FACEBOOK

Kemény Dénes a Reggeli Startban

Kemény Dénes a Reggeli Startban
hozzászólás, 2016.10.21.

Nem zárta ki külföldi szakember szövetségi kapitányként való szerződtetését az MVLSZ elnöke, de szavaiból az derült ki, hogy nem ebben gondolkodik a sportág vezetése. Kemény Dénessel a Reggeli Start pénteki élő adásában Szombathy Pál beszélgetett. Tudósítás és a teljes riport videófelvétele.

Diapolo

Az MVLSZ elnöke elmondta, hogy Benedek Tibor hétfőn közölte vele a végleges döntését arról, hogy távozik a válogatott éléről, de már ezt megelőzően hallotta, hogy Tibor más irányban keresi a jövőt.

- Elfogadtam a döntését, mert azt nem szabad ráerőltetni valakire, amit nem akar csinálni és én azt láttam rajta, hogy most ő még olyan lelkiállapotban van, ami miatt ez most nem lenne jó neki - mondta Kemény Dénes. Hozzátette: ő soha nem volt olyan helyzetben, hogy nagy csalódás után fogjon neki újabb négy évnek. Mert ha egy világverseny után csalódik a kapitány, egy év múlva van esélye javítani, de olimpiai rossz szereplésnél négy évet kell várni az újabb lehetőségre. Ráadásul a csalódás ilyenkor rendkívül erős, ezt érezte ő is London után, s ugyanúgy döntött, mint most Benedek Tibor.

A szövetségi kapitányi munka a legmagasabb szintje az edzősködésnek, csak teljes lelkesedéssel, "passzióból" lehet csinálni, nem pedig tüskékkel vagy egyéb lelki problémákkal. Kemény Dénes dicsérte Benedek Tibor munkáját, amit nagyon alaposnak tartott. A most távozó kapitány - szavai szerint - nagyon érti a vízilabdát, állandóan analizált, kereste a tökéletest. Négy éven át csinálta, és ezt a nagy munkát az első két évben az eredményjelző visszaigazolta, ami aztán állandóan erőt adott a következő feladathoz, majd ez megváltozott, a második két évben ez a visszaigazolás már elmaradt.

- Hát az borzasztó frusztráló lehet, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, ugyanolyan alázattal, ugyanolyan szeretettel, ugyanolyan szakmai figyelemmel dolgozom, mint akkor, amikor arany- meg ezüstérmeket nyertünk, most pedig rossz eredmények jönnek.

Ennek alapján nem lenne értelme Tibort "rábeszélni" a folytatásra, mert a kudarcok után valószínűleg megjelenne a bizonytalanság.

A volt szövetségi kapitány rámutatott arra, hogy az eredmény elérése nagyon sok összetevőből áll. Amikor nyerünk, akkor nem vizsgáljuk, hogy a nüanszok miért mellettünk döntöttek, amikor nem sikerül, akkor igen. Kell a szerencse is.

Az olimpiai szereplésre rátérve Kemény Dénes úgy értékelte, hogy a csoportmeccseken és az 5-8. helyért vívott meccseken nagyon látszott a magyar válogatott játékosain a tudatosság. De mégiscsak volt egy olyan "apróság", ami aztán döntőnek bizonyult, hogy a Montenegró elleni negyeddöntőben két negyedel később szálltunk be a vízbe, kicsit ott maradtunk az öltözőben. És ez untig elég volt arra, hogy, bár amikor már úgy játszottunk, ahogy tudunk, akkor megvertük őket, csak a meccs első felében kikaptunk és így nem jutottunk tovább.

- Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki nyerjen, a világon mindennek stimmelnie kell. Így volt ez az első évben Barcelonában. Minden stimmelt. Fantasztikusan védett a kapus, gyönyörű akciók góllal végződtek, nem pedig csettintettünk, hogy hú, ez bemehetett volna, a kapufa éléről pattant ki stb. Most pedig ilyen apróságok hiányoztak. Egy kicsit olyan ez az egész edzősködés, hogy nagyon-nagyon sok mindent fel tudsz építeni, ez mind a te feladatod, majd jönnek azok a dolgok, amikre szintén van energiád odafigyelni, azok az apróságok, de soha nem tudhatod, hogy mikor hol ér valami olyan negatív impulzus, ami az egészet elrontja - mondta Kemény Dénes.

A szövetség elnöke kitért az elől, hogy reagáljon a műsorvezető által felvetett nevekre, potenciális szövetségi-kapitányi névsorra.

Mint mondta, sok jó edző van Magyarországon, többen is alkalmasak és nehéz döntés lesz, mert szerencse is kell ahhoz, hogy végül jó legyen a választás. Olyan ember kell, aki ugyanolyan jól fogja csinálni ezt a munkát, mint Benedek Tibor és esetleg több szerencséje lesz a kritikus pillanatokban, különösen az olimpiai ciklus második felében, ami még fontosabb szokott lenni, mint az első fele. Kemény Dénes például midig törekedett arra kapitányként, hogy már az olimpiát megelőző évben megmutassuk a világnak, hogy mi vagyunk az olimpiai bajnoki cím várományosai.

Külföldi edző felkérése akkor jöhet szóba, ha "nincs más megoldás", de Kemény Dénes ebben az esetben "kedvetlen lenne", mert van sok olyan edző itthon is, aki kellően felkészült, lehet belőle jó kapitány, akár "szerencsés kapitány" is.

- Tibor is maximálisan az volt, amikor döntöttünk, s egy darabig tartott, aztán kifújt a szerencséje - mondta Kemény Dénes.

Szombathy Pál szóba hozta Kemény Dénes horvát riválisának, barátjának nevét.

- A 68 éves Ratko Rudics négyszeres olimpiai bajnok, létező opció lehet ő is? - kérdezte.

Kemény Dénes elmondta, hogy a horvát szakember tudomása szerint már Rió előtt elkötelezte magát valahová a következő négy esztendőre. Hozzátette azt is, hogy a mi játékosainkhoz mindenképpen olyan edző kellene, aki ebben a közegben élt játékosként is.

- A délszláv edzősködési gondolkodásmód és azon belül külön is Ratkóé, eléggé "tábornok és katonák". Ezt egy az egyben nem lehet átvenni. Én úgy voltam vele állandóan harcban - szerencsére sokkal többször mi győztünk - hogy én abszolút nem az ő gondolkodásmódját követtem, mert azt a magyar játékosokkal nem tudod mgcsinálni, hogy katonák, kuss és kész, de ők valahogy így gondolkoznak erről. Én azt gondolom, hogy ez a fajta gondolkodásmód ezeket a zseniket, akik nálunk játszanak, nem tudná egy irányba terelni.

Az élő riport végén Kemény Dénes bányászköszöntéssel jó szerencsét kívánt a szombaton megválasztandó új elnökségnek és új elnöknek ahhoz a döntéshez (a szövetségikapitány-választáshoz), amit mielőbb meg kell hozni, hiszen nagyon közel van a jövő évi budapesti világbajnokság.

A teljes beszélgetés: