Az új szövetségi kapitány megosztja elképzeléseit a vlv olvasóival. Beszél megválasztásának visszhangjáról, eddigi edzői tapasztalatairól, régóta kialakított játékszemléletéről, -filozófiájáról, az "öregek" fontos szerepéről, az idei budapesti vb-vel kapcsolatos várakozásairól. vlv-interjú Märcz Tamással.

- Milyen visszhangja volt a környezetedben, a családban, az olaszországi ismerősöknél annak, hogy téged választottak a 13 jelölt közül Benedek Tibor szövetségi kapitány utódjának?

- A családom nagyon örült, sok gratuláció érkezett rajtuk keresztül is. Büszkék voltak, hogy az általuk is jól ismert és tisztelt Benedek Tibor helyét én vehetem át. Ha Olaszországot említetted: nagyon sok barátom gratulált, volt edzőim is, újságírók hívtak, kértek lehetőséget interjúra.

- Az első élmény ilyenkor természetesen az öröm. Jött-e utána mindjárt a feszültség is, egy kis félsz, hogy ez a döntés mivel jár, milyen munkával, mekkora felelősséggel?

- Igen. A következő gondolat valóban az volt, hogy akkor ezt a komoly feladatot meg kell majd oldani. Méghozzá jól. Kaptam egy lehetőséget az élettől, de érdekes, hogy már a gratulációhoz hozzátették: "Nem lesz könnyű feladat".

Természetesen ezzel tisztában voltam, tisztában vagyok, szerintem a többi jelölt sem úgy adta be a pályázatát hogy "sétagaloppra" készült. Talán azért kaptam én a lehetőséget, mert képesnek tartanak arra, hogy megbirkózzak ezzel a hatalmas feladattal - én magam képesnek tartom magamat erre. Most már azt mondhatom, hogy hála Istennek, voltak már nehézségeim az eddigi edzői pályám során, a vezetőedzőként mögöttem lévő három és fél év nem volt mentes buktatóktól, persze jóval alacsonyabb szinten, mint a férfi felnőtt válogatottnál. Ezek a buktatók arra voltak jók, hogy tanuljak, képzettebb, tapasztaltabb edzővé váljak. Érzem, hogy a korábbinál jobban tudom kezelni a problémákat és bár biztosan jönnek majd olyan gondok, amiket még nem ismerek, bízom abban, hogy jó döntéseket fogok hozni.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy egy nagyon sikeres játékos-pályafutás után ráérezz az "edzői lét örömeire"?

- Az első pillanattól kezdve nem volt bennem olyan érzés, hogy beugranék a vízbe megoldani egy játékosom helyett az éppen esedékes feladatot, rögtön átéreztem, hogy nekem a partról kell segítenem, még ha ez teljesen más feladat is. Szerintem jól lezajlott a váltás, és bár hívtak több helyre is "buli-vízilabdázni", még OB1B-s csapatok is "megtaláltak", hogy azért játsszak még egy kicsit, én úgy éreztem, hogy kellően kiteljesedem edzőként a BVSC kispadján. Viszont érdekes, hogy már most tapasztalom: rengeteget fejlődtem edzőként. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy ez nekem való, van edzői vénám, de a mély vízbe ugrás után szerzett tapasztalatok rendkívül nagy segítséget jelentettek.

- Vannak olyan dolgok, amiket visszamenőleg másként ítélsz meg most, mint annak idején játékosként, bevillannak konkrét pillanatok?

- Igen. Van sok ilyen dolog. Megértettem például, hogy mennyire nehéz dolog edzőként döntéseket hozni, személyi döntéseket, taktikai változtatásokat vagy akár csak egy-egy cserét végrehajtani. Egyensúlyt kialakítani, harmóniát teremteni egy csapatban, az esetleges súrlódásokat megfelelőképpen kezelni. Vagy például év végén elengedni egy olyan játékost, aki az edző szívéhez nőtt, mégis muszáj megválni tőle szerkezeti változás miatt. Előfordul olyan is, hogy kicsit háttérbe kell visszavonni olyan játékost, akiről a szezon előtt úgy tűnt, hogy fontos szerep hárul majd rá, vagy éppen fordítva, előtérbe helyezni kiegészítő játékosokat - ezek mind olyan feladatok, amiket játékosként az ember észre sem vesz.

- Van-e már valamiféle edzői filozófiád, egy olyan kép, ami előtted lebeg és szeretnéd megvalósítani? Egy játékstílus, egy szellemiség, amit bele akarsz plántálni a csapatodba.

- Már a játékoskorszakom alatt kialakult ez a bizonyos kép. Nagyon sok edző irányításával játszottam Olaszországban, 7  kiváló szakemberrel dolgoztam 12 év alatt és Magyarországon is top-edzőim voltak. Már játékosként elhatároztam, hogy a saját habitusomat követem, s a "nyugodt edző" képét szeretném megvalósítani. Olyan edzőét, aki nagyon hatékonyan motivál az öltözőben, de nyugalmat sugároz a parton. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a játékosok ne éreznék a vízben, hogy a nyugalmat sugárzó edzőben ott van a tűz. Itt is meg kell találni az egyensúlyt.

- A játék szakmai része, a stílus, támadás, védekezés?

- Azt is már korábban kitaláltam, hogy többfajta stílust ötvöző játékot szeretnék megvalósítani, szerintem a BVSC körülbelül ezt is reprezentálja. Többféle játékstílust ismernek a csapat tagjai, meccsről meccsre, vagy akár egy meccsen belül is váltakozik, hogy mi az a taktikai fegyver, amivel harcol a csapat. Tény, hogy egy klubszezonban jóval hosszabb idő van felkészülni bizonyos taktikai helyzetekre, s akár külön fegyvertárt kialakítani. A válogatottnál jó esetben hat-nyolc hét van és már kezdődik a világesemény. Ez nem túl sok idő, hosszabb időre, talán évekre lenne szükség ahhoz, hogy a taktikai repertoár kiszélesedjen és automatizálódjon. Talán emiatt van az is, hogy nemzetközi szinten kevesen próbálkoznak extrém megoldásokkal, az egyszerűt, de tökéletest akarja mindenki játszani, nincs idő arra, hogy bonyolultabb taktikai elemeket gyakoroljanak vagy nem akarnak kockázatot vállalni. Azt látjuk, hogy a tökéletesen játszott "sablonvízilabda" az eredményes, de természetesen a legmagasabb szintű fizikai és technikai felkészültség az alap.

- Ezen próbálsz esetleg változtatni?

- Örülnék, ha lenne idő erre. Attól tartok, hogy az első évben, a világbajnokság végéig nehéz lenne teljesen új dolgokkal előjönni, utána következik egy hosszabb ciklus, amelyben újabb játékosokkal bővülve frissebb, gyorsabb vízilabdát lehetne kialakítani. Ezt segítheti, ha év közben több lesz a gyakorlási lehetőség, akár a Világligában való indulással. A mostani szezon nagyon sűrű, négy alkalom lesz egyáltalán, hogy találkozzon a válogatott, beleértve a mostani hétvégét és a következő hónapban sorra kerülő Volvo Kupát, amelyen tulajdonképpen edzés nélkül fog a csapat három hivatalos meccset játszani. Az extrém megoldások bevetése ilyen körülmények között inkább kárt tenne, megzavarná a fiúkat. Ennek ellenére változások lesznek, néhány dolgot szeretnék átformálni. Amiben viszonylag egyszerűen és gyorsan lehet eredményt elérni, az leginkább az emberelőnyös és az emberhátrányos játék.

- Ez új taktikai megoldásokat jelent vagy a játék gyorsítását?

- Emberfórban lehet olyan variációkat alkalmazni, amiket már játszanak a fiúk vagy visszanyúlni egy-egy korábbi "emlékhez", de szeretnék egész új variációt is játszatni majd. Szerintem itt viszonylag kis időráfordítással jó eredményt tudunk majd elérni. Ami a gyorsítást illeti, folyamatosan a fejemben van ez a követelmény, mert úgy érzem, hogy néhány más nemzeti csapat jelenleg gyorsabban játszik, mint a magyar válogatott. Biztos vagyok benne, hogy az edzéseken megvalósuló dinamikát lehet fokozni, sőt szeretnék kifejezetten olyan feladatokat adni a játékosoknak, amelyeknek éppen az a lényegük, hogy gyorsan kell reagálniuk.

- Hogyan vélekedsz az "emberanyagról", a játékosokról, akikkel dolgozni fogsz?

- Természetesen nem olyan játékosokat hívtam be, akiket sose láttam, három és fél éve Magyarországon edzősködöm és megteszi a hatását a rengeteg videózás is, amit egyébként nemcsak én végzek, hanem valamennyi edzőkollégám is. Ennek ellenére kíváncsi leszek arra, hogy a válogatott közegében hogyan teljesítenek a fiatal játékosok, vagy akár az idősebbek, rutinosabbak, mit látok rajtuk motiváltságban, hozzáállásban. Ki mennyire céltudatos, pozitívan látják-e a jövőt, mert erre nagy szükség van. Az biztos, hogy a mostani generáció összességében nem annyira kiemelkedő, mint amilyen a 2000-es éveké volt, amely az egész nemzetközi mezőnyből is kiemelkedett. Azóta a riválisok is alaposan megtanultak vízilabdázni, nálunk pedig egy-egy poszton nem született annyi korszakos tehetség, mint amennyi abban a legendás csapatban játszott.

- A klasszikus tengely, a kapus-bekk-center hármas tekintetében hogy látod a helyzetet?

- Biztos, hogy a kapusteljesítmény meghatározó, ha nem is zár éppen jól a védelem, kihúzhatja a gödörből a csapatot. Szerintem vannak jó kapusaink, az olimpián szerepelt Nagy Viktor és Decker Attila folyamatosan bizonyít a bajnokságban, és úgy látom, nőnek fel hozzájuk a fiatalok, akik jó adottságokkal rendelkeznek és a válogatott reménységei lehetnek a jövőben. A kapusoknál nagyon fontos, hogy mentálisan megfelelő állapotba kerüljenek, az adott világesemény kezdetére jó pszichés állapotban legyenek. Különösen fontos a magabiztosság, az, hogy bízzanak magukban, az előttük lévő játékosokban, az edző taktikájában.

Centerfronton: talán a világ két legjobb centerét szerepeltettük az olimpián. Kis Gábor visszavonult, de azóta is folyamatosan bizonyítja, hogy még mindig válogatott szintű teljesítményt nyújt. Hárai Balázs a kora alapján is még sokáig az egyik legfontosabb láncszeme lehet a válogatottnak, emellett vannak a válogatottba ki-be járkáló centerek, akik bontogatják a szárnyaikat és még fiatalok. Egy center szerintem 27-28 évesen vagy még később éri el a teljesítőképességének maximumát. A második sorban ott van három-négy center, aki versenyezhet a helyért, a fiataloknak azért még nagyobb lépés, amíg elérnek a válogatottság küszöbéhez.

Hátvédposzton az utóbbi időben főként olyanok látták el a legfontosabb feladatokat, akiknek a pályafutásuk nagy részében nem ez volt az első számú reszortjuk, gondolok itt elsősorban Varga Dánielre és Hosnyánszkyra. Ők meghatározói voltak a csapatnak az elmúlt években és mellettük Decker Ádámot kell említenem, akinek fizikai ereje kimagasló és elszántsága, céltudatossága példamutató.

Ez egyébként jelenleg hiányposzt, olyan hely, ahol "be lehet törni" a válogatottba. Tehát aki jó fizikai adottságokkal rendelkezik, érez ambíciót, ki tud ebben teljesedni, nagyobb eséllyel lehet válogatott, mint más poszton. Meg kell állapítani, hogy a horvát, szerb, montenegrói csapatnál valóban erősebb ez a tengely és ha kiesik valaki, akkor a helyére azonnal be tudnak mást állítani. Tanácsolnám a vízilabdával foglalkozó 15-16 éves fiataloknak hogy képezzék, képeztessék magukat, és hogy tartsák szem előtt Ivovics példáját, mert a jó góllövő képesség mellett a védekezés is rendkívül fontos, a kettő együtt különösen nagy érték, ebben a szellemben fejlesszék technikai tudásukat, mert az ilyen játékos manapság nagyon keresett.


Fotó: Keresztes Noémi

- Mi van az "öregekkel"? Ismert, hogy a pályázatod alapján 1+3 évben gondolkodsz. Ez nyilván valamilyen személyi döntést is jelent. Tehát az első évben számítasz olyanokra, akik Tokióra talán már nem lesznek a csapatban.

- Lehetne akár már most is drasztikus fiatalításba kezdeni: aki Tokióba nem ér oda, már ne is legyen a keretben. A szakadékba viszont nem akar senki belezuhanni. Most az elsődleges cél, hogy a leginkább ütőképes csapat szerepeljen a budapesti világbajnokságon, utána viszont építsünk fel egy fiatal csapatot az olimpiára. A fiataloknak önbizalomra is szükségük lesz majd azon az úton, szépen fel kell őket építeni, hogy minden szempontból megfelelő állapotban legyenek a 2020-as olimpiára. Ezen az úton támaszokra, segítségre van szükségük. Nem szentírás, hogy ha vége a világbajnokságnak, akkor az idősebbek azonnal menjenek el. Nekik nagyon nagy szerepük van abban, hogy megtörténjen a váltás, felépüljön egy újabb generáció. Most egy év van arra, hogy kialakuljon a leginkább ütőképes csapat, a budapesti vb után erre három évünk lesz. A jó példák nagyon fontosak. Jó szellemiséget "belerakni" a csapatba, és példát mutatni egyfajta út végigjárására, ezt pontosan azok tudják megadni, akik már valamiféle presztízzsel rendelkeznek. Lehet, hogy két-három ilyen játékos elég, de ez a példamutatás mindenképpen fontos.

- A jövő évi budapesti vb a számodra nemcsak egy kötelezettség, felelősség, hanem a kiugrás lehetőségét is magában rejti. Ha sikerülne neked, mint ami Tibinek sikerült 2013-ban...

- Akkor természetesen nagyon örülnék!

- Nagyon messze van még a budapesti vb ahhoz, hogy elképzeld a dolgokat? A külsőségeket, a csapatot, a játékot, az ellenfeleket...

- Elképzelem már, vannak beugró képek. Nem azt mondom, hogy folyamatosan ezzel álmodom, de amikor elmegyek a Dagály uszoda mellett, ahol elég gyakran járok, a FINA 2017-es kiírás mindig a szemembe ötlik és eszembe juttatja, hogy erre a világversenyre én vihetem a válogatottat. Ez felemelő és nem érzem tehernek, azt remélem, hogy át tudom adni ezt az érzést a játékosoknak. Biztos, hogy izgatott leszek, ezt nem is lehet máshogy, viszont fontos, hogy pozitív irányba vigyen engem és az egész csapatot ez a lelki állapot.

Ami a várható ellenfeleket illeti, nagyon sok csapat hasonló összetételben fog érkezni, mint amilyenben az olimpián szerepelt. A szerbeknél biztosan tudható két csere, hiszen ketten visszavonultak, de az utódok sem lesznek gyengébbek. A horvátok, görögök biztosan hasonló csapattal jönnek, mint amivel az előző olimpián részt vettek, hiszen ott már megtörtént egy fiatalítás az elmúlt évek során és ugyanez igaz lesz az Egyesült Államokra, az ausztrálokra, a spanyolokra is. Ez azt jelenti, hogy többnyire ütőképes, összeszokott csapatokkal kell majd összecsapnunk. 



Visszatérve még az előző kérdésedre: nagyon nehéz belépni és azonnal győzni. A 2013-as váltás új szeleket, jó irányú változásokat hozott, Tibor remek érzékkel nyúlt sok dologhoz. Meg aztán, jó játékoshoz megy a szerencse is, ahogy régóta mondják, hát Tibi jó játékos volt, a szerencse is megtalálta, minden klappolt valahogy.

Az én helyzetemet egy kicsit az is nehezíti, hogy itthon lesz a bemutatkozó világverseny. Van, akinek teher, van, akinek segítség, hogy 15 ezer ember is lehet a lelátón egy egy mérkőzésen. Azok a jó játékosok számomra, akik ezt pozitívumként élik meg, s biztos vagyok abban, hogy ez a segítség erőt táplál a csapatba, extra energiákat adhat mindenkinek.

- Lehet erre készülni?

- Szerintem nem nagyon. Lehet bekapcsolt hangszórókkal edzeni, én is próbáltam, amikor tudtuk, hogy a csapatommal olyan helyre megyünk, ahol hangorkán lesz, de vízilabdában 15 ezer ember jelenléte szinte elképzelhetetlen. Vannak persze mentális gyakorlatok, felkészülési módok, amikkel nyilván élni is fogunk.

A magyar válogatott számára eddig is azok voltak a legértékesebb játékosok, akiknek nem remeg meg a kezük a döntő pillanatokban - na ez most hatványozottan válik fontos tulajdonsággá. Ezt a terhet, egy egész ország várakozását, szurkolását el kell bírni. Az biztos, hogy egy montenegrói négyes felkészülési torna nem ugyanilyen... Azt mondanám: kicsit születni kell erre. Aki eddig nem bírta, nem fogja most se bírni, aki pedig szereti, ha forr a levegő - az jöjjön velem...

- Köszönöm a beszélgetést!

Märcz Tamás első, 20-as kerete:

Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (Debrecen), Nagy Viktor (Szolnok) - kapusok,
Bedő Krisztián (Eger), Bátori Bence (OSC), Erdélyi Balázs (Eger), Fülöp Bence (Szolnok), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gábor (OSC), Kovács Gergő (Eger), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (OSC), Salamon Ferenc (OSC), Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC) - mezőnyjátékosok.

A BVSC csütörtökön közleményben adta tudtul, hogy január 1-vel Szűcs Levente vette át Märcz Tamás vezetőedzői posztját a csapatnál.