FACEBOOK

Szűcs Levente a Reggeli Startban

Szűcs Levente a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.01.17.

A BVSC új vezetőedzője nagyon elégedett volt játékosainak hozzáállásával az Eger elleni idegenbeli bajnokin, amelyen ő debütált a vezetőedzői poszton. Beszélgetés a keddi Reggeli Startban.

Diapolo

A ma már nem annyira jellemző klubhűség, klubidentitás mintapéldájaként jött szóba Szűcs Levente vezetőedzőként, hiszen élete lassan 25 éve kötődik a BVSC-hez.

Märcz Tamás mellett másodedzőként ült a kispadon, amikor "főnöke" megnyerte a szövetségikapitány-választást. Mint az új vezetőedző elmondta, drukkolt Märcz Tamásnak, akit esélyesnek is tartott a posztra. Mint fogalmazott, őt "senki sem utálja", van valami az egyéniségében, ami szerethetővé teszi, emellett fantasztikus sportpályautás áll mögötte, nemzetközi rutinja van, 10 évet játszott Olaszországban, s ne felejtsük el, hogy olimpiai bajnok.

A habitust illetően saját magát éppen Märcz Tamás ellentéteként jellemezte, de mint mondta, az elmúlt években sokat tanult Märcz mellett "diplomáciai érzékből".

Információi szerint a BVSC vezetése egyhangúlag szavazta meg őt Märcz Tamás utódjául. A legnehezebb számára az utánpótláscsapataitól való elválás volt. Elődjével továbbra is napi szinten beszél, segítséget kap tőle.

Az új bvezető hosszú távú célja minél több saját nevelésű fiatal beépítése a csapatba, jövőre pedig ismét nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezést céloznak meg a bajnokságban.

Szombathy Pál műsorvezető kérdésére elmondta: azon van, hogy a keze alatt változzon a BVSC játékstílusa. Mint fogalmazott, agresszív csapatot szeretne, olyat, amelyhez nem szívesen jönnek vendégségbe a riválisok.

A teljes beszélgetés: