FACEBOOK

Nyíri Zoltán a Reggeli Startban

Nyíri Zoltán a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.04.13.

Az FTC operatív igazgatója a pólósok helyéről a Fradi-családban. Elvárások, remények a most kezdődő bajnoki rájátszást és az átigazolások során várhatóan tovább erősödő zöld-fehérek következő szezonját illetően. Nyíri Zoltán volt a csütörtöki Reggeli Start vendége. Tudósítás és a teljes beszélgetés:

A vendég a "nagy FTC" operatív igazgatója és a külön kategóriában, külön szervezeti egységként működő labdarúgó szakosztály dolgain kívül minden más sportág ügyében illetékes vezetőként nyilatkozott. (Egyébként december óta az MVLSZ elnökségének is tagja.)

Megtudhattuk a beszélgetésből, hogy az öt éve új úton járó, feltörekvő, építkező csapatként tevékenykedő vízilabdázók jelenlegi büdzséje a női kézilabda szakosztály költségvetésének nagyjából egyharmadát teszi ki a Fradinál.

Érdekes választ adott Nyíri Zoltán arra a kérdésre, hogy becserélné-e a most elért Eurokupa-győzelmet a magyar bajnoki címre. Azt mondta:

- Nem! Nem cserélném be, mert a magyar bajnoki címet majd megnyerjük.

Hozzátette: őszintén be kell vallani, hogy idén ez még nem realitás. A hétvégén kezdődik az elődöntőjük az Egerrel, s a sportvezető szerint mostani csapatuk neki fog menni az ellenfélnek, de 20-25 százaléknyi esélyt lát a továbbjutásra. Az Eger ugyanis pillanatnyilag előrébb jár, jobb csapata van, amit az is mutat, hogy final sixes szereplő és ez nagyon komoly teljesítmény Nyíri Zoltán szerint. Ennek ellenére természetesen megpróbálják a lehetetlent.

Kell-e új játékosokat igazolni, szükséges-e tovább növelni a vízilabdázók költségvetését ahhoz, hogy újra bajnok lehessen a Fradi? - tette fel a kérdést a műsorvezető, Szombathy Pál.

Nyíri Zoltán igennel válaszolt a kérdés mindkét részére.

- Kell erősödni, mert aki megáll, az lemarad. Vannak olyan posztjai a csapatnak - és most nem fogok belemenni posztokba és nevekbe -, de..., igen, erősödünk, tárgyalunk játékosokkal, vannak, akikkel előrébb tartunk, vannak, akikkel még nem. Azt gondolom, hogy a jövő évi szezonra felálló csapat lesz az, amelyiknél először fogom én kimondani nyilvánosan, hogy a bajnoki döntőbe kell jutni.

A várható cél e mellett 2017-18-ban a Magyar Kupa-döntő elérése lesz és ha nem sikerül most kivívni a BL-szereplés jogát (ehhez a bajnoki rájátszásban érmes helyen kell végeznie a Fradinak - a szerk.) akkor meg kell védeni az Eurokupában elért elsőséget.

A TELJES BESZÉLGETÉS: