FACEBOOK

Sike József és Bachner András a Reggeli Startban

Sike József és Bachner András a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.02.06.

Vízilabdaláz van Miskolcon, az uszoda lelátója megtelik a csapat meccseire és a PannErgy MVLC nagyon jó pozícióban, a nemzetközi kupaszereplésre jogosító ötödik helyet megcélozva várja az OB1-es bajnoki középszakaszt. Reggeli Start, tudósítás és a teljes beszélgetés.

Diapolo

Második évét tölti a legmagasabb osztályban a miskolci csapat, s a "négy nagy" mögött egyelőre a legjobb helyen áll azok közül, akik szinte külön versenyt vívnak egymással az ötödik helyért.

Bachner András elnök elmondta, hogy jól kidolgozott koncepció alapján vágtak neki az első osztályú szereplésnek 2015 őszén, úgy, hogy már akkor nem egyszerűen a bennmaradás volt a cél, hanem a 9-11. helyek valamelyikének megszerzése. Ezt teljesítették, idén pedig már azt mondták, hogy a nyolc között van a csapat helye.

A vezetőedző, Sike József szerint egy edző és és egy  csapat találkozása nagyon szép eredményekhez vezet. A játékosok elfogadták az ő koncepcióját, ennek megfelelően teljesítettek, így sikerült a Miskolcnak a "saját közegüket" tekintve veretlenül bejutni a felsőházba. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy csak a bajnoki címre is esélyes nagy csapatoktól kaptak ki, pedig nem könnyű a Honvéd, a BVSC, a Tatabánya és az UVSE ellen sem játszani.

A vezetőedző elmondta, hogy a játékoskeret az előző évihez képest sokat erősödött, nagy szerepe van két idegenlégiósnak, az amerikai Bowennek és a montenegrói Misicsnek, de náluk játszik a Debrecenből érkezett Halek, a volt egri kapustartalék Csoma Kristóf és a fiatal Vadovics Viktor, akit a vezetőedző 2020-ban szeretne az olimpián látni. A két Lukács-fiú utánpótlás-válogatott, Hornyák Olivér korosztályos világbajnok. Megpróbálták három kategóriához tartozó játékosok egyensúlyát megteremteni: jó idegenlégiósokét, tehetséges fiatalokét és megbízható magyar játékosokét. És már az is biztos, hogy ezután a szezon után nem fognak 11 helyen változtatni.

A résztáv sikeres teljesítéséhez az is hozzájárult, hogy a vezetőedző karácsonyra visszahívta a csapatot, az ünnepek alatt végig edzettek, hogy a nagyon fontos első két idegenbeli mérkőzést megnyerjék, ami sikerült is.

Ami a folytatást illeti, a miskolciak számára most már egyértelműen az ötödik hely megszerzése a cél. Erre szerintük négy csapat egyforma eséllyel pályázhat és az tud előnyt szerezni, aki a középszakaszban magasabb helyen végez, mert a végső helyezést eldöntő páros mérkőzések során többször játszhat majd hazai pályán. E kis versenyben a Miskolc 27 ponttal kezdi majd a versenyt, a riválisokhoz képest a legjobb pozícióban.

A teljes beszélgetés: