FACEBOOK

Így értékelték az edzők a továbbjutást a kupában

Így értékelték az edzők a továbbjutást a kupában
hozzászólás, 2016.09.24.

A hétvégi kupaselejtezők nyolc továbbjutójának vezetőedzője (Dabrowski Norbert, Sike József, Cseh Sándor, Vad Lajos, Vincze Balázs, Varga Péter, Varga Zsolt és Märcz Tamás) értékelte a vlv-nek a pénteken és szombaton történteket. Közöljük a tornák összes eredményét is.

A Benu Magyar Kupa december 2-i és 4-i negyeddöntőjébe jutott: Eger, Miskolc, Szolnok, Honvéd, OSC, Szeged, FTC, BVSC. A vezetőedzők nyilatkozta:

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Meg vagyok elégedve, mert ez egy nehéz feladat volt, amit meg kellett oldani. Ma a Miskolc elleni meccs nagyon nehéz volt, 4:4-re állt a harmadik negyed végén, de aztán megcsináltuk azt is szépen. Ott tartunk, ahol kell. Debütált megint két fiatal, Tóta Bence a kapuban és a 2001-es születésű Sári Andris, aki gólt is lőtt a Vasasnak.

- A játékotokat hogy értékeled, hiszen hamarosan a bajnokság is kezdődik...

- Ahogy most állunk, nem nagyon tudunk azzal foglalkozni, hogy milyen meccsek jönnek, csináljuk a dolgunkat, sorra lesznek feladatok, meg kell ezeket oldani, teljesen mindegy, hogy milyen formában vagyunk, ki beteg, ki sérült. Új a csapat, s annak külön örülök, hogy az utánpótlásból egyre többen illeszkednek be a rendszerbe, a felnőttek munkájába, hosszú távon ez biztató dolog.

SIKE JÓZSEF (PannErgy Miskolc VLC) a vlv-nek:

- Nagyon nagy áldozat árán sikerült elérnünk a továbbjutást, hiszen a hétvége meccsein súlyos sérülést szenvedett Hornyák Olivér és Szabó Roli. Az egyiknek bordája repedt meg, a másiknak az ujja ficamodott ki a lövő kezén. Szép dolog bejutni a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, de ha a sorsolásnál a négy nagy egyikét kapjuk a következő körben, akkor nem biztos, hogy ez a kettős vezéráldozat megérte... Kedden pedig már bajnoki mérkőzés van. Nem jó ez a lebonyolítási rendszer, nem tud 13 játékos két nap alatt négy mérkőzést lejátszani. A vége már vízi rögbi lett, mert elfáradnak az emberek, az iram nagy, de már nincs erő, birkózássá válik az egész. Az első nap délelőtt a Kaposvárral volt egy kőkemény meccsünk, délután a Vasassal, mindkettőnek döntő jelentősége volt a továbbjutás szempontjából és nem lehet nyolc órán belül két ilyen mérkőzést játszani.

Úgy értékelem, hogy a mi részünkről azért volt ez bravúr, mert a felkészülést 8-9 emberrel kezdtem hat hete, a két olimpikon, Szasa Misics és Alex Bowen tíz napja van a csapattal és a legutolsó körben érkeztek meg a juniorok, a két Lukács és Vadovics, akik eddig csak képről ismerték például Misicset. Ilyen szempontból nagy dolog, hogy így, egy 11 helyen megváltozott csapattal tovább tudtunk jutni.


CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Alig több mint egy hete vagyunk együtt, jó volt, hogy játszottunk, s kifejezetten jól jött, hogy szorosabb meccsünk is volt. Az október kicsit döcögősebb lesz nálunk, el kell kezdenünk komolyabban edzeni, hiszen vannak játékosok, akik nyár közepe óta nem edzettek, csak meccset játszottak, aztán szünetük volt. Másfél hetünk van az OSC elleni meccsig, addig azért óvatosan bánunk az edzésekkel, de utána komolyabb alapozás következik.

- Az új fiúkról tudsz már valamit mondani?

- Rosszat nem tudok, jót meg nem szeretnék... A viccet félretéve: Prlainovicsot nem kell értékelni, egy évtizede ott van a világ legjobb vízilabdázói között, azért jött ide, hogy tudásával segítse a csapatot, ezt is várjuk el tőle, neki klasszisteljesítményt kell nyújtania egész évben. A francia játékosunk (a balkezes Ugo Crousillat - a szerk.) nagyon jó alapokkal rendelkezik, de nála ezért még kicsit érződik, hogy nem a Reccóban, nem a Szolnokban játszott az elmúlt években. Pipi (Kardos Gergely - a szerk) védte szinte végig a tornát, (egyetlen meccset adtam Viktornak,) meg voltam elégedve, de ahogy a csapatnál, nála is nagy fejlődésnek kell végbemennie a következő fél egy évben. Szatmári Kristóf nagyon jól szállt be, igaz, ezek még nem olyan mecsek voltak, ahol megremeghet a kéz, elsősorban rá igaz, amivel kezdtem, egyelőre annyit tudok mondani, örülök, hogy itt van.

VAD LAJOS (RacioNet Honvéd) a vlv-nek:

- Volt bennem egy kis várakozás a torna előtt, mert hiszen tétmeccsen még nem játszottunk és elég sok új ember van, ahogy minden évben szokott lenni nálunk... Meglepő, hogy az újak nagyon hamar integrálódtak és komoly tartást adtak a csapatnak.

Számunkra a pénteki nap volt különösen fontos, hiszen a Tatabánya és az Újpest ellen juthattunk tovább a csoportból, s ellenük meggyőző volt a teljesítményünk. A Nagykanizsát nem néztük le, de azért egy OB1/B-s csapat, ellenük kötelező volt a győzelem. Arra is büszke vagyok, hogy a Szolnok ellen tudtunk 13 gólt lőni, ez szerintem komoly fegyvertény, hiszen a világ egyik legjobb csapatával játszottunk. Próbáljuk a helyén kezelni ezt az eredményt és ebből építkezni.


VINCZE BALÁZS (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Úgy gondolom, hogy a három mérkőzésen összesen két és fél negyednyi megingásunk volt, minden mérkőzésre jutott, ezt mindenképpen érdemes kiküszöbölni, de amúgy szép fokozatosan haladunk afelé, hogy egyre jobbak és erősebbek legyünk. Még mindig nem voltunk teljesen komplettek, Nagy Ádám a pihenőjét töltötte, Lukas Seman pedig az előző szezonból magával hozott eltiltása miatt nem játszhatott.

Nagyon bizakodóan tekintek a folytatás elé, ez már a keddi bajnoki mérkőzésre és az utána következő BL-selejtezőre is vonatkozik. A következő hetünk elég sűrű, tartalmas és lényeges lesz - minden szempontból.

VARGA PÉTER (ContiTech Szeged Diapolo) a vlv-nek:

- Megvoltak az első hivatalos percek, negyedek, mérkőzések. A Pécs elleni meccset kicsit nehezen vettük, de a KSI ellen már magabiztosabban játszottunk. Az OSC elleni szombati mérkőzésről csak annyit, hogy a biztos továbbjutás tudatában felszabadultan játszhattunk. Azt gondolom, hogy voltak periódusok, amikor ennek jó hatása érződött, kifejezetten jól ment, de voltak olyanok is, amikor rövidzárlatok következtek be, ezeket ki kell majd küszöbölnünk. Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk, nyilván sok munka van még, azért csak négy új játékost kell "összerakni" a csapat többi tagjával, de pozitívan értékelem ezt a hétvégét.

- Látom, Manó még nem játszott, viszont a jegyzőkönyvekben stábtagként szerepelt, tehát ott ült a kispadon. Másodedző volt?

- Nem, "harmadedző"...

- És beleszólt keményen a dolgokba?

- Nem, jól viselkedett :-). A lényeg az, hogy ott volt velünk.


VARGA ZSOLT (FTC PQS Waterpolo):

- Nagyon pozitív volt az elmúlt két nap mind az eredményesség tekintetében, mind pedig abból a szempontból, hogy érezni lehetett a csapat belső kohézióját. Nagyon rövid idő alatt sikerült ezt elérni és azt emeltem ki az utolsó meccs után is, hogy ennek volt köszönhető a jó játék, az, hogy ennyire szervezettek voltunk.

- Az új fiúk azt nyújtották, amit vártál?

- Abban biztos voltam, hogy jók lesznek, hiszen mindegyikük klasszisjátékos. Ebből a három meccsből azt lehetett leszűrni, hogy jól haladunk a beilleszkedést illetően, kiválóan játszottak, szerinten fantasztikus teljesítményt nyújtottak, nagyon elégedett vagyok velük.

MÄRC TAMÁS (BVSC-Zugló) a vlv-nek:

- Összeségében elégedett vagyok, cél volt, hogy továbbjussunk a csoportból, reálisnak tartottam ezt a feladatot. Kicsit megnehezítette a dolgunkat, hogy az első meccsen döntetlent játszottunk a Debrecennel, egy nyerhető meccset kicsit elrontottunk, úgy éreztem. Ugyanakkor azon a mérkőzésen és később is meggyőző volt a csapat védekezése, úgy éreztem, hogy a játélkosok motiváltak, az említett döntetlen után sem éreztem veszélyben a továbbjutást. A Fradi ellen már tudtuk a többi mérkőzés eredményét, biztos volt, hogy nem lesz gond a továbbjutással, nagyon nagy gólarányú vereséget kellett volna szenvednünk a Ferencvárostól ahhoz, hogy kiessünk, ezért már nem is számolgattunk, próbáltuk végig a saját játékunkat játszani, a játékelemeinket gyakorolni.

Összességében elégedett vagyok, szépen épül a csapat, lassan eljutunk arra a szintre, ahol a legutóbbi bajnokság végén abbahagytuk és úgy érzem, hogy van még további fejlődési lehetőség a tavalyi szinthez képest is.


Az eredmények:

A csoport (a helyszín Miskolc):

Eger, Vasas, Miskolc, UVSE II., Kaposvár

Szeptember 23., péntek

Kaposvár-Miskolc 5:6 (2:3, 0:1, 2:2, 1:0)
G.: Vindisch 3, Berta, Polovic, ill. Bowen 3, Misics, Milicsics, Halek

UVSE II.-Vasas 6:20 (0:6, 2:4, 1:4, 3:7)
G.: Knézy M. 3, Baksa B. 2, Dala D., ill. Burián, Marnitz G., Nyegovan 3-3, Benz, Koopman, Hőna, Steinmetz Á. 2-2, Bóbis, Babay, Mészáros Cs.

Eger-Kaposvár 17:8 (6:0, 4:1, 4:4, 3:4)
G.: Erdélyi, Bedő 3-3, Angyal, Cuckovics, Hosnyánszky, Kovács G., Mata 2-2, Lőrincz B., ill. Polovic 3, Berta 2, Pataki, Németh L., Juhász-Szelei

Vasas-Miskolc 10:12 (4:3, 1:3, 3:3, 2:3)
G.: Burián 3, Koopman 2, Mészáros Cs., Simmon H., Takcs B., Marnitz G., Steinmetz Á., ill. Halek 4, Bowen 3, Milicsics 2, Vadovics, Szabó R., Kincses

Eger-UVSE II. 16:8 (5:2, 5:1, 2:2, 4:3)
G.: Bedő 6, Lőrincz B. 3, Angyal, Kürti 2-2, Hosnyánszky, Kovács G., Biros B., ill. Knézy M., Dala D. 2-2, Bauer, Baksa B., Dobay, Horváth B.

Szeptember 24., szombat

Miskolc-UVSE II. 25:7 (11:0, 4:5, 7:1, 3:1)
G.: Miklós L. 6, Lukács Á.B., Kincses 4-4, Jakab, Szedmák 3-3, Vadovics 2, Misics, Milicsics, Halek, ill. Baksa B. 3, Horváth B. 2, Szpenátyi, Dobay

Vasas-Kaposvár 9:8 (2:1, 1:2, 3:2, 3:3)
G.: Steinmetz Á. 3, Burián 2, Bencz, Koopman, Babay, Marnitz G., ill. Berta, Hegedűs B., Polovic 2-2, Pataki, Vindisch

Eger-Miskolc 8:4 (2:1, 0:1, 2:2, 4:0)
G.: Kovács G., Hosnyánszky 2-2, Decker Á., Erdélyi, Bedő, Vapenszki, ill. Halek 2, Kincses, Bowen

UVSE II.-Kaposvár 8:14 (4:3, 2:1, 1:6, 1:4)
G.: Knézy M. 3, Dobay 2, Bauer, Baksa B., Mezei Zs., ill. Sántavy 5, Hegedűs B. 2, Palotás, Berta, Pataki, Tóth K., Vindisch, Juhász-Szelei, Polovic

Vasas-Eger 10:23 (3:7, 2:7, 3:3, 2:6)
G.: Nyegovan 3, Bencz, Burián, Koopman, Bóbis, Hőna, Marnitz G., Steinmetz Á., ill. Angyal, Hosnyánszky, Erdélyi 4-4, Bedő 3, Cuckovics, Lőrincz B., Vapenszki, 2-2, Kovács G., Sári

A csoport végeredménye:

1. Eger 12,
2. Miskolc 9,

3. Vasas 6,
4. Kaposvár 3,
5. UVSE II. 0 pont

Továbbjutott az Eger és a Miskolc.


B csoport (Nagykanizsa):

Szolnok, Honvéd, UVSE I., Tatabánya, Nagykanizsa

Szeptember 23., péntek

Nagykanizsa-UVSE I. 7:20 (2:4, 3:8, 1:4, 1:4)
G.: Cserdi 3, Sipos, Virt, Kaszper, Rózsavölgyi, ill. Sélley Rauscher, Major 4-4, Kovács Csatlós 3, Tóth Z., Keresztúri 2-2, Dávid Z., Tiba, Márkus, Korényi, Szentesi Á.

Tatabánya-Honvéd 7:11 (1:3, 1:2, 1:4, 4:2)
G.: Regős 3, Vuksanovics 2, Francsics, Kolarik, ill. Steinmetz B. 4, Szivós 2, Kiss B., Gyárfás T., Fazekas, Kiss G., Kalanovics B.

Szolnok-Nagykanizsa 25:1 (6:0, 6:0, 7:1, 6:0)
G.: Mezei 4, Jansik D., Vámos, Hangay Z., Varga Dénes 3-3, Younger, Prlainovics, Fülöp B., 2-2, Gocics, Crousillat, Szatmári, ill. Kocsmár

Honvéd-UVSE I. 14:9 (4:0, 3:3, 5:3, 2:3)
G.: Gyárfás T., Szivós 4-4, Kiss G. 2, Irmes, Kalanovics B., Steinmetz B., Simon A., ill. Szentesi Á. 2, Korbács, Dávid Z., Sélley Rauscher, Kovács Csatlós, Hertzka, Tóth Z., Szentesi D.

Szolnok-Tatabánya 16:5 (2:1, 3:1, 5:2, 6:1)
G.: Vámos 4, Jansik D. 3, Alekszics, Varga Dénes, Fülöp B. 2-2, Mezei, Younger, Prlainovics, ill. Francsics, Kiss Gy., Mocsári, Rábavölgyi, Máthé B.

Szeptember 24., szombat

UVSE I.-Tatabánya 11:9 (3:1, 2:3, 2:4, 4:1)
G.: Tóth Z. 4, Major, Keresztúri 3-3, Szentesi Á., ill. Salamon A. 3, Francsics 2, Dobay, Regős, Hoppál, Máthé B.

Honvéd-Nagykanizsa 20:7 (4:2, 3:3, 7:1, 6:1)
G.: Gyárfás T. 5, Kisss G. 3, Fejős, Szivós, Kalanovics b 2-2, Kiss B., Fazekas, Borsós, Irmes, Steinmetz B., Simon A., ill. Bakó 3, Virt 2, Sipos, Kéri

Szolnok-UVSE 23:6 (5:0, 7:3, 7:1, 4:2)
G.: Crousillat 4, Alekszics, Younger, Szatmári 3-3, Vámos, Hangay Z., Varga Dénes, Fülöp B. 2-2, Kis G., Jansik D., ill. Keresztúri 2, Dávid Z., Szentesi Á., Korbács, Tiba

Tatabánya-Nagykanizsa 19:5 (5:1, 4:1, 5:2, 5:1)
G.: Mocsáry 5, Dobay 3, Salamon A., Regős, Garancsy 2-2, Francsics, Kiss Gy., Sebestyén, Rábavölgyi, Hoppál, ill. Bakó 2, Sipos, Rózsavölgyi, Kaszper

Honvéd-Szolnok 13:15 (4:5, 3:5, 2:2, 4:3)
G.: Kiss B., Kiss G., Irmes, Gyárfás T., Fazekas 2-2, Borsós, Szivós, Simon A., ill. Prlainovics 4, Alekszics 3, Kis G. 2, Jansik D., Vámos, Hangay Z., Fülöp B., Varga Dénes, Gocics

A csoport végeredménye:

1. Szolnok 12,
2. Honvéd 9,

3. UVSE I. 6,
4. Tatabánya 3,
5. Nagykanizsa 0 pont

Továbbjutott a Szolnok és a Honvéd.


C csoport (Pécs):

OSC, Szeged, Pécs. KSI

Szeptember 23., péntek

OSC-KSI 20:6 (4:1, 5:0, 4:1, 7:4)
G.: Salamon, Kovács G., Nikics, Zalánki 3-3, Bátori 2, Drasko Brguljan, Szabó B., Hegedüs, Német T., Juhász Zs. Bundschuh, ill. Marnitz M. 3, Holló, Berki, Lévai

Pécs-Szeged 12:13 (2:3, 3:1, 3:5, 4:4)
G.: Gogov, Csacsovszky A. 4-4, Kolozsi 2, Csaba M., Rakonjac, ill. Sánta, Vukicsevics 3-3, Basara, Manhercz Á. 2-2, Sedlmayer, Kiss Cs. Nagy M.

Pécs-OSC 6:12 (1:4, 1:3, 2:2, 2:3)
G.: Gogov 3, Csaba M., Csacsovszky A., Csacsovszky E., ill. Bátori, Zalánki 3-3, Nikics 2, Drasko Brguljan, Salamon, Hegedüs, Bundschuh

KSI-Szeged 5:15 (1:3, 2:4, 0:4, 2:4)
G.: Lévai 2, Marnitz M., Rádli, Hevesi, ill. Sedlmayer 3, Vukicsevics, Basara, Chilkó, Illés 2-2, Sánta, Pellei, Kiss Cs., Manhercz Á.

Szeptember 24., szombat

KSI-Pécs 11:9 (5:1, 2:4, 1:1, 3:3)
G.: Baj, Bányai 3-3, Hevesi 2, Zerinváry, Kardos A., Holló, ill. Gogov, Kolozsi 2-2, Csaba M., Csacsovszky A, Safrankó, Rakonjac, Opacak

OSC-Szeged 15:7 (4:1, 2:2, 4:2, 5:2)
G.: Bátori, Kovács G. 4-4, Nikics 3, Salamon 2, Bundschuh, Zalánki, ill. Illés 2, Pellei, Sedlmayer, Kiss Cs., Basara, Manhercz Á.

A csoport végeredeménye:

1. OSC 9,
2. Szeged 6,

3. KSI 3,
4. Pécs 0 pont

Továbbjutott az OSC és a Szeged


D csoport (Budapest, Szőnyi út):

FTC, BVSC, Debrecen, Szentes

Szeptember 23., péntek

FTC-Szentes 17:3 (4:0, 4:1, 4:2, 5:0)
G.: Mitrovics 7, Varga Dániel 3, Nyéki 2, Katonás, Dőry, Jansik Sz., Marko Csuk, Vogel Simon, ill. Kiss K.Sz., Trkulja, Tóth Gy.

Debrecen-BVSC 5:5 (2:3, 1:1, 2:1, 0:0)
G.: Kuncz T., Süveges, Szőke Sz., Mora, Busilacchi, ill. Pásztor 2, Csapó, Várnai, Török B.

Debrecen-FTC 4:17 (1:4, 1:4, 1:3, 1:6)
G.: Gyurik, Tóth P., Somlai, Szőke Sz., ill. Varga Dániel, Marko Csuk 4-4, Nyéki 3, Dőry 2, Madaras, Katonás, Tóth M., S. Mitrovics

Madaras első gólja a Fradiban - jobb kézzel lőtte

Szentes-BVSC 5:15 (3:4, 1:4, 1:3, 0:4)
G.: Kiss K.Sz., Reuten, Vörös, Van Mil, Tóth Gy., ill. Csapó, Török B. 3-3, Czigány, Szabó Bence, Szabó Bendegúz 2-2, Várnai, Létay, Pásztor

Szeptember 24., szombat

Szentes-Debrecen 7:15 (3:2, 1:4, 1:5, 2:4)
G.: Trkulja, 3, Vörös 2, Albert, Kiss K.Sz., ill. Mora 4, Kállay, Gyurik, Müller, Süveges, Szőke Sz. 2-2, Tóth P.

FTC-BVSC 16:8 (3:2, 4:0, 5:5, 4:1)
G.: Madaras 5, S. Mitrovics 3, Tóth M., Marko Csuk, Dőry 2-2, Jansik Sz., Varga Dániel, ill. Szabó Bendegúz, Török B., Pásztor 2-2, Szabó Bence, Czigány

VLV-VIDEÓK:


Köszönjük a felvételeket Katona Norbertnek.

0:1 - Szabó Bendegúz első gólja

1:1 - Madaras első gólja

2:1 - Mitrovics első gólja

2:2 - Pásztor első gólja

3:2 - Mitrovics második gólja, ötméteres

4:2 - Madaras második gólja

5:2 - Madaras harmadik gólja

6:2 - Jansik Szilárd gólja

7:2 - Tóth Márton első gólja

8:2 - Varga Dániel gólja

8:3 - Pásztor második gólja

9:3 - Mitrovics harmadik gólja

9:4 - Török Béla első gólja

10:4 - Dőry első gólja

10:5 - Czigány gólja

10:6 - Török második gólja, ötméteres

11:6 - Marko Csuk első gólja

11:7 - Szabó Bendegúz második gólja

12:7 - Tóth Márton második gólja

13:7 - Marko Csuk második gólja

14:7 - Madaras negyedik gólja

15:7 - Madaras ötödik gólja

16:7 - Dőry második gólja, ötméteres

16:8 - Szabó Bence gólja


A csoport végeredménye:

1. FTC 9,
2. BVSC 4 (28:26)

3. Debrecen 4 (24:29)
4. Szentes 0 pont

Továbbjutott az FTC és a BVSC.

A négyes döntő tervezett időpontja december 17-18. A győztes a 2017-18-as Eurokupában képviselheti Magyarországot.