja és az elődöntőkben szereplő csapatok vezetőedzőinek nyilatkozata a vlv előzetesében.

Diapolo

A most következő párharcok párosítása az alapszakasz és a középszakasz végeredményének helyzetét tükrözi. A bajnoki elődöntőben az első helyezett a negyedikkel, a második helyen végzett csapat a harmadikkal játszik. Az egymás ellen küzdő felek magukkal viszik az egymással korábban (vagy az alapszakaszban vagy a középszakaszban) lejátszott két meccs pontjait. Ezeket is beszámítva 7 pontot kell elérni a továbbjutáshoz.

Ugyanilyen a helyzet "lejjebb", ahol szintén nem izgalommentes párharcok várhatók. Mivel az első három helyezett a BL-ben, a negyedik és az ötödik az Eurokupában indulhat, hatalmas küzdelem várható az élcsapatokat követő "második szinten" is azért, hogy az itt szereplők kiléphessenek a nemzetközi porondra. Ugyancsak harc folyik "lent", a kiesés elkerüléséért. A versenykiírás szerint az utolsó helyezett búcsúzik az OB1-től, az utolsó előttinek pedig osztályozót kell vívnia a bennmaradásért.

Minden párharcnál az a csapat lesz először pályaválasztó, amely magasabb helyen zárta a középszakaszt. Döntetlen nincs, a meccseket mindenképpen, ha kell, ötméteresekkel el kell dönteni.

A rájátszás második, a bajnokság utolsó szakaszában a bajnoki címért három meccset kell nyernie az egyik félnek, az összes többi párharcnél két győzelem elegendő.

A helyzet a szombati start előtt (zárójelben a párharcok állása a korábbról továbbvitt egymás elleni eredmények alapján):

Elődöntők

Eger-FTC (4:1),
Szolnok-OSC (3:3)

Az 5–8. helyért

Miskolc-Vasas (3:3),
BVSC-Szeged (6:0)

A 9–12. helyért

Honvéd-Debrecen (4:1),
Pécs-Kaposvár (1:4)

A 13-16. helyért

UVSE-KSI (6:0),
Tatabánya-Szentes (3:3)

A játéknapok a felsőházban: április 15., szombat, április 19., szerda és - ha szükséges -  április 22., szombat

A játéknapok az alsóházban: április 15., szombat, április 22., szombat és - ha szükséges -  április 29., szombat


A hétvégi program:

Elődöntők


1. forduló, április 15., szombat (tévéközvetítés nincs)

18.00 Szolnok-OSC

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:


- A szezonnak ebben a fázisában már minden azon múlik, hogy miként kezeli a csapat a bekövetkező szituációkat, azokat, amelyek döntőek egy meccsen. Szerintem egyébként ennek az elődöntőnek nagyon nagy súlya van. Az OSC-nek voltak kisebb hullámvölgyei a bajnokságban, de a versenysorozat kezdetekor az egyik esélyesnek számított, és a csapat ugyanaz, nem változott, ezért nagyon nehéz ellenfélnek tartom őket. Az a legfontosabb, hogy a játékosok felmérjék annak jelentőségét, hogy nagyon koncentráltnak kell lenniük, s minden egyes egyéni teljesítménynek megvan a maga nagyon fontos szerepe.

Pireuszból hazatérve két napot még aránylag keményen edzettünk, utána kaptak két és fél nap pihenőt a játékosok, azóta pedig úgy készülünk, ahogy a rangadókra szoktunk. Fülöp Bencén kívül mindenki egészséges, ő homloküreg-gyulladásban szenved, antibiotikumot kapott, a játéka kérdéses.

TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Próbáltam tudatosítani a fiúkban, hogy a párharc 3:3-ról indul, ugyanannyi esélyünk van a döntőbe továbbjutásra, mint a Szolnoknak. Annyi "előnyt adunk", hogy két emberrel kevesebben játszunk, mert az eltiltottjaink (Szlobodan Nikics és Drasko Brguljan - a szerk.) még nem szerepelhetnek.

Tudjuk, hogy milyen erős a Szolnok, különösen hazai pályán, nem egyszerű a feladat, de nyugodtan, magabiztosan szállhatunk vízbe. A létszámhelyzetünkből is adódóan okosan kell játszanunk, megfelelően kell kezelnünk a hazaiak rendkívül gyors ritmusát, hiszen a Szolnok elöl is és hátul is a világ jelenlegi leggyorsabb vízilabdáját játssza. Ehhez úgy kell alkalmazkodnunk, hogy közben ne siettessük a saját megoldásainkat, semmiképpen ne kapkodjunk, éles helyzetekben jól oldjuk meg az adódó konkrét feladatokat. Nagy iramú mérkőzésre számítok, a fiúk jó hangulatban, optimistán készülnek, úgy látom.


20.00 Eger-FTC

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:


- Az ellenfelünknek nincs veszíteni valója, ők nyilván úgy számolnak, hogy itt meglepetést okoznak, s aztán megyünk hozzájuk egy ki-ki meccsre. Én próbálom azt tudatosítani a játékosaim fejében, hogy egyetlen meccs van, ezt kell megnyerni és akkor a döntőben vagyunk. Vagyis úgy kell vízbe szállnunk, olyan hozzáállással, mintha ez egy egymeccses kupadöntő lenne, amit meg kel nyerni, mert ezen múlik a továbbjutás, a trófea sorsa. Ugyanis veszélyes ellenfél a Fradi. Megnyerték az Eurokupát, felszabadultan játszhatnak, ráadásul nekik "több labdájuk" van a céljuk eléréséhez, hiszen számukra az érmes helyezés elérése a fontos, azt pedig még a kisdöntőben is megszerezhetik.

Talán még örülnek is, hogy velünk játszanak, hiszen a Szolnok ellen a bajnokságban lejátszott meccseik után, 0:6-ról indulva nem sok esélyük lett volna. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: mi megnyertük a bajnokság középszakaszát, mert megvertük itthon a Szolnokot. Szeretném hangsúlyozni, hogy az Eger bejutott a BL final six-be és jelen pillanatban vezeti a magyar bajnokságot! Ez rangot ad egy csapatnak, így fogunk hozzáállni, ezzel a tudattal megyünk neki a meccsnek.

Kisebb vírusok nehezítik a játékosaink életét, itt fáj, ott köhög, de szombat estére mindenki rendben lesz.

VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo) a vlv-nek:

- Számunkra ez a felállás természetesen "eggyel jobb", mintha a Szolnokkal játszanánk, 0:6-ról kezdve az elődöntőt... Az 1:4 sem könnyű helyzet, hiszen ráadásul Egerben kell játszanunk. Ez így egyelőre egymeccses elődöntő, nyernünk kell ahhoz, hogy megteremtsük az esélyt a folytatásra, arra, hogy döntőt játszhassunk ebben az évben. Nehéz feladat, láttam az Egert, nagyon jók, BL-csapatról van szó.

Ami minket illet, a kupagyőzelem után kaptak egy kis pihenőt a játékosok, ez elsősorban azért kellett, hogy fel tudjanak újra töltődni mentálisan. A hét első felében inkább fizikális munkát végeztünk, azt követően pedig a taktika terén készültünk az Egerre.

A szombati meccs kimenetele nagymértékben függ attól, hogy mennyire tudunk felpörögni. A héten sokat dolgoztunk azon, hogy el tudjuk kapni a meccsritmust. Úgy gondolom, az dönthet, hogy melyik csapat fog kevesebbet hibázni.

Nem mondom, hogy mindenki százszázalékos nálunk, vannak kisebb-nagyobb fájdalmak, Varga Dani továbbra is rehabilitációra jár, úgy edz a csapattal, de mindenki játszani fog szombat este.


Az 5-8. helyért

1. forduló

Április 15., szombat


19.00 Miskolc-Vasas

Április 19., szerda


BVSC-Szeged


A 9-12. helyért

1. forduló

Április 14., péntek


18.00 Honvéd-Debrecen

Április 15., szombat

19.00 Pécs-Kaposvár


A 13-16. helyért

Április 15., szombat

13.00 UVSE-KSI (Kőér utca)
15.00 Tatabánya-Szentes