FACEBOOK

Megkezdődik az új korszak

Megkezdődik az új korszak
hozzászólás, 2017.01.05.

Szolnokon, vasárnapig tartó edzőtáborozással. Négy meghívott nyilatkozott a vlv-nek várakozásairól.

Ma este Szolnokon találkoznak az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás első keretének tagjai. A kapitány tornatermi edzéseken, egyéni és csoportos beszélgetések során és természetesen vizes tréningeken méri fel első jelöltjeinek motiváltságát, elszántságát, csapatjátékosi képességeit.

Märcz Tamás a vlv-nek adott hosszabb interjújában külön is részletezte, mit vár az együtt töltött napoktól, mire figyel majd legjobban. Megkérdeztünk néhány játékost: ők hogyan fogadták meghívásuk hírét, mire készülnek, milyen reményekkel vágnak neki a válogatott edzőtáborozásának.

KOVÁCS PÉTER a vlv-nek:

- Voltam korosztályos válogatott és az Universiade-csapatban is játszottam, de azok közé tartozom, akik számára nem vezetett egyenes út a juniorból való kiöreges után a felnőtt válogatottba. Meg kell másznom a létra minden egyes fokát, de ennek összes pillanatát élvezem, s egyben ezt a meghívást visszaigazolásnak és tekintem, annak visszaigazolásaként, hogy jó úton járok. Nagyon örülök és nagy várakozás van bennem.

- Hogy érzed a saját fejlődési lehetőségeidet?

- Azt hiszem, csak rajtam múlik, a BVSC-ben minden lehetőség adott, az eddigi klubjainkban is az volt.

- A te posztodon most felszabadult egy hely, hiszen Kis Gábor visszavonult a válogatottságtól, de arra a helyre elég sokan pályáznak...

- Azt gondolom, van esélyem, máshogy nem is lehetne belevágni egy ilyen próbálkozásba. Meg fogok küzdeni a helyért, még ha tudom is, hogy milyen játékosok a riválisok, amennyi lehetőséget kapok, maximálisan szeretném kihasználni. Egyébként mi hárman Mezeivel és Bedővel nagyjából egy korosztály vagyunk, nyilván hosszú távon is velük kell majd versenyeznem a csapatba kerülésért.

- Märcz Tamás név szerint említett téged a kerethirdetés után, mint olyan centert, akinek teljesítménye az utóbbi időben nemzetközi mércével mérve is alkalmassá tesz téged arra, hogy versenyezhess ezért a posztért.

- Ez jólesik, majd meglátjuk, hogy az edzéseken mit hoz ki belőlem. Nyilván mindenkinek az az álma, hogy a válogatottban szerepelhessen. Szeretném, ha nem jelentene számomra tehert, hogy a szövetségi kapitány a klubedzőm is, mert azért az is benne lehet, hogy ilyen szituációban valakinek kétszer annyit kell teljesítenie...

- A válogatottba való meghívástól más ember leszel kicsit? Kihat esetleg ez majd a hétköznapjaidra, a klubban nyújtott teljesítményedre?

- Mindenféleképpen hatni fog rám. Egy ilyen behívó után nem megnyugszik az ember, hanem új feszültség keletkezik, az kerül előtérbe, hogy még többet, még jobban kell teljesíteni.

LÉVAI MÁRTON a vlv-nek:

- Csalódás volt számomra, hogy a tavalyi Eb előtt kikerültem a csapatból, de ezt akkor Tibivel megbeszéltük, elmondta, hogy mik voltak azok az elvárásai, amiket nem sikerült teljesítenem. Akkor én továbbra is úgy dolgoztam, készültem, hogy ha be tudok kerülni az olimpiára készülő keretbe, akkor erre alkalmas legyek. Közben, május végén megszületett a kislányom és ez természetesen sokat enyhített az amiatti szomorúságomon, hogy végül nem kaptam lehetőséget az olimpiai csapatba való bekerülésre. Tényleg azt lehet mondani, hogy az egyik szemem sírt, a másik meg nevetett, mert nem jutottam ugyan ki Rióba, de otthon lehettem a családdal, tudtam segíteni a páromnak...

A csalódottság persze bennem maradt, mert ilyen lehetőség nem sok adódik egy sportoló életében. Ezzel együtt természetesen úgy kezdtem neki az új szezonnak, hogy a klubomban bizonyítsam, ott a helyem a válogatottban is. Most is azon vagyok, hogy a hazámat képviseljem világversenyen.

- Hogy láttad kívülről, itthonról a riói csapatot?

- Szurkoltam nekik nagyon és szerintem erős csapat utazott ki, nagyon jól is játszott. Sajnos manapság ilyen kiélezett minden, egy erős mezőnyben egyetlen meccsen múlik, hogy egy csapat érmet szerez vagy csalódottan utazik haza.

- Amikor most új korszak kezdődött, számoltál vele, reménykedtél, hogy meghívást kapsz?

- Szerintem három-négy olyan kapus van, aki jelenleg számításba jöhet és talán nem nagyképűség, ha úgy gondolom, hogy közéjük tartozom, úgyhogy számítottam a meghívásra, igen. Nagyon örültem és innentől kezdve a válogatott keretnél és a bajnokságban mutatott teljesítmény határozhatja majd meg, hogy akár a februári Volvo Kupára, akár a nyári felkészülésre meghívást kapok-e.

- Kapusposzton hogy látod a jelenlegi helyzetet?

- Viktor még nem nevezhető "kiöregedő" játékosnak, jó formában véd. Ennyi biztos, a többit majd meglátjuk, szerintem Viktoron kívül senki nem gondolhatja azt, hogy fix helye lehet a válogatottban. Jól kell teljesíteni mindent meg kell mutatni, ami az emberben van - és még többet is.


JANSIK DÁVID a vlv-nek:

- Nagyon örültem a hírnek, ahogy korábban is minden alkalommal, amikor meghívást kaptam. Úgy érzem most kicsit más a helyzet, mint eddig volt: igazából most múlik elsősorban rajtam, hogy mit érek el.

- A korábbi alkalmakkor úgy érezted, hogy kevés az esélyed a csapatba kerülésre?

- Nem teljesen erre gondoltam, de valóban átéltem már olyat, hogy ott voltam és kialakult bennem az az érzés, hogy nem teljesen rajtam múlnak a dolgok. A mostani egy fiatal keret, nyilván azon is múlik az esélyem, hogy a korábbi védőjátékosok közül kire számít majd még a kapitány. Az biztos, hogy én mindent meg fogok tenni, ahogy eddig is, aztán majd kiderül, hogy ez mire lesz elég.

- Mennyire érzed azt, hogy most egy új korszak kezdődik?

- A keretből ítélve azt mondom, hogy látványos a változás, bár tudjuk, hogy még jönnek vissza játékosok a "régi" csapatból. Hosszú lesz még az út nyárig is, valószínűnek tartom, hogy még több embert kipróbál majd a kapitány, de egyelőre úgy tűnik, hogy valóban új út kezdődik.

- Hogy érzed, milyen formában vagy, mennyit fejlődtél azóta, hogy az első alkalmakkor behívtak mint fiatal játékost, e komoly esélyed nem volt?

- Szerintem nagyon sokat fejlődtem. Azt mondják, hogy a bekk pozícióra meg kell érni, meg is kell erősödni. Ez - úgy gondolom - valamilyen szinten sikerült, még ha nem is értem teljesen ennek a folyamatnak a végére. Felszedtem pár kilót, s ez kellett ahhoz, hogy a legjobb centerekkel is egyenlő esélyekkel vegyem fel a harcot, a fejlődésemnek az a része látványos, hogy technikailag mennyit jutottam előre, arról pedig inkább az edzőknek kellene nyilatkozniuk. Minden edzésen, mérkőzésen arra törekszem, hogy jobb legyek, a Szolnok olyan csapat, amelynél ez meg is valósítható. A jelenlegi formámról annyit: köztudott, hogy mi most jutottunk egy kis pihenőhöz, de én már néhány napja elkezdtem az edzéseket, ami persze azért nem olyan, mint ha az ember százszázalékosan edzésben van.

- Van-e valami, amit a vasárnapi utolsó edzés végéig szeretnél elérni?

- Gondolom, hogy sokat fogunk játszani, szeretném, ha kiderülne, hogy jó bekk vagyok, akire számíthat a kapitány.


TÖRÖK BÉLA a vlv-nek:

- Először is: nagyon örülök, hogy behívott Tomi. Régóta vissza akarok kerülni első lépésként a kretbe, aztán a válogatottba. Sajnos régen voltam ilyen közegben, legutóbb a 2013-as barcelonai vb-re készülő keret tagja voltam, de az utazó csapatba nem sikerült bekerülnöm. A mostani meghívás számomra az első lépést jelentheti a visszatéréshez vezető úton, ez még nem "a csúcs", de nagyon-nagyon várom, hogy végre ott legyünk és csináljuk.

Sok mindennek kellett változnia az elmúlt években, hogy ez a pillanat elérkezzen számomra, sokszor nem a vízilabda volt a legfontosabb a számomra, de ezen tudatosan változtattam, úgy érzem, alaposan megdolgoztam ezért az újabb lehetőségért.

- Hát, ha valaki látta, hogy mi mindent tettél, akkor az éppen az új szövetségi kapitány, aki a BVSC-ben a vezetőedződ...

- Tomi először nem verte nagy dobra, hogy pályázik, de aztán elmondta a csapatnak. Megmondom őszintén, nagyon szurkoltam neki, mert nagyon jó edző, és...., de ezeket nem szívesen mondom, mert úgy hangzik, mint valami borzasztó nagy nyalás, de hát tény...

Szóval szurkoltam neki és sikerült.

- Beszélt veled, azelőtt, hogy kihirdette a keretet? Tudtad, hogy számítani fog rád?

- Pár szót beszéltünk, jelezte, hogy szeretne majd behívni, megnézni az új közegben, de az kicsit meglepett, hogy rögtön az első edzőtáborozásra meghívást kaptam. De ez egy kelemes megepetés volt.

- Hogy látod az esélyeidet, mennyire érzed azt, hogy most tényleg kinyílik egy lehetőség?

- Valósnak érzem, hogy új lehetőség nyílik most meg. Gondolom, tudom, hogy még jönnek vissza "régiek", meghatározó játékosok  akiknek fix a helyük, mindenesetre én úgy vagyok vel, hogy ha már ott vagyok, akkor, akkor élni akarok a lehetőséggel. Szeretném, hogy amilyen célokat kitűzök majd minden egyes edzés előtt, azokat sikerüljön is elérnem.

- Milyen periódusnál tartasz a pályafutásodban, érett játékos lettél már vagy fiatal csikó vagy, aki "széttépi az istrángot"?

- Most már kellő rutinom van ahhoz, hogy letisztultan játsszak, visszanézve a régi önmagamra, nagyon kapkodós - Vincze Balázs akkori jellemzése szerint "hebrencs" - volt a játékom, most már talán ez nem így van, viszont még mindig fiatalnak mondhatom magam, jó erőben is vagyok. Tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, erre a válogatott a legjobb közeg. Szóval viszonylag elegendő tapasztalattal, de még mindig szaggatva az istrángot...


A ma este kezdődő szolnoki edzőtáborozásra meghívottak:

Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (Debrecen), Nagy Viktor (Szolnok) - kapusok,
Bedő Krisztián (Eger), Bátori Bence (OSC), Erdélyi Balázs (Eger), Fülöp Bence (Szolnok), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gábor (OSC), Kovács Gergő (Eger), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (OSC), Salamon Ferenc (OSC), Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC) - mezőnyjátékosok.