FACEBOOK

Lukács Dénes újabb egyiptomi kalandja

Lukács Dénes újabb egyiptomi kalandja
hozzászólás, 2016.11.04.

Az egyiptomi Heliopolis vezetőedzőjeként kezdte meg az új klubszezont Lukács Dénes, aki nyárig a Szentes férfi csapatának munkáját irányította. Helyzetéről, körülményeiről, munkájáról érdeklődtünk.

LUKÁCS DÉNES a vlv-nek:

- Hogy kerültél Szentesről újra Egyiptomba?

- Nem terveztem, hogy visszajövök - ez a harmadik hosszabb itt-tartózkodásom -, hiszen élő szerződésem volt a Szentessel. Tavasszal keresett meg a Heliopolis azzal, hogy az edzőjük 18 év után távozik. (Egyébként nem hagyta el a klubot, hanem a Heliopolis egy külső, Kairótól 30 kilométerre lévő elit klubjának lett az igazgatója.) Maga a vezetőedző vette fel velem a kapcsolatot, jelezve, hogy engem ajánlott a klubnak a maga helyére..

Először nem foglalkoztatott a dolog, de majdnem a megkereséssel egy időben a Szentes jelezte, hogy a következő évben várhatóan romlanak a feltételek, az akkori állapot szerint nem volt garantálható, hogy biztosítani tudják a szerződésben foglaltakat. Így nyilván elkezdtem gondolkozni, májusra pedig eldőlt, hogy nem kockáztatok, a biztosabbat választottam.

- Mit kell tudni a klubról?

- Ez a legerősebb, a legjobb eredményekkel bíró klub Egyiptomban. A Gezira nevű riválisához hasonlóan a társadalom felső rétegéhez tartozók alkotják a bázisát. A klub itt nem olyan mit otthon, nem pusztán egy csapatot, egy egyesületet jelent, hanem szinte szociális intézmény, több hektárnyi területen, mindenféle sportolási lehetőséggel, kávézókkal, éttermekkel, egy kis oázis a betondzsungelben.

- Kijárnak a meccsekre is a klubhoz tartozók?

- Járnak, igen. A nemrég megrendezett Heliopolis Kupán, ahol itt volt a Honvéd és a KSI, 4-500 néző szurkolt mérkőzésenként. Többen voltak mint amennyien átlagban a magyar OB1-es mérkőzéseken.

Visszatérve a klub bemutatására: vízilabdában a legtöbb bajnoki címe a Heliopolisnak van és az utánpótlásképzésben is a legeredményesebb klubok közé tartozik, ha nem a legeredményesebb. Ez jelenleg 400-450 gyereket jelent.

- Ez is a te területed?

- Minden korosztálynak van edzője, de nyilván az is feladatom, hogy ellenőrizzem, támogassam a munkájukat, tanácsot adjak. Fontos cél, hogy az itteni edzők fejlődjenek, már tavaly tartottam nekik angol nyelven előadást az utánpótlásképzésről, de elsődlegesen a felnőtt csapat és a 18 évnél idősebbek korosztályai tartoznak hozzám.



- Milyen ott a bajnokság rendszere?

- Egy osztály van és éppen mostanra sikerült elérni, hogy ne teljesen szervezetlenül menjenek a dolgok. Nagy előrelépés, hogy fix napon, minden héten pénteken lesznek a felnőtt bajnoki mérkőzések, itt a péntek olyannak számít, mint otthon a szombat, ez az első munkaszüneti nap a hétvégén. A rájátszás kicsit bonyolultabb, mint otthon, a legjobb csapatok több körben játszanak egymással.

- Hány csapat van összesen?

- A felnőtteknél hét, az utánpótlásban jellemzően 8 és 12 között, korosztályonként változó.

- Milyen az egyiptomi póló színvonala? Gondolom, amatőrök a játékosok.

- Igen, egyetemre járnak és dolgoznak. Ezek a gyerekek, akik nálam vannak, méregdrága elitegyetemekre járnak vagy pedig befejezték a tanulást és dolgoznak, tehát ha így nézzük, akkor amatőrök. Azt mondom, hogy van csapatonként talán három-négy játékos, nálam biztosan, aki európai környezetben, mondjuk egy magyar OB1-es csapatban is megállná a helyét. Most mondhatnám azt kis iróniával, hogy Szentesen volt jó néhány rosszabb képességű vízilabdázóm. Van például most egy olyan, 16 éves játékosom, Ahmed Ayman, aki két gólokat dobált mindenkinek ezen a tornán, 2000-es születésű, majdnem két méteres gyerekről van szó, aki most először játszott felnőttek között és egyáltalán nem volt megilletődve. Vagy nálam játszik például az a srác, Ahmed Barakat is, aki a tavalyi junior vb-n a legjobb egyiptomi játékos volt és már ott elég sokan felfigyeltek rá.

- Mint mondtad, a klubodnál főként "úri fiúk" játszanak. Emiatt kérdezem, hogy a vízilabda ott most divatos sport, "fel lehet vágni" vele, könnyebb csajozni, ha valaki pólós? Mi az, ami motiválja, odaviszi őket?

- A klubon belül népszerű sportág a vízilabda, de az egyiptomi társadalomban nem. Itt a sportnak általában nincs akkora szerepe, mint nálunk. Természetesen a labdarúgás ez alól kivétel és talán még a kézilabda mondható országosan népszerűnek. Ezek a fiúk azért vízilabdáznak, mert szeretik a játékot. Különösebb előnyük nem származik belőle, évente egyszer-kétszer külföldi edzőtáborba utaznak. Hál, istennek, nem elkényeztetett úri fiúk. Talán a társadalmi átlagnál jobban élnek, de azért köztük is vannak különbségek. Inkább azt mondhatom, hogy a hátterük rendezett, az átlagnál jobb, a klub pedig biztosítani tudja számukra a minőségi sportolás feltételeit.

- Nemrégiben, zajlott le a hagyományos, immár 25. Heliopolis Kupa, amelyen idén két magyar első osztályú csapat vett részt. Gondolom, fő szereped volt a torna megszervezésében.

- Már korábban is vállaltam ilyesfajta szerepet, segítettem a csapatok " ide hozatalát",  annak ellenére, hogy korábban a rivális csapat, a Gezira edzője voltam, az elmúlt tíz évben mindig egyengettem a tornára érkező magyar csapatok útját.

- Hogy értékeled az idei Heliopolis Kupát?

- Az biztos, hogy nekünk nagyon hasznos volt, annak ellenére, hogy negyedikek lettünk, mert a bronzmeccsre már három-négy sérültünk volt. De ez nem gond, nekünk ebben a szezonban ez volt az első lehetőségünk, hogy játsszunk, edzőtáborozásra most nem tudtunk elmenni. Vannak gondok az egyiptomi gazdaságban, kicsit minden nehezebb lett. Úgy gondolom, hogy a vendég csapatoknak is jó felkészülési lehetőség volt, mert nagyon szoros mérkőzéseket játszottak.


Honvédosok Kairóban

- Mennyi időre szól a szerződésed?

- Egy évre. Én sem akartam egyelőre hosszabb távra berendezkedni, már csak azért sem, mert a család otthon maradt, a feleségem és a kislányom Budapesten él, a két fiam a Miskolcban játszik. Ők már "önjáróak", egyikük 17 éves, a másik 19, jól érzik magukat, sok játéklehetőséget kapnak Miskolcon, ahol a célok és az elvárások is magasabbak, mint tavaly Szentesen. Egyelőre nem lezárt dolog a szövetségnél a szövetségi kapitányi kérdés sem, de jelenleg azt a munkát nem végzem, mert a szövetségnek nem volt anyagi kerete, hogy folytassuk.

- Amikor elkezdted ezt mondani, hogy a szövetségnél még nem zárult le a szövetségi kapitányi kérdés, nekem nem ugrott be, hogy az egyiptomi szövetségről beszélsz, hirtelen azt hittem, a magyar helyzetről beszélsz, de ez talán érthető, itthon most szinte minden Benedek Tibor utódlása körül forog vízilabda-berkekben...

- Igen, tudom, hogy otthon sem derült még ki, miként lesz a folytatás. Nem mondom, hogy nem foglalkoztat, de egyelőre annyi név hangzott el és ugye, még nem lehet tudni, hogy a szövetség mit gondol a dologról, úgyhogy ezzel még nem érdemes foglalkozni.

Itt tavaly három hónapig dolgoztam szövetségi kapitányként, a junior vb-n tizedikek lettünk, ami egyiptomi viszonylatban történelmi sikernek számít. Ezt követően megszakadt a munka folyamatossága. Volt egy terv, hogy 2020-ra csinálunk egy komoly csapatot és megpróbálunk részt venni a tokiói olimpián Afrika képviseletében, de a szövetség nem tudta biztosítani az ehhez szükséges forrásokat. Egyébként valószínűleg nem az én fizetésem okozott gondot, hanem annak a részletes programnak a végrehajtása, amit felvázoltam annak érdekében, hogy legyen valami esély arra, hogy az egyiptomi válogatott esetleg úgy lehessen ott a következő olimpián, hogy nem játszik az összes meccsén teljesen alárendelt szerepet. Mert azért ilyen veszélyekkel is számolni kell, amikor szinte nulláról indul az ember. Tehát körülbelül a mostani Japán szintjét el kellene érni addigra., de ez csak úgy volna lehetséges, ha a válogatott folyamatosan ott van az addigi világversenyeken, nemzetközi rutint szerez, edzőtáborokban készül, s közben derül ki, hogy eljut-e egyáltalán arra a szintre, amelynél már egyáltalán érdemes beszélni az olimpiáról.

Nemrégiben egyébként újra megkerestek, puhatolóztak az esetleges folytatásról.

- Mit vársz a most kezdődött egyiptomi bajnoki szezontól?

- Úgy néz ki, hogy Egyiptomban ez lesz minden idők legerősebb bajnoksága. Már csak azért is, mert most hoztak egy rendeletet, hogy jövő évtől nem játszhat külföldi a bajnokságban. Nálunk jelenleg két idegenlégiós van, Bendes J. Viktor a kapus és itt játszik Damir Crepulja a grúz válogatott montenegrói játékosa. A volt klubom, a Gezira két, nemzetközi szinten is jegyzett külföldit szerződtetett, az amerikai Jessie Smith-t, aki több olimpián is játszott az USA válogatottjában, tavaly az Olympiakoszban szerepelt, a másik egy nagyon jó görög center. Az Al Ahly csapatában pedig két szerb játszik. A bajnoki cím sorsa valószínűleg e három csapat között dől el.

- Köszönöm a beszélgetést és jó munkát kívánok Egyiptomban!