FACEBOOK

Märcz Tamás lehet az új szövetségi kapitány!

Märcz Tamás lehet az új szövetségi kapitány!
hozzászólás, 2016.12.15.

MÄRCZ TAMÁS NYERTE A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYI PÁLYÁZATOT. Részletek cikkünkben:

Diapolo

Mint ismeretes, a Benedek Tibor szerződésének lejártával megüresedő szövetségi kapitányi posztra 13-an nyújtottak be pályázatot. A jelöltek nagy számára való tekintettel az elnökségi ülést előkészítő ügyvivői testület az eredeti elképzelésektől eltérően nem javasolt személyes meghallgatást. Kemény Dénes elnököt még korábban megbízták azzal, hogy vegye fel a kapcsolatot minden pályázóval és tárgyaljon velük elképzeléseikről, s a megszerzett információkat az elnökség csütörtöki ülésen ossza meg a döntéshozókkal. (A vlv úgy tudja, hogy az elképzelésekről való személyes tájékozódás nem minden jelölt esetében történt meg.)

A 16 tagú elnökség két tagja, Beck György társelnök és Faragó Tamás nem vett részt az ülésen, mert az új-zélandi lány vb-n képviselik Magyarországot, a többi elnökségi tag jelen volt.

A napirendi pontokat felcserélték, s a szövetségi kapitány megválasztására az ülés utolsó szakaszában került sor.

Az ügyvivői testület előterjesztését a választás módjára vonatkozóan az elnökség elfogadta.

A vlv több forrásból származó információi szerint Kemény Dénes egyenként ismertette a jelöltekkel folytatott beszélgetéseinek tartalmát, s az elnökségi tagok minden esetben közvetlenül az ismertető után tettek fel kérdéseket. Volt, aki kérdésével, hozzászólásával igyekezett hatni a döntési folyamatra, mások ezt nem tartották az adott fázisban feladatuknak. A mintegy másfél órás szakaszt követően kezdődött meg a titkos szavazás. Ennek első köre eredményes volt, amennyiben két jelölt jutott tovább, tehát nem alakult ki holtverseny. A jelenlévők sem a továbbjutókra leadott szavazatok számát nem ismerhették meg, sem azt, hogy a kiesők közül ki kapott szavazatot és hányat. A végeredmény ismertetésekor sem volt tudható, hogy a győztes hány szavazattal előzte meg a második helyezettet, akinek nevét nem hozzák nyilvánosságra.

A szövetség hivatalos tájékoztatása szerint a szavazás titkos és kétfordulós volt, s a pályázat nyertese elfogadta a felkérést.

Kemény Dénes és a megválasztott jelölt most közvetlen tárgyalást kezd (a szövetségi kapitány munkáltatója a szövetség elnöke), amelynek végeztével - jogászok közreműködésével - kialakul az új szövetségi kapitány szerződése. Tehát az új szövetségi kapitány akkor lesz meg, amikor a felek a szerződést aláírják.

A megbízás 2017. január 1-jétől 2020. december 31-éig szól és Märcz Tamásnak csak jövő év június 1-jétől kell főállásban ellátnia feladatait, addig párhuzamosan viheti új munkájával együtt a BVSC vezetőedzői feladatait.

VLV-INTERJÚ A MEGVÁLASZTOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNNYAL, MÄRCZ TAMÁSSAL


Märcz Tamás

42 éves, Sydney olimpiai bajnoka, világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok. Négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok. Pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte, kettős, magyar és olasz állampolgár, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatott centere volt. Játékos-pályafutásának befejezése óta, jelenleg is a BVSC vezetőedzője. 2014-től a kapitányváltásig Merész András másodedzőjeként dolgozott a magyar női válogatott mellett.