FACEBOOK

,,Ne idegesen, hanem izgatottan!,, - Beszélgetés Kenyeres András mentál trénerrel

,,Ne idegesen, hanem izgatottan!,, - Beszélgetés Kenyeres András mentál trénerrel
hozzászólás, 2017.01.11.

A válogatott stábjának új tagja a Märcz-kerettel töltötte a hétvégét. Még a szolnoki napok alatt kértük bemutatkozásra és igyekeztük kifürkészni munkájának kulisszatitkait.

Diapolo

KENYERES ANDRÁS a vlv-nek:

- Kenyeres András vagyok, a magyar férfi vízilabda-válogatott újonnan kinevezett mentál trénere. Külső közegből érkezem ide, az üzleti világból jövök, business coaching-gal,  tréninggel foglalkoztam eddig, a saját cégemet vezetem. Korábban 15 évig dolgoztam vezető pozícióban  multinacionális vállalatoknál, és most a fő profilom – ha egy rövid mondatban kell összefoglalnom – a teljesítményfokozás és -növelés. Egyénre szabva próbálunk abba az irányba elindulni, hogy azok az erősségek, amik egyénenként megvannak, és nyilván mások pozíciótól, poszttól, tapasztalattól függően, a lehető leghatékonyabban kijöjjenek versenyhelyzetben. A fiúk ismerjék magukat annyira, hogy erre képesek legyenek.

- Akkor te tulajdonképpen megismerve a bennük lévő gondolkodást, mentalitást, azt próbálod elérni, hogy kritikus helyzetben a maximumot tudják nyújtani?

- Egészen pontosan így van. Egy egyszerű példa: lehet, hogy egy játékos az edzésen tízből tízszer belövi ugyanabba a sarokba a labdát, de nem biztos, hogy 4 ezer magyar szurkoló előtt, egy katlanban is meg tudja csinálni ezt. Kétféle szélsőséges reakció lehetséges. Az illetőt ez a helyzet blokkolja, nagyon idegessé teszi, de az idegesség nem jó tanácsadó, az adrenalin sokként is működhet. A másik lehetőség az, hogy a játékos beleáll ebbe a helyzetbe, pluszt ad neki, mondhatni, kicsit a víz fölé emeli 5 centivel ez a szituáció, tehát az előnyére fordítja.

- E kétfajta reakció lehetősége mindenkire jellemző?

- Biztos, hogy nem. Pár napot töltöttem a csapat mellett, de már most látom, vannak itt olyan fiúk, akiket nem nyomaszt az említett helyzet. Viszont nem ez az általános. Márpedig a vízilabdázókon nagy a nyomás, ebben a sportágban a magyarnak mindig nyernie kell, ez a normális hozzáállás. 

Hozzátennék még egy harmadik eshetőséget is. Van, aki kizár minden külső körülményt és csak a saját játékát játssza. Az úszóknál például sokszor látjuk, hogy a sportoló fejhallgatóval a fülén jön ki a versenyre, egyenes vonalban néz előre, csak a saját sávját figyeli, neki az működik. A vízilabdában nyilván fejhallgatóval senki nem fog megjelenni...

- Azért Nagy Viktor elég gyakran... :-)

- Jó. De az a "virtuális fejhallgató" meglehet mindenkiben. Az járhat a fejekben, hogy nem is figyelek az ellenfél szurkolóira, nem engedem, hogy bosszantsanak, hanem játszom, az erősségeimet megmutatva. Úgy szoktam mondani, hogy ez önreflexió, az ember kiengedi a "drónját", a játékos rálát önmagára, és azt mondja, figyelj, ezt kell csinálni, és ha csinálod, akkor működni fog. Mert egy dolog biztos: mindenki megbotlik, mindenki elesik, mindenkinek van rossz formája, de nem ez a fontos, hanem az, hogy milyen gyorsan áll fel ebből. Benne marad-e napokig, esetleg hetekig egy kudarcban, vagy megrázza magát, és azt mondja: én tudom, hogy ennél jobb vagyok. 

Ez iszonyatosan fontos. Tehát ha van egy hiba, bármilyen egyéni hiba, akkor azt látom-e, hogy az illető még két perc múlva is ezen bosszankodik, vagy felkel, s bízik annyira magában, hogy folytatja a játékot, és nem marad benne ebben a hurokban. Ezen nagyon kell dolgozni, mert szerintem ez kulcs lehet, a vízilabdában különösen. Na, például ebben is próbálok segíteni.



- Pont ez a kérdés, hogy hogyan lehet ebben segíteni? Milyen feltételei vannak annak, hogy a már évek, évtizedek alatt berögződött szokásokba, esetleg babonákba valaki kívülről belenyúljon, és pozitív irányba változtasson?

- Profi játékosok vannak itt, én így állok hozzá, még a legfiatalabbak esetében is. Nyilván az is egyfajta plusz teher, hogy a szívük fölött ott van a magyar címer a köpenyen. Azt mondom nekik: profik vagytok, nem véletlenül vagytok itt, ez a kiindulópont, tehát nem a nulláról kezdünk. 

A változáshoz először is nyitottság kell, az, hogy a játékos nyitott legyen mindarra, amit tennie kell azért, hogy olimpiai bajnok legyen. Ha megvan a nyitottság, utána elindul az a bizonyos önreflexió, látnia kell önmagát kívülről, azt, hogy mik a pozitív és mik a negatív tulajdonságai. Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de bizonyos fiúk hajlamosak átesni a ló túlsó oldalára, túlhajtják magukat, túl kemények önmagukkal. Ha elkezdünk ezen dolgozni, erről beszélni, elindul az önreflexió, első lépésként talán azt mondják, ebben van valami, gondolkodjunk el ezen. Én azzal kezdtem és kértem, hogy erre emlékezzenek: nem őket tesztelni jöttem ide, hanem segíteni.

- Teszt alatt ellenőrzést értesz?

- Persze, hogyne. Azt mondtam nekik, ha van öt-hat fegyverük, akkor rakják oda melléjük ezt a lehetőséget is. Nagyon hiszek abban, hogy a mentális erő rengeteget számít. És ezen lehet dolgozni. Először csak kibeszélni, megnézni, mi az, ami működött. Például, ha megkérdezem egy játékostól, mikor játszott legutóbb nagyon jól, olyan jól, ahogy mindig szeretne, általában pontosan emlékeznek arra a bizonyos meccsre. És ha elkezdjük elemezni, hogy akkor hogy ment, mitől volt az más, érdekes dolgok derülhetnek ki. Szóba kerülhet olyasmi, amit sokan szerencsefaktornak hívnak, vagy az, hogy gyenge volt az ellenfél. Ezeket kizárhatjuk, mert nincs rájuk befolyásunk. Azt kell megnézni, hogy mi az, amire hatni tudunk, az lesz a mi 100 százalékunk. Nézzük, mi az, amit csináltunk aznap, s mi az, amit nem csináltunk. Ezeket szépen végigelemezve elindulhatunk abba az irányba, hogy nem egy új dolgot találunk ki, hanem visszahozzuk, reprodukáljuk mindazt, amitől akkor a legjobb volt a teljesítményünk.

- Amikor azt mondtad, hogy mindenki magára koncentrál, felülemelkedik, kívülről nézi magát… Az úszóknál, egyéni sportágakban ez nyilván kiváló módszer, de itt még arra is figyelnie kell a játékosnak a külvilág kizárása mellett, hogy a külvilágnak azt a részét, ami a csapatjátékhoz nélkülözhetetlen, azt viszont lássa, használja, előre gondolkodjon benne. Ez mennyire speciális? Hiszen itt nem zárhatja ki magát annyira a játékos, hogy például ne tudja, hogy a jobb szélen mikor indulnak be.

- Én azt gondolom, hogy mivel vízilabdáról beszélünk, itt az erősségekben benne kell lennie annak is, hogy jól passzolok-e, átlátom-e a helyzetet, tudom-e irányítani a játékot, akár kapusként, akár bekként. Egy úszónál ezek nem részei a dolgoknak, itt viszont ugyanúgy az erősség fogalomkörébe tartoznak. 



- Mik az első tapasztalataid, hány foglalkozás volt, mit csináltál ezeken, és milyen visszajelzéseket kaptál?

- Itt Szolnokon 8-9 emberrel szeretnék beszélni, a vidéken játszókkal kezdjük. Egyenként beszélgetek velük, a következő két héten pedig a Budapesten játszókkal folytatom. A lényeg az ismerkedés. Tudod, én most itt jelenleg a „KFE" vagyis a "Ki a fene ez?” kategóriában vagyok, nem tudják, hogy mire számíthatnak tőlem. Nagyon fontos, hogy olyan adjonisten legyen, ami nyitottságot mutat. Elbeszélgetünk, elmondom nekik, hogy mi az a coaching, hogy miben más. Tehát az a cél, hogy megnyugodjanak, és érezzék, hogy kapnak még egy fegyvert, amit használhatnak majd. Az első beszélgetés célja ez. Aztán pedig szépen sorra vesszük mindazt, amit a szövetségi kapitány kitűzött célként – például középtávon a lehető legjobb eredményt a vb-n –, s hogy a célhoz vezető úton egyenként ki mit tesz hozzá azon túl, amit a kapitány kér tőlük taktikailag, játékban, profizmusban. 

Azt mondta Tomi (Märcz Tamás szövetségi kapitány - a szerk.), és én ezzel nagyon egyetértek, hogy nem négy összetartás, plusz egy hónap a felkészülés a vb-re, hanem ez a munka elindult péntek este, és onnantól kezdve úgy ugorjon be a vízbe mindenki Egerben, Szolnokon, Szegeden, hogy ő már potenciális válogatott. Ennek tudatában éljen, úgy keljen, úgy feküdjön. Ez nem egy egyórás edzés kérdése, ez attitűd kérdése. Nyilván Tomi is fogja nézni őket, járunk majd ki meccsekre – kevés időt tölthetünk együtt, ebből kell a maximumot kihoznunk. Egyelőre azt látom, hogy aki már válogatott volt, példaértékűen csinálja, de elég sok az új arc itt, akiknek ez a meghívás nagyon nagy megtiszteltetés, így is kell felfogniuk, nem tehernek, hanem megtiszteltetésnek tekinteni, hogy itt lehetnek. Nagyon sokan szeretnének a helyükben lenni.

- A vízilabdát eddig hogy kísérted figyelemmel? Nyilván nem lehetett tudni, hogy lesz közöd hozzá ilyen szinten, ilyen mélységben...

- Mint minden magyar ember, abszolút figyeltem kívülállóként a vízilabdát, ez visszanyúlik egészen a kilencvenes évekig. Jómagam régebben versenyszerűen teniszeztem, tehát voltak a sporttal kapcsolataim. Tomit már ismerem pár éve, jó kapcsolatunk volt, és dolgoztam vele a BVSC-nél, ennélfogva mi az egész családdal rendszeresen kijártunk BVSC-meccsekre. Nagyon szeretem a vízilabdában, hogy ki lehet vinni a gyerekeimet is. Nem minden sportnál lehet megtenni, hogy az 5-10 éves gyerek nyugodtan szaladgál, és nem kell aggódni, hogy esetleg rossz környezetbe kerül. Így kerültem egyre közelebb a vízilabdához.

- Most egy picit más szemmel nézed ezt a sportot, hogy ennyire a közelébe kerültél? Úgy értem, hogy például egy szabálykönyvet megnézel?

- A picit nem jó jelző - nagyon! Szabálykönyvet azért nem nézek, inkább a dolog backstage jellege az, ami a "picin" túlmegy, tehát a háttérből nézni, hogyan állnak hozzá. Egy egyszerű példa: hogy ülnek le egy reggelihez, mit csinálnak, hogy állnak fel, hogy viselkednek. Eddig nagyon jól teljesítenek ebből a szempontból, profin csinálják, időre jönnek, nincs késés. Edzés közben isszák például Zsolt (az éppen edzést vezénylő Németh Zsolt másodedző - a szerk.) szavait, ha nem értik, mit mond, akkor megkérdezik a másiktól, nincs olyan hozzáállás, hogy "majd lesz valami". Nyilván az, hogy a meccsen hogyan teljesítenek majd, számomra is izgalmas lesz. Nem mindent értek tökéletesen, amit a vízben csinálnak, de ez nem is szükséges.

- Most ha megnézel majd egy meccset – jönnek a tétmeccsek, jön a Volvo Kupa, aztán a vb –, úgy nézed majd, mint egy szurkoló, vagy úgy, hogy figyeled a magatartást, a viselkedést, a reakciókat, azt, hogy ha valami nem sikerül, akkor azt hogyan reagálják le?

- Nem tudom magamat átengedni a szurkolásnak, bár valószínűleg szurkolás is lesz, hiszen nehéz lenne belülről nem szurkolni, de abszolút szakmai szemmel nézem. Mondtam is Tominak, hogy azon kívül, hogy itt vagyok a lelátón, és nyilván része vagyok a csapatnak, együtt kell, hogy mozogjunk mindenhova, én a csoport dinamikájára is nagyon kíváncsi vagyok. Arra, hogy hogyan beszélgetnek egymással, van-e vita közöttük, hogyan oldják meg ezeket a dolgokat, beszélgetnek-e, mennyire marad bennük egy-egy rossz megoldás hatása.

- Nyilván van, akiben inkább benne marad, van, akiben kevésbé. Van, aki rögtön elenged egy elrontott ötméterest, más meg teljesen odavan azon a meccsen.

- Ez a két szélsőség, igen. Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ha elengedi, akkor azért engedje el, mert megvan az önbizalma, tudja, hogy ő azt az ötméterest egyébként be tudja lőni, ha jól csinálja, nem flegmán – hiszen azért az már egy rossz dolog, az egész csapatra kihat, flegma csapattal nem lehet komoly eredményeket elérni. Az viszont, ha benne marad ebben a rossz körben, végig rányomja a bélyegét a teljesítményére, ami természetesen nem jó.



- Eszembe jutott, ahogy az ötméteresekről beszélgettünk, hogy nem tudom, láttad-e az olimpián a Montenegró elleni negyeddöntőt. Azt még akkor te szurkolóként nézted, és biztosan fogalmad sem volt arról, hogy ehhez a csapathoz közöd lesz. Ilyen szempontból érdekel, hogy nyilvánvaló volt mindenki, egy laikus szurkoló számára is, hogy ez a csapat sokkal jobb, mint amit ott mutat. Csupa olyan dolgot csináltak, amit nem szoktak, és ugye ez az eredményben megmutatkozott. És amikor fordítottak, visszajöttek a játékba, már késő volt. Vissza tudsz emlékezni, hogy neked akkor volt-e erről véleményed, megállapítottál-e valamit?

- Nyilván volt véleményem. A tévéközvetítés nagyon trükkös dolog, ugyanis a rendező rakosgatja képeket. Én arra lettem volna nagyon kíváncsi, hogy az edző mit mond, mi zajlik a kispadon, ez a legérdekesebb. Nem tudom, mi az, ami ott történt, biztosan megtettek mindent. Ilyenkor, ebben a pillanatban a bizalom és az összetartás a legeslegfontosabb dolog, úgy gondolom. Széthúzás semmiképpen ne legyen, ha valaki kihagyja, akkor is a vállveregetés a fontos, a bizalom, a biztatás, hiszek benned, menni fog. Ez olyan szinten kiélezett dolog, gondoljunk bele, mennyi mindent dőlt el azon a meccsen. 

Biztos, hogy kellett foglalkozni utána ezzel a kérdéssel, és szerintem még mindig ott vannak a sebek bizonyos játékosokban, mert tényleg kemény dolog volt, ami ott történt. Azt gondolom, hogy ilyen helyzetben már nem lehet taktikáról beszélni, statisztikai szempontból megközelíteni a történéseket. Nem vagyok szakértő, de van az a fajta módszer, amikor azt nézegetjük, hogy tízből hányat lőttek ugyanarra a helyre. Az ember megmondja az információt a kapusnak, de végül neki kell döntenie, hogy hova ugrik, ahogy a lövőnek, hogy hova lő. Egyedül vannak ilyenkor. Ám nekik ez az életük, ezt ugyanúgy tudniuk kell kezelni, mint minden mást. Lehettek volna autószerelők is, vagy jogászok – az ő döntésük, hogy a vízilabdát választották.

- Igen, de éppen az volt ebben a furcsa, hogy sokáig semmit nem úgy csináltak azon a meccsen, ahogy szoktak. Kifordult a világ rendje valahogy, és onnantól kezdve nem találtak vissza, mindig a rosszat választották. 

- Igen, ebből tanulni kell. Nem szeretnék következtetéseket levonni, nem is lenne ildomos, de azt gondolom, mindenből tanulni kell. Ilyenek vannak, voltak, és lehet, hogy lesznek is, ezek benne vannak. A lényeg tényleg csak az, hogy hogyan állunk fel ebből. Most mindenki előre néz, fel van pezsdülve, új csapat, új világ, új lendület. Aztán jönnek majd az elvárások, természetesen.

- Meg lehet ezt az egészet úgy közelíteni, hogy a magyar vízilabda hagyományaiból adódóan lesz egy olyan csapat, amely, ha összeáll, alkalmas arra, hogy megnyerje az olimpiát? Tehát lesz egy egység, minden más szempontból megfelel majd a társaság annak, amit elvárnak tőle, s hogy erre alkalmas legyen lelkileg, mentálisan is, ez a te dolgod? Így is meg lehet közelíteni?

- Teljes mértékben. Én felteszem nekik azt a kérdést, hogy mi a céljuk, úgy eleve, miért vannak itt. Ez egy alapvető kérdés, és amikor kimondja valaki egyből, hogy olimpiát akarok nyerni, az nagyon jó. Igen, ezért kezdtél el vízilabdázni, valószínűleg. Ezt a győzelmi szándékot kell megtartani, és kicsit vizualizálni. És ha ezért dolgozni is hajlandó, akár mentális, akár fizikális területen, ha mindent megtesz, onnantól kezdve magára nem haragudhat, bármi is történik. Azt gondolom, ha ezt minden egyes ember meg fogja tenni, aki ebben a csapatban benne lesz, akkor nyugodtak lehetünk. 

Az angolok szokták mondani, hogy kétféleképpen lehet benne egy helyzetben az ember: ideges lesz tőle, vagy izgatott lesz tőle. Az utóbbit kellene létrehoznunk, hogy ez emeljen, vigyen előre, és ha bármi megakadás van, akkor egyből vissza a sínre, és csinálni tovább. Ez a profi hozzáállás, és szerintem, ha a magyar vízilabda múltját nézzük, akkor van mire építeni.

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a csapat melletti munkához!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)