FACEBOOK

A bajnoki rájátszás következik

A bajnoki rájátszás következik
hozzászólás, 2017.04.11.

A hétvégén megkezdődik a 2016-17-es bajnokság utolsó előtti szakasza, a rájátszás első része. Ismertetjük a lebonyolítás rendszerét és a menetrendet.

A most következő párharcok párosítása az alapszakasz és a középszakasz végeredményének helyzetét tükrözi. A bajnoki elődöntőben az első helyezett a negyedikkel, a második helyen végzett csapat a harmadikkal játszik. Az egymás ellen küzdő felek magukkal viszik az egymással korábban (vagy az alapszakaszban vagy a középszakaszban) lejátszott két meccs pontjait. Ezeket is beszámítva 7 pontot kell elérni a továbbjutáshoz.

Ugyanilyen a helyzet "lejjebb", ahol szintén nem izgalommentes párharcok várhatók. Mivel az első három helyezett a BL-ben, a negyedik és az ötödik az Eurokupában indulhat, hatalmas küzdelem várható az élcsapatokat követő "második szinten" is azért, hogy az itt szereplők kiléphessenek a nemzetközi porondra. Ugyancsak harc folyik "lent", a kiesés elkerüléséért. A versenykiírás szerint az utolsó helyezett búcsúzik az OB1-től, az utolsó előttinek pedig osztályozót kell vívnia a bennmaradásért.

Minden párharcnál az a csapat lesz először pályaválasztó, amely magasabb helyen zárta a középszakaszt. Döntetlen nincs, a meccseket mindenképpen, ha kell, ötméteresekkel el kell dönteni.

A rájátszás második, a bajnokság utolsó szakaszában a bajnoki címért három meccset kell nyernie az egyik félnek, az összes többi párharcnél két győzelem elegendő.

A helyzet a szombati start előtt (zárójelben a párharcok állása a korábbról továbbvitt egymás elleni eredmények alapján):

Elődöntők

Eger-FTC (4:1),
Szolnok-OSC (3:3)

Az 5–8. helyért

Miskolc-Vasas (3:3),
BVSC-Szeged (6:0)

A 9–12. helyért

Honvéd-Debrecen (4:1),
Pécs-Kaposvár (1:4)

A 13-16. helyért

UVSE-KSI (6:0),
Tatabánya-Szentes (3:3)

A játéknapok a felsőházban: április 15., szombat, április 19., szerda és - ha szükséges -  április 22., szombat

A játéknapok az alsóházban: április 15., szombat, április 22., szombat és - ha szükséges -  április 29., szombat


A már ismert menetrend:

Elődöntők


1. forduló, április 15., szombat

18.00 Szolnok-OSC
20.00 Eger-FTC

2. forduló, április 19., szerda

20.00 OSC-Szolnok


Az 5-8. helyért

1. forduló, április 15., szombat

19.00 Miskolc-Vasas
19.00 BVSC-Szeged

2. forduló, április 19., szerda

20.00 Vasas-Miskolc (Tüske-uszoda)


A 9-12. helyért

1. forduló

Április 14., péntek


18.00 Honvéd-Debrecen

Április 15., szombat

19.00 Pécs-Kaposvár


A 13-16. helyért

Április 15., szombat

13.00 UVSE-KSI (Kőér utca)
15.00 Tatabánya-Szentes

2. forduló, április 22., szomat

18.00 Szentes-Tatabánya


A rájátszás második szakaszának játéknapjai

Felsőház


Április 29., szombat
Május 5., péntek
Május 10., szerda
Május 13., szombat
Május 17., szerda
(Az utolsó két dátum értelemszerűen csak a döntő esetleges időpontja lehet, amennyiben addig nem szerzi meg egyik fél sem a harmadik győzelmét.)

A döntő menetrendje a tévéközvetítések miatt várhatóan így alakul:

Május 1., hétfő, május 5., péntek, május 10. szerda, továbbá, ha szükséges: május 13., szombat és május 17., szerda.

Alsóház

Május 6, szombat
Május 13., szombat
Május 20., szombat