FACEBOOK

Gerendás György a Reggeli Startban

Gerendás György a Reggeli Startban
hozzászólás, 2016.11.02.

Gerendás György biztosan nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra. A riói csapatban szerinte sokkal több volt, a Picasso-ügyet rendezték Dumival, a Fradinál pedig a legnehezebb feladat a játékosok közötti korosztályi szakadék áthidalása. Az FTC szakmai igazgatóját, a válogatott másodedzőjét Szombathy Pál kérdezte a szerdai Reggeli Startban. Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele.

Az interjú apropóját az adta, hogy az FTC a hétvégén csoportelsőként jutott be az Eurokupa negyeddöntőjébe. A szakember elmondta, hogy ez volt az elvárás, egyetlen igazán nehéz mérkőzés - lett volna, az utolsó napi találkozó, a Canottieri Napoli ellen, mivel azonban addigra mindkét csapat bebiztosította a továbbjutást ez a találkozó nyugodt mederben zajlott.

A folytatást, a sorsolást illetően nincs különösebb kívánság, az FTC van olyan jó, hogy bármelyik riválissal szemben kivívja az elődöntőbe jutást. Az ellenfél a négy BL-kieső egyike lesz, akik közül a Veronát talán jó lenne elkerülni, mert ez a csapat nagyon jó, amolyan "mini-Recco". Gerendás György látta őket az OSC elleni budapesti mérkőzésen és nyilvánvaló volt számára, hogy a meccs előrehaladtával a Verona edzője már inkább fékezte játékosait, nem akarta megmutatni igazi tudásukat. (Ez egyben azt is jelenti, hogy az olaszok valószínűleg az Eurokupa-szereplést célozták meg, nem a BL-továbbjutást - a szerk.)

Jó sorsolás esetén "jó döntőt" tudna játszani a Fradi az Eurokupában, a "jó döntőben" pedig minden benne lehet - Gerendás szerint.

A Ferencváros csapata 15 tagú, 10 játékos 30 év fölötti, a többi öt pedig 22 év alatti. A fiataloknak jó lenne heti 8-9-10 edzés is, az "öregeknek" elég heti öt-hat - ezt kell valahogy összehozni, ami teljesen új feladat, több mint húszéves edzői pályafutása során ilyennel még nem találkozott Gerendás György. Ezt a különleges helyzetet valamilyen szinten a csapat vezetése akarta, hiszen van egy jó ificsapata a Fradinak, onnan akarták bevinni folyamatosan a játékosokat a felnőttekhez.

Az FTC mindhárom tornán, ahol versenyben van, döntőt szeretne játszani, és ha már ott vannak, nyilván a győzelem a cél, de tény, hogy van másik három csapat, amelynél hasonló a szándék, az elvárás és egy kicsit már jobban összeért a játékosállomány, mert évek óta küzdenek ugyanezekért a célokért.

Melyek lesznek a szezon végére ennek a Fradinak a legfontosabb karakterjellemzői? - kérdezte Szombathy Pál, mire Gerendás György azt válaszolta, hogy ez egy okos csapat lesz. Meghatározó játékosok szerepelnek a Fradiban, az akarattal, a klasszikus, még létező Fradi-szívvel és ésszel kerekedhetnek majd a többiek fölé.

Szintén műsorvezetői kérdésre válaszolva fogalmazta meg véleményét: ebben a csapatban nincsenek "Picassók". Múltjára visszatekintve hozzátette: korábbi csapatai, amikor nyertek, majdnem mindig "Picasso" nélkül játszottak.

A beszélgetésnek ez a része természetesen arra a nagy port kavart és a sajtóban, elsősorban a vlv felületén lezajlott vitáról szólt, amelynek keretében Gerendás György és a válogatott néhány játékosa polemizált egy hasonlatról, amit a válogatott másodedzője fogalmazott meg egy szakmai vita során.

A stúdióvendég összefoglalta, hogy mi történt ebben az ügyben. Elmondta, hogy őt egyetlen dolog zavarta: sokat foglalkozott a hasonlatával a sajtó, a játékosok, de nem igazán olvasták el, hogy mi volt az eredeti gondolata és ez bosszantotta őt.

Felidézte, hogy az olimpiai szereplés értékelése során az utánpótlásról is beszéltek ama bizonyos szakmai vita során. Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány felvetette, hogy az utánpótlás játékosai fizikálisan és lövőerőben is le vannak maradva a riválisoktól. Erre reagált ő a hozzászólásában, megemlítve, hogy ez főleg az ő hibájuk, az edzők hibája, mert hagyják a játékosokat, hogy ne a saját stílusuknak megfelelő módon hajítsák el a labdát, (mint ahogy azt például Vámos Márton csinálja, aki tisztában volt azzal, hogy mit tud és abból ő lett a világon az egyik legjobb,) hanem, hagyják, hogy azok a jtékosok, akik erre alkalmatlanok, Kásás- vagy Varga Dumi-módra lőjenek . "Hiszen ők Picassók és csak Picassó tud úgy festeni, mint a Picasso."

Az edzők ezt nem hagyhatnák, nekik az lenne a feladatuk, hogy minden játékossal saját, egyénileg szabott lövést gyakoroltassák. A szakember szerint ezt a hasonlatot félreértették a játékosok, sőt, egy picit a sajtó is félremagyarázta. A dolgot lezárték, Dumi felhívta őt, megbeszélték, az égvilágon semmi probléma nincs köztük.

Ami a szövetségi kapitányi posztot illeti, Gerendás György a beszélgetés ezen fordulatánál először azt szögezte le, hogy óriási űrt hagyott benne a riói olimpia, mert szerinte mind a csapatban, mind az edzői stábban több volt.

A műsorvezető utalt vendégének egy korábbi nyilatkozatára, miszerint hibának tartja, hogy Benedek Tibor nem folytatja.

- Nem hiba, én azt mondom, hogy nem ezt a Benedek Tibit ismertem meg, én Benedek Tibit mindig egy harcos embernek ismertem. Hasonló szituációban 96-ban volt az, hogy Alantában, egy szintén nagyon esélyes csapatnak nem sikerült és utána három aranyat nyert, mert ment előre. És én azt hittem, hogy ezt ugyanígy meg fogja csinálni. Ha ezt ő nem érezte - ez az ő döntése, csak mondom, én eddig nem ezt a Tibit ismertem - hangzott a válasz.

Gerendás György elárulta: amikor Benedek Tibor bejelentette, hogy nem folytatja, felvetődött benne a gondolat, mi lenne, hogyha ő lenne a kapitány. De csak azon a szinten, ahogy bárki más bedobja a lottószelvényét és elkezd ábrándozni arról, hogy ha lenne egy ötöse, akkor hogy költené el a pénzt, kinek mennyit adna belőle...

- Ezek nem azok a tényleges gondolatok, vágyak, én ezt az egészet valahogy már úgy egyszer letettem. Ha lesz pályázat, én biztos, hogy nem fogom beadni.

- Tehát te csak akkor, ha felkérnek? - szólt a következő kérdés.

- De hát, miért kérnének fel? Ott vannak a fiatalok, azok, akiknek csinálni kell ezt, csinálják! - válaszolta Gerendás György.

Zárásként Szombathy Pál megkérdezte: Dumi vissza fog térni?

A szakember szerint ezt inkább magától Dumitól kellene megkérdezni. A vízilabdának szüksége volna rá, de ha a játékos úgy érzi, hogy kell neki egy vagy két év pihenés, akkor ezt a lehetőséget meg kell neki adni, hogy aztán újra mind a két kezét ökölbe szorítva küzdjön, "mert tűz nélkül semmi nem működik".

A TELJES BESZÉLGETÉS: