FACEBOOK

Szolnok-OSC 11:14, Eger-FTC 10:10

Szolnok-OSC 11:14, Eger-FTC 10:10
hozzászólás, 2016.10.05.

Az OSC-nek bejött a korábbi szezonkezdet, győzni tudott Szolnokon. A másik csoport rangadóján a Fradi döntetlenre mentette a meccset az utolsó pillanatokban. Eredmények, nyilatkozatok - gólok folyamatosan.

eOn OB1, alapszakasz, 2. forduló

A csoport

Október 5., szerda


Szolnok-OSC 11:14 (1:4, 5:4, 3:3, 2:3)
G.: Younger 4, Prlainovics 2, Mezei, Jansik D., Alekszics, Varga Dénes, Kis G., ill. Salamon, Bátori 3-3, Nagy Á. 2, Zalánki, Nikics, Kovács G., Drasko Brguljan, Gór-Nagy, Juhász Zs.

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE



CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) az M4-nek:


- Nagyon szomorú vagyok, nyilván. Ha nem három pont múlt volna ezen, akkor azt mondanám: nagyon jó, hogy ez így megtörtént, mert hát hát így lehet fejlődni. Két hete vagyunk együtt, nem lenne értelme a csapatsportnak, ha összeállás után rögtön jól menne. Most itt tartunk. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ki nyeri a mai meccset, csak azt nem lehetett tudni, hogy feljövünk-e, szorossá tudjuk-e tenni. Látható volt, hogy ők sokkal jobban egyben vannak, máshogy is kezdtek a vízben, mint mi. Ugyanakkor az a véleményem: lehet, hogy erősödött az OSC, de az elmúlt két évben ilyen helyzetkihasználással és ilyen védekezésbeli teljesítménnyel soha nem nyertünk volna az OSC ellen. Elsősorban magunkba kell nézni, ez a jó benne, de amúgy meg borzasztó érzés...

Egy-két meghatározó játékos ma nem tudott gólt lőni, akárhonnan próbálkozott és igazából hátul is volt ilyen teljesítmény. Ilyenkor nem lehet mit csinálni. Mindent megpróbáltunk: center nélkül játszottunk, szorosat játszottunk, zónát játszottunk, sikerült is mindig feljönnünk, egész egyszerűen a mai Szolnokban nem volt benne az, hogy győzzön. Ezt meg kell változtatni. És még azt sem mondom, hogy rövid időn belül, nyilván szombaton Szegeden oda kell figyelni, de van időnk arra, hogy ez megváltozzon.

VINCZE BALÁZS (A-Híd OSC-Újbuda) az M4-nek:

- Beigazolódott, amiről előtte beszéltünk, amit vártam és amit a játékosok is vártak már régóta maguktól. Nyilván ez a centerkérdés megkönnyítette a dolgunkat, meg az, hogy Bisztritsányi Dávid ilyen napot fogott ki, tolta a szekerünket hátul és védte a bástyáinkat. 

Ha van tanulsága ennek a meccsnek, az az, hogy a harmadik negyed közepén eldőlni látszott a találkozó, öt góllal vezettünk és gyakorlatilag három perc alatt visszahoztuk a Szolnokot a mérkőzésbe. És ami jó egy ilyen helyzet után, az az, hogy képesek voltunk megint ellépni, három gólt tudtunk lőni. Nyilván lesznek hullámhegyek, hullámvölgyek minden mérkőzésen, meg kell próbálni a hullámhegyen maradni, de ha hullámvölgybe kerül az ember, akkor ki kell jönni onnan és ez ma sikerült egy ilyen szintű csapat ellen, úgyhogy ez még inkább megemeli ennek a győzelemnek az értékét és a presztízsét.

KIS GÁBOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Szó ami szó, furcsa érzés volt a szolnoki uszodában vesztes mérkőzés után az öltözőbe menni... Valamennyire azért előre lehetett sejteni, hogy egyelőre nem fogunk tudni úgy játszani ahogy szeretnénk, de azt nem lehetett tudni, hogy ez most mire lesz elég. Kevés időt tudtunk még együtt dolgozni, mindössze három hetet, hiszen közülünk olyan sokan voltak ott az olimpián, hogy itthon csak négy játékos edzett egész végig, három héttel ezelőttig. Az OSC-nél kicsit más volt a helyzet és ez azért meg is látszott a mérkőzésen.Sokkal összeszedettebbek voltak védekezésben, támadásban, fórokban is, nekünk nagyon sok dologban kell még fejlődnünk., ehhez jó támpontot, impulzusokat adott ez a meccs. E mellett a csapatunk nagyon meg is változott, érthető volt , hogy most nem tudtunk annyira jól játszani, de természetesen nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült nyerni.

Voltak a mérkőzésnek olyan pontjai, amikor megfoghattuk volna az OSC-t, 8:6- nál, aztán 11:10-nél, de egyébként végig ők domináltak, úgyhogy megérdemelten nyertek most.

BISZTRITSÁNYI DÁVID (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Nagyon örülök, a regnáló bajnok otthonában nyerni mindig nagyon jó dolog. Ráadásul jól is játszottunk, talán a harmadik negyed legvégét szúrtuk el, viszont az is a csapat erejét mutatja, hogy el tudtuk felejteni azt a kétperces "áramszünetet" és mentünk tovább. Majd a középszakasz végén kiderül, hogy ennek a mérkőzésnek mekkora volt a jelentősége, most este az volt a tét, hogy melyikünk megy haza jobb kedvvel az uszodából. Az elmúlt két évben nem sok sikerélményünk volt Szolnokon, viszont ezzel a győzelemmel most, úgy gondolom, letettük a névjegyünket.

- Érezted a szolnokiakon, hogy ők még kicsit hátrébb vannak a felkészülésben, a csapat összehozásában?

- Tudtuk, hogy tőlük több játékos volt ott az olimpián, de azért itt világsztárokról beszélünk, nem hiszem, hogy ez nagy szerepet játszott, nem éreztem ilyet. Szerintem két hasonló képességű csapat játszott és ma nekünk jött ki jobban a lépés, rájuk tudtuk erőltetni az akaratunkat.

- Számított az, hogy ti a BL-selejtező miatt már most jobban meccsben voltatok?

- Igen, főleg a Hannover elleni meccs és azt gondolom, hogy ha a német csapat ellen így játszottunk volna, mint ma, akkor az egy sokkal simább mérkőzés lett volna.

- Mit szóltál a sorsolásotokhoz?

- Eddig nem foglalkoztunk vele, most már megtehetjük, annak ellenére, hogy szombaton még van egy bajnokink a KSI-vel. A Bresciával és a Kazannyal is játszottunk az elmúlt évben, sokat nem változtak, szerintem mindkettőnél jobb a játékosállományunk. Ha tisztességesen felkészülünk, márpedig ezt fogjuk tenni, akkor nekünk abszolválnunk kell ezt a csoportot. A csoportelsőségért megyünk, mert azt gondolom, hogy az Eger is meg fogja nyerni a csoportját és az lenne a jó, ha semmiképpen nem kerülhetnénk velük össze az egyenes kieséses szakaszban és ha mindhárom magyar csapat a főtáblán folytathatná majd.


KSI-Debrecen 7:12 (0:5, 2:3, 2:3, 3:1)
G.: Zerinváry, Schmölcz 2-2, Bicskei, Marnitz M., Teleki, ill. Gyurik 5, Szőke 2, Müller, Tóth P., Kállay, Fekete G., Busilacchi



Szentes-Vasas 6:11 (0:2, 2:2, 3:3, 1:4)
G.: Somogyi 4, Trkulja, Reuten, ill. Babay, Marnitz G., Bóbis, Steinmetz Á., Nyegovan 2-2, Koopman

Pécs-Szeged 5:13 (2:3, 1:3, 1:5, 1:2)
G.: Gogov 2, Csacsovszky A., Macsi, Kolozsi, ill. Manhercz K., Vukicsevics 4-4, Kiss Cs. 2, Sedlmayer, Manhercz Á., Basara


B csoport

Október 4., szerda


Eger-FTC 10:10 (2:2, 3:2, 2:4, 3:2)
G.: Kovács G. 3, Erdélyi 2, Lőrincz, Bedő, Hosnyánszky, Vapenszki, Cuckovics, ill. Madaras 4, Jansik Sz, Tóth M., Varga Dániel, Avramovics, Katonás, Stefan Mitrovics

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE


A bemutatásnál Bárány Attila klubelnök virággal köszöntötte a ZF-Eger két újdonsült olimpiai bajnokát, a szerb válogatottal Rióban aranyérmet nyert Braniszlav Mitrovicsot és Milos Csukot.
vlv-képek, Monoki Nikolett felvételei


VLV-VIDEÓK:
(Köszönjük a meccs videóanyagát az FTC stábjának, Katona Norbertnek!)

1:0 - Hosnyánszky gólja

1:1 - Avramovics gólja

1:2 - Varga Dániel gólja

2:2 - Bedő gólja

3:2 - Kovács Gergő első gólja

3:3 - Madaras első gólja

4:3 - Vapenszki gólja

5:3 - Erdélyi első gólja

5:4 - Madaras második gólja

5:5 - Tóth Márton csavargólja

5:6 - Jansik Szilárd gólja

6:6 - Cuckovics gólja

7:6 - Lőrincz Bálint gólja

7:7 - Madaras harmadik gólja

7:8 - Madaras negyedik gólja

8:8 - Kovács Gergő második gólja

9:8 - Erdélyi második gólja

10:8 - Kovács Gergő harmadik gólja

10:9 - Katonás gólja

10:10 - Stefan Mitrovics gólja


VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo) az M4-nek:

- Azt a mérkőzést kaptam, amire számítottam. Jó mérkőzés volt, nagyon változatos, volt, hogy mi vezettünk, volt, hogy ők. Az utolsó fázisában elmentek két góllal, olyan volt már a hangulat, mint ha..., de nagyon tudok ebben a csapatban hinni, száz százalékosan, hogy az utolsó pillanatig harcolnak, gondoltam, hogy sikerülhet megfordítani azt a helyzetet és ezt jól láttam. Egy pillanatig sem adták föl, végig mentek tovább, akkor is, amikor az Eger vezetett két góllal. Ez a szív nekem nagyon tetszett ma.

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) az M4-nek:

- Azt gondolom, hogy ez egy jó mérkőzés volt, népszerűsítése a vízilabdának, mert izgalmas volt, jó végjátékkal. Én magam most nagyon szomorú vagyok és nehéz higgadtan értékelnem, mert megnyertük, úgy gondolom, ezt a mérkőzést. Ez van.

Azt gondolom, hogy többet teljesítettünk, mint amennyit elvárhattam.

MADARAS NORBERT (FTC-PQS Waterpolo) a vlv-nek:

- Végül örülhettünk a 10:10-nek, de közben volt olyan pillanat, amikor nekünk állt, főleg amikor Bedőt kiállították végleg, cserével, s nem maradt igazi centerük. Kicsit elizgultuk ezeket a fontos részeket, az az igazság, hogy ezt is meg kell tanulni.

- Mire gondolsz?

- Hát arra, hogy amikor megtudtuk, hogy a második fordulóban Egerben játszunk, egyértelmű volt, hogy nem mi vagyunk ennek a meccsnek az esélyesei. Amikor kiderült, hogy vannak hiányzóik, ez szép lassan kiegyenlítődött, majd meccs közben vezettünk, elveszítették az egyetlen centerüket és hirtelen mi lettünk az esélyesebbek. Erre mondom, hogy ezt is kell tanulni, azért ez a csapat régen volt olyan helyzetben, hogy egy bajnoki ezüstérmes ellen a harmadik negyedben idegenben vezessen és komoly esélye legyen a győzelemre. Van mit javítanunk, ez nem egy komplett Eger volt és nem játszottunk jól, dolgozni kell tovább. Pozitívum, hogy sok van még bennünk, negatívum, hogy sokkal több is kell majd..., akár a nemzetközi kupában vagy a Szolnok, az OSC vagy a komplett Eger ellen.

DECKER ÁDÁM (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Ha a meccs nagyobb részét értékelem, akkor végül is számunkra hízelgő a döntetlen, hiszen sokáig még vezetett is a Fradi, ha az utolsó három-négy percet nézem, akkor kicsit fájó, mert ugye vezettünk kettővel is nem sokkal a vége előtt. Összességében: azt mondom, hogy reális eredmény született.

- Mit kellett volna másként csinálnotok ahhoz, hogy nyerjetek?

- Tudtuk, hogy nagyon sokat fognak lefordulni, éltek is ezzel a taktikával, talán a visszasegítéseket csinálhattuk volna jobban, de talán nem is vagyunk még olyan állapotban. Nyáron mindenki különféle terhelést kapott más és más állapotban tértek vissza a játékosok, úgyhogy nem is erre a meccsre élesítettük magunkat, hanem inkább a jövő heti Bajnokok Ligája-selejtezőre.

Várható: vlv-fotók és a meccs góljai.


Tatabánya-Miskolc  5:11 (2:3, 2:4, 1:3, 0:1)
G.: Regős, Szabó Botond, Francsics, Vuksanovics, Popovics, ill. Halek, Milicsics 3-3, Bowen 2, Vidovics, Lukács Á.B., Misics

Kaposvár-Honvéd 10:11 (1:2, 3:4, 3:3, 3:2)
G.: Berta, Dobos, Hegedűs B. 2-2, Sántavy, Juhász-Szelei, Kovács O., Polovic, ill. Szivós 4, Gyárfás T., 3, Borsós, Simon A., Fazekas, Fejős

A teljes mérkőzés felvétele:


November 10., csütörtök

19.45 UVSE-BVSC