FACEBOOK

Varga Dániel: ,,A legjobb úton járunk, hogy nagy csapat legyen a Fradiból!,,

Varga Dániel: ,,A legjobb úton járunk, hogy nagy csapat legyen a Fradiból!,,
hozzászólás, 2017.02.20.

Varga Dániel szerint a hétvégén nemzetközi kupadöntőbe jutott Ferencváros számára "most jön a lényeg". A klub olimpiai bajnoka, világbajnoka csak a Fradiról beszélt az M4 Sport reggeli magazinműsorában, a beszélgetés végén feltett, a válogatottsággal kapcsolatos - provokatívnak semmiképpen nem nevezhető - kérdést könnyed módon elhárította.

Komoly szándékokkal, reményekkel igazolt a Ferencvároshoz a szezon elején a válogatott volt kapitánya, hitt az új népligeti csapat terveinek, szakmai koncepciójának megvalósításában, amit az is bizonyít, hogy hároméves szerződét kötött a zöld-fehérekkel. Mint most elmondta, ősszel komoly munka kezdődött a Népligetben, tudatosan lett felépítve minden, nem csak a csapat, hanem a játékosokat körülvevő stáb is. Minden feltétel adott a jó munkához, ennek ellenére ő úgy érezte, hogy kicsit "döcög a történet", lassan haladak előre a vízilabdázás egyes szegmenseinek terén.

Kevés olyan komoly tétmeccset tudtak játszani, amelynek megélése, főleg győzelem esetén szakmailag és morálisan is összekovácsolja a csapatot. A Herceg Novi szombai legyőzése és ezzel az Eurokupa döntőjébe jutás ilyen volt, ezért örült különösen, amikor a győztes meccs után kijött a medencéből. Véleménye szerint ez a sikerélmény a szezon további részére, a bajnokságban való FTC-szereplésre is kihat majd.

- A legjobb úton járunk, hogy újra nagy csapat legyen a Fradiból -  mondta Varga Dániel. Hozzátette: a magyar bajnokság annyira erős, hogy minden idők legelégedetlenebb csapata lesz az, amely, nem jut fel a dobogóra. Most jön a középszakasz, ők nem játszottak még a Szolnokkal és az OSC-vel (e két csapat a bajnokságban másik csoportban szerepelt - a szerk.), jön az Eurokupa döntője, tehát most következik az az időszak, amely eldönti, hogy csapata mennyire lesz sikeres eben a szezonban.

A műsorvezető, Berkesi Judit felidézte, hogy a Fradi húsz évvel ezelőtt szerepelt legutóbb nemzetközi kupa döntőjében, s akkor az Újpesttel szemben alulmaradt a LEN Kupa fináléjában. Kiderült, hogy azt a bizonyos meccset Varga Dánielnek azért kellett otthon, televízión néznie, mert olyan sokan zsúfolódtak be a Komjádiba, hogy mire ő odaért az uszodához, - sokakkal együtt - nem engedték be.

- Ez volt az utolsó alkalom, hogy a Komjádiba nem engedtek be, utána mindig megtaláltam a kiskaput - tette hozzá.

A várható Eurokupa-döntővel kapcsolatban elmondta, nem drukkolt a másik ágon szereplő egyik csapatnak sem, tisztességes, kemény felkészülésre számít, aminek eredményeként le tudják majd győzni döntőbeli ellenfelüket, a Nagyváradot.

Sokat dolgoznak szeptember óta, van egy íve a fejlődésnek, igyekeznek az erőforrásaikat minél hatékonyabban használni, s ennek hatása remélhetőleg az eredményességben mutatkozik majd meg.

A beszélgetés végén Berkesi Judit utalást tett arra, hogy a Fradi-Herceg Novi tévéközvetítés szakkommentátora, Faragó Tamás szerint Varga Dani a góljaival "jelzett a kétkedőknek".  A riportalany elmondta, jólesett neki Faragó Tamás megjegyzése, s hozzátette: reméli, nem csak a góljai alapján ítélik meg, hogy ő milyen játékos, sokkal összetettebb ez a játék, sokkal több mindenben lehet segíteni a csapatot. Amikor nem jönnek össze a gólok, talán akkor is tud "hozzáadott értéket" nyújtani védekezésben is, támadásban is, olyat, ami a csapat hasznára válik.

A műsorvezető hozzátette: meglátjuk, melyik csapatban még a Ferencváros mellett.

Címkék:
Nincs címke.