FACEBOOK

Bisztritsányi Dávid új szerepben - vlv-interjú

Bisztritsányi Dávid új szerepben - vlv-interjú
hozzászólás, 2016.09.30.

Az OSC újdonsült csapatkapitányával e megbízatás részleteiről beszéltünk - meg persze az OSC idei céljairól, esélyeiről. A 29 éves kapus megosztotta velünk annak magyarázatát is, hogy miért nem nézett meg egyet sem a riói olimpia vízilabda-tornájának mérkőzései közül.

BISZTRITSÁNYI DÁVID a vlv-nek:

- Hogyan lettél csapatkapitány?

- Balázs (Vincze Balázs vezetőedző - a szerk.) döntése volt. Valószínűleg az is megfordult a fejében, hogy az általa irányított két, Universiade-győztes magyar válogatottnál is én voltam a csapatkapitány.

- Az akkor végzett csapatkapitányi munkáról milyen emlékeid vannak?

- Eleinte kicsit "ráfeszültem" erre a feladatra, az első Universiadénál azért, mert még nagyon új volt a dolog, a másodiknál pedig már magasan én voltam a legidősebb a csapatban és szerettem volna, ha minden katonásan, tökéletesen működik. Természetesen a meccsek alatt én is sokat változtam, rájöttem, hogy nem kell mindig "vonalasan" viselkedni, a lazaságnak is vannak előnyei.

- Azért az egy ideiglenes társulás, ideiglenes megbízás volt, itt pedig a saját közegedben vagy, itt milyen érzés?

- Egyrészt természetesen nagyon jólesik a bizalom, amit Balázstól kaptam. Ami a csapatot illeti: nagyon értelmes emberekből áll a társaság, jó csapatról van szó. Ez egy megtiszteltetés, arra fogok törekedni, hogy mindennek, amit a csapat elvár e poszt viselőjétől, száz százalékig meg tudjak felelni.

- Menjünk bele egyszer végre a részletekbe. Mit is csinál pontosan egy csapatkapitány?

- Nagyon komoly dolgokra azért nem kell gondolni. Sok a protokolláris kötelezettség, amikor a csapatot képviselni kell, személyes megjelenés, nyilatkozat, interjú formájában. A nézők is látják, hogy a meccsek előtti bemutatásnál a csapatkapitány vezeti fel a csapatot és a vízben, a "hajrázásnál" ő mondja el az utolsó mondatokat, amivel megpróbálja feltüzelni az adott meccsre a játékosokat, emlékeztetve egyben a megbeszélt taktikára is. Igyekszem olyan kapcsolatot tartani Balázzsal, hogy a kéréseit tolmácsolni tudjam, illetve ha a fiúknak van valamilyen óhaja, sóhaja, akkor azt nekem kell továbbítani Balázsnak, Petinek (Becsey Péter sportigazgatónak - a szerk.) vagy akár a szponzoroknak.



- Ezek a formális feladatok, amik már kicsit átmennek szakmaiságba is. De tegyük fel, hogy mondjuk egy meccsen baj van. Akkor számít-e, hogy valaki csapatkapitány vagy egy "egyszerű" játékos is, a saját egyénisége alapján vezérré válhat?

- Ebben a csapatban világbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok vannak, nagy formátumú játékosok, de nem csak ők, mind a játékos 13 képes arra, hogy ha úgy gondolja, hogy élre kell állnia akár szóval, akár egy-egy tettel, akkor ezt bármikor megtegye. A csapatkapitánynak természetesen erre minden másodpercben készen kell állnia és kifejezetten örülök annak, hogy ez a helyzet tovább növeli a felelősségemet, minden pillanatban mutatnom kell - akár edzésen, akár a parton, akár egy utazás során, hogy ott vagyok, koncentrálok arra a munkára, amit nekem el kell végeznem.

- Hogy látod a csapatotokat, akár a tavalyihoz képest?

- Azt gondolom, hogy évről évre erősödünk. Idén négy játékost sikerült leigazolni, azokra a posztokra, amelyekben az előző szezonban kicsit hiányosak voltunk, elsősorban a centerposztra gondolok. De az is "nagy fogás", hogy Egerből el tudtunk hozni egy saját nevelésű, a nemzeti csapat kapuján most már nem csak dörömbölő, hanem teljes jogú válogatott játékosak tekinthető játékost, Zalánki Gergőt, illetve Szabó Balázs  személyében egy nagyon harcos, mindenre elszánt, több poszton is, akár védőként, akár átlövőként is bevethető játékossal lettünk gazdagabbak. A két centert, Bobant (Szlobodan Nikicset - a szerk.) és Lukast (Lukas Semant - a szerk.), talán nem kell bemutatni, hiszen őket jól ismerik a vízilabdaszeretők.



- Mire viheti ez a csapat? Azért egy kicsit átalakult a mezőny...

- Igen. Tavaly három nagy csapatnak titulált klub volt, ugye, a Szolnok, az Eger, az OSC, most ezek mindegyike tovább erősödött és "betársult" a Ferencváros, amelynek játékosai, vezetői joggal mondhatják, hogy ők is esélyesek akár az aranyéremre is, mind a kupában, mind a bajnokságban. Emellett nem szeretném lebecsülni az úgynevezett középcsapatokat sem, ellenük tavaly "megégtünk", de ettől függetlenül is biztos vagyok abban, hogy a bajnokság nívóját, kimenetelét az ő teljesítményük is nagymértékben meghatározza. Nem véletlenül tartják jelenleg a miénket a világ legerősebb bajnokságának. Jól tudom, hogy minden egyes mérkőzésen meg kell majd izzadnunk a három pontért.

- Jó, de még ott a kérdés, hogy mire viheti ilyen körülmények között a csapatod?

- Hallhattuk a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy a vezetőség elvárása a bajnoki döntő és a kupadöntő. Nyilván lépésről lépésre kell haladni, ahhoz, hogy a csapat célját elérjük, - ami egyébként a bajnoki arany és a kupaarany -, természetesen az kell, hogy az elődöntőt abszolválni tudjuk. Ebben a csapatban benne van az, hogy megnyerje akár a kupát, akár a bajnokságot. Fél szemmel az ellenfeleket kell figyelni, de az idei OSC összetétele elég önbizalmat adhat ahhoz, hogy elsősorban saját magunkkal foglalkozzunk, ne az ellenfelek játékával.



- A tavalyi szezonotoknak nagy tanulsága volt, hogy annak a kicsit hiányos csapatnak - és most nem mennék bele a részletekbe - végül is sok volt a három front. Eljutottatok elég messzire mindhárom tornán, de sehol se tudtátok a folyamatot végigvinni, egy nagy siker esélyét megteremteni magatoknak. A kérdés az, hogy most lesz-e ebben változás, illetve nem sok-e eleve a három hadszíntér...?

- Ezért is vagyunk idén 16-an - ha olyan probléma, sérüléshullám adódna, mint volt tavaly, akkor ezt meg tudjuk oldani, hiszen még "darabra is" több terhelhető játékosunk van, mint a múlt szezonban. Egyébként pedig mi azért edzünk, hogy vízilabdázzunk és nem azért vízilabdázunk, hogy edzhessünk. Tehát minél több meccsünk van, annál jobban örülünk, mert még többször van módunk nyerni. Ezeket a lehetőségeket meg szeretnénk ragadni. Én hiszem, hogy ha nem lenne ilyen erős a keretünk, akkor sem kellene súlyoznunk, hogy most melyik torna a fontosabb, de idén igenis olyan erős csapatunk van, amellyel "szimultánban", mindhárom területen helyt tudunk és helyt is fogunk állni.



- Válogatottság. Hosszú éveken át nem voltál szem előtt, pontosabban szem előtt voltál, de nem akadt meg rajtad a válogatást végzők szeme. Aztán ez változott, méghozzá egész komolyan, ám mégsem érted el azt a célt, amit nyilván kitűztél, hogy Rióban szerepelhess. Két kérdés van ezzel kapcsolatban. Az olimpiát hogy láttad itthonról? És milyennek értékeled a saját további esélyeidet a válogatottban való szereplésre?

- Csalódott voltam, de nem éreztem tragédiának, hogy a célomat nem sikerült elérni. Egyébként a célom nem az volt, hogy tagja legyek a csapatnak, hanem az, hogy olimpiai bajnokként térjek vissza Rióból. Vannak lépcsőfokok, s ezek közül nem mindegyiket sikerült abszolválnom, amiért csak saját magamat okolhatom. Sajnos nem sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, amivel beverekedhettem volna magam. Ezek után úgy láttam jónak, ha az olimpiai vízilabda-eseményeket nem figyelem. Egyetlen mérkőzést sem néztem meg, ezért sem a csapat működéséhez, sem az egyéni teljesítményekhez nem tudok hozzászólni.

Ugyanakkor bele tudom magam élni a fiúk helyzetébe, tudom, milyen az, amikor egy világversenyen nem úgy szerepelsz, ahogyan azt magad elvárod. Sajnáltam a fiúkat, de most a saját magam szempontjából jobbnak láttam, ha kevesebbet foglalkozom ezzel abban az időszakban.

- Na várj. Ebbe muszáj kicsit mélyebben belemenni. Érdekelni biztosan érdekelt. Azért nem nézted a meccseket, mert arra gondoltál, hogy fájdalmat okoz, hogy csak szurkoló lehetsz? Esetleg a tehetetlenség érzését akartad elkerülni, hiszen nem tudtál segíteni? A közvetlen, konkrét ok mi volt?

- Ez a fájdalomelkerülés biztosan benne volt. A korábbi világversenyeknél ez fel sem vetődhetett, hiszen esélyem sem volt bekerülni a csapatba. Érdekes dolog, eddig ahányszor kerettag voltam, akár korosztályos válogatottban, akár az Universiadéra készülő csapatban, de még a felnőtteknél is, hiszen Belgrád és Trieszt előtt kerettag voltam és utaztam, tehát soha nem volt olyan, hogy kimaradtam volna a szűkítésnél, ez számomra teljesen új élményt jelentett. Már elég közelinek éreztem a lehetőséget, így a kimaradásomkor inkább azt fogalmaztam meg magamban, hogy az első, nélkülem megtartott edzés napjától én már Tokióra készülök, hogy ott legyek olimpiai bajnok. És akkor úgy éreztem, hogy kevesebb fájdalmat szeretnék megélni, nem akartam kitenni magamat annak, hogy akár egy sikeres, akár egy gyengébb szereplés befolyásolja a helyzetemet.



- Szóval akkor a jövő, a válogatottsággal kapcsolatos reményeid?

- Én abszolút optimista vagyok, bízom benne, mert a következő négy év során szerintem a teljesítőképességem maximumát fogom tudni nyújtani, ebben biztos vagyok. Nagyon nagy előnynek tartom, hogy a következő évben is az egyik legjobb magyar csapatban fogok védeni, s ezáltal nehéz bajnoki, BL- és kupamérkőzéseken tudom megmutatni, hogy igenis képes vagyok arra, hogy egy világversenyen ott lehessek a válogatottban.

- Van-e bármi még, amit mondanál?

- Hajrá OSC!

- Köszönöm a beszélgetést!

Címkék:
Nincs címke.