FACEBOOK

Mi újság? - Cseh Sándor

Mi újság? - Cseh Sándor
hozzászólás, 2016.11.11.

Szolnoki helyzetkép, amelyből megtudhatjuk, hogy a biztos főtáblás, emiatt "szélárnyékban", csendben készülő szolnokiaknál hol tart a csapatépítés. És azt is, hogy a vezetőedző, Cseh Sándor pályázni fog a szövetségi kapitányi posztra.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Valóban nagy volt a csend nálunk ezen az őszön, legalábbis eddig, aztán annál keményebb lesz majd az év vége. Azt csináljuk, amit egy profi csapat ilyenkor tehet: sokat edzünk, ami jó, persze az kevésbé ideális, hogy nincsenek komoly meccseink, amelyeken felmérhetnénk az erőnket, sőt lépegethetnénk is előre. Ezt a hiányt a Barcelonetéval közös edzőtáborral próbáltam pótolni, ezen a héten négy napig délelőtt-délután edzőmeccseken gyakoroltunk velük és játszottunk egy barátságos mérkőzést is.

Néhány játékosunk most elment, mert a jövő héten Világliga-játéknap lesz, de azon vagyunk, hogy minél élesebbek legyünk addigra, hogy elérkeznek a komoly meccseink.

- Milyen volt a Barceloneta elleni mérkőzés?

- Aránylag sok néző jött ki, igazi meccshangulat lett, aminek nagyon örültem. 10:6-ra győztünk, de hozzáteszem: már mindkét csapat elég fáradt volt, hiszen egész héten játszottunk egymással. Elégedett voltam, jó teljesítményt nyújtottunk, s a hét korábbi közös gyakorlásain ez nem mindig így nézett ki. Nagyon erős és gyors csapat a Barceloneta, az edzőmeccsek során igazából egyszer sem tudott egyik csapat sem a másik fölé kerekedni, általában döntetlen körüli volt az eredmény. Ezért külön örülök, hogy amikor kicsit élesebb meccsszitució volt, akkor nagyon jól védekeztünk és biztosan győztünk.

- A spanyolok a BL-főtábla másik csoportjában vannak, mint ti, viszont az Eger szempontjából nagyon érdekes hogy milyen erőt képviselnek, hiszen onnan a Pro Recco biztos továbbjutónak tekinthető, mellette a Jug Dubrovnik, a Barceloneta és az Eger pályázhat reálisan a két továbbjutó helyre...

- A barátságos meccsen viszonylag simán nyertünk, de előtte nagyon-nagyon jól játszottak a spanyolok, rendkívül kemény ellenfelei lesznek a Jugnak is, az Egernek is, akik viszont csak jövőre kerülnek majd össze velük. Úgy gondolom, a Barceloneta jelenleg legalább azt a szintet hozza, amit az elmúlt években láttunk tőlük.

- Mi a helyzet Prlainoviccsal, milyen ütemben gyógyul?

- Egyelőre különösebb változás nincs, a legfrissebb leletei már valamivel jobb eredményt mutatnak. Könnyelműség lenne megtippelni, hogy mikor fog tudni újra edzeni, úgyhogy ezzel egyelőre nem is számolok.

- A többiek? Hogy megy a csapat összekovácsolása?

- Az embernek nyilván vannak benyomásai, de ezt azért a komoly meccsek mutatják majd meg. Egyértelmű, hogy sok olyan játékosunk van, akik az elmúlt években ilyen fontos szerepkört nem töltöttek be vagy ilyen sokat nem játszottak, mint most, akár Hangay Zolira gondolok, akár Fülöp Bencére vagy Szatmári Kristófra, akár - amikor szükség van rá - Kardos Gergelyre, de mondhatom a francia játékosunkat is  - ők azért még nem nagyon szerepeltek BL-meccseken és akiket felsoroltam, az már majdnem a csapatunk fele. Tehát van dolog bőven, az eredményesség fogja ezeket a mostani kérdéseket megválaszolni.

- Hogy alakul a programotok a közeljövőben?

- November 23., OSC a bajnokságban, utána a kupában Fradi, aztán megint OSC, majd ismét Fradi, aztán Pireusz, tulajdonképpen november 23-tól december 21-éig szinte végig hetente egy vagy két nagyon komoly mérkőzésünk lesz. Fontos része lesz ez a szezonnak, azt mondom, hogy a második legfontosabb, hiszen az első majd a tavasz lesz, a bajnoki elődöntők, döntők és a final six, de ez a mostani időszak is nagyon lényeges.

- Hamarosan eldől, hogy lesz-e pályázat a szövetségi kapitányi posztra. Ha igen, pályázol?

- Persze. Az olimpia után kialakult helyzetről van egy véleményem, azt most nem fejteném ki, egyébként nem biztos, hogy mindenkinek tetszene. Ha pályázat lesz, mindenképpen megpróbálom. Van egy idősebb generáció, amelynek tagjai az elmúlt két évtizedben nagyon sok sikert értek el, ebbe tartozik Kovács István, Gerendás György, Földi László és van egy fiatalabb korosztály, amelyen belül is én vagyok talán a legfiatalabb.

A Szolnokkal nyertem bajnokságokat, Magyar Kupát, BL-érmet. Persze, hogy szeretnék szövetségi kapitány lenni! Igazából a Szolnok vezetőedzői posztjára sem volnék alkalmas, ha 40 évesen 9 éves OB1-es tapasztalattal nem gondolnám úgy, hogy jól, eredményesen tudnám irányítani a magyar válogatottat.

- Köszönöm a tájékoztatást!