FACEBOOK

Vámos Márton ma is nagy tétben fogadna a magyar válogatottra - vlv-interjú

Vámos Márton ma is nagy tétben fogadna a magyar válogatottra - vlv-interjú
hozzászólás, 2016.09.09.

Riói csapatunk első számú balkezese a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok között volt. Beszélgetésünk során a kudarcnak számító 5. hely újabb apró részletei válnak ismertté, s azt is megtudhatjuk, mire gondolt Marci abban a másodpercben, amikor látta, hogy elhibázta a Montenegró elleni ötméterest.

Diapolo

VÁMOS MÁRTON a vlv-nek:

- Ha néhány mondatban kellene összefoglalni a riói élményeidet, mit mondanál? Hogyan fogsz visszaemlékezni erre a versenyre, életed első olimpiájára?

- Vegyes érzéseim vannak. Eltelt már több mint két hét, s ha az olimpiára gondolok, az első kép, ami beugrik: Montenegró... Az a meccs, amin nagyon rossz volt a lövőszázalékunk, nem volt jó a koncentrációnk, bekövetkezett az a bizonyos rövidzárlat. Viszont összességében szerintem kiegyensúlyozott volt a játékunk, sajnos az a két rossz negyed elég volt arra, hogy csak az 5. helyet érjük el.

- Távolodjunk el egy kicsit Riótól. Én azt hiszem, hogy a kazanyi kudarc óta te jártad be a legnagyobb utat, az az időszak talán eddigi pályafutásod mélypontja volt, lelkileg is teljesen padlóra kerültél, most pedig a legjobb teljesítményt nyújtók között emelt ki téged a szövetségi kapitány. Hogyan tudtál kikászálódni az egy évvel ezelőtti helyzetből?

- Ha így látod, hogy én tettem meg a legnagyobb utat, annak örülök, és én is így érzem. Kazany után elkezdtem "magamon" dolgozni, új dolgokat gyakorolni. Tibi is adott külön feladatokat, például megkért, hogy próbálkozzak a második centerként való bemenetellel. Igaz, most, az olimpián nem sokszor volt erre lehetőség, hiszen két nagyon jó centerünk volt.

Igyekeztem elfelejteni a Kazany előtti és a kazanyi rossz élményeket. Szerencsére olyan alkat vagyok, aki a rossz dolgokat viszonylag hamar "el tudja engedni", ez is segített. A sok munkával eltereltem a gondolataimat a felesleges vívódásról, szép lassan újra felépítettem a játékomat és magamat.

- Érezted, hogy jó formában vagy?

- Igen. Jól ment a játék már az olimpia előtt is, sikerültek a lövések, Rióban végig megvolt az önbizalmam is, jó lövőformában éreztem magam. Úgy utaztam ki, hogy jól akarok játszani ezen a tornán és biztos voltam abban, hogy ez így is lesz.



- Nem nyomott egy kicsit sem annak felelőssége, hogy a rossz kéz oldalon te lettél az első számú játékos, neked kellett vinni a nagyobb terhet?

- De, éreztem, hogy nagyobb a felelősségem, viszont én ezt jól tudom kezelni, szerintem jól is kezeltem. Azért az nagyon fárasztó volt, amikor az Eb-n egyedül voltam, örültem, hogy jött mellém egy másik balkezes. Így egy kicsit többet tudtam pihenni a kispadon, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a végjátékot jobban bírjam fejben és fizikálisan is, hiszen nagyon nagy harcokat vívtunk mi ott a rossz kéz oldalon.

- A nyár során nem vettem észre a csapat hangulatán semmi olyat, amit esetleg a korábbi kudarcokból hoztatok volna magatokkal... Jogosnak tűnt a Rióba indulás előtti optimizmus.

- Kazany óta eltelt egy év, ez nagyon hosszú idő. Épp számolgattam, szerintem vagy száz meccset is játszottunk azóta, ha beleszámoljuk a bajnoki és a kupamérkőzéseket is. Ez rengeteg. Nagyon sok impulzus, élmény ért minket, s szerintem a bajnokság végén mindenki úgy kezdhette meg a válogatottbeli felkészülést, hogy jól megy neki, jó formában fejezte be a klubszezont. Pozitív töltettel érkeztünk, nem is lehetett más a célunk, mint hogy az aranyért menjünk. Én a mai napig úgy gondolom, hogy döntőt biztosan tudtunk volna játszani, ha azt a Montenegró-meccset nem veszítjük el ötméteresekkel vagy ha csak egy negyedig tart az elején a rövidzárlat, nem kettőig. Olyan erősnek érzem most is ezt a csapatot, hogy nagy tétben fogadnék az éremre, még az aranyra is.

- Az a baj, Marci, hogy a fogadás lehetősége már lezárult...

- Tudom, csak érzékeltetni akartam, hogy miként gondolok vissza a tornára.



- Amikor a felkészülés során reggeltől estig együtt voltatok, egymásban erősítettétek azt az érzést, hogy esélyesek vagytok az aranyra, nem lehet, hogy talán egy kicsit túlságosan felfokoztátok magatokban az elvárást?

- Nem hiszem. Én az olimpia alatt is - amíg el nem szállt az esély - végig azt éreztem, hogy meg tudjuk csinálni. Ma is azt mondom, nem voltak túlzóak az elvárásaink, lehet, hogy más, esetleg a közvélemény ezt nem így értékeli, én most így gondolom.

- Milyen volt a csapatunk a korábbiakhoz képest? Sok új dolgot tanultatok, vagy inkább a korábbi elemeket stabilizáltátok erre az olimpiára?

- A különböző posztok megerősödtek, erősek, egységesek voltunk, a taktikában a negyedik év végére eljutottunk a legmagasabb szintre, mindenki ellen a legcélszerűbb játékmódot tudtuk bevetni akár védekezésben, akár támadásban.



- Térjünk rá a tornára. A csoportkör nagyon furcsán kezdődött, az öröm és a bánat hatalmas amplitúdóval ingadozott. Mindjárt az első meccsen, a szerbek ellen örömmel állapíthattuk meg, hogy jobbak vagyunk, ők futnak az eredmény után, de a győzelem nem sikerült. Az utána - hasonló körülmények között, az utolsó pillanatokban kapott góllal - "elért" két döntetlen sokakat lelombozott...

- Igen, bejelentkeztünk a szerbek ellen az olimpiára. Vezettünk több góllal is, aztán feljöttek, s bár mindig rá tudtunk még tenni, a vége - balszerencsés körülmények után - döntetlen lett. Az, hogy ez rögtön még kétszer megismétlődött, össze is törhetett volna minket, mert azért nagyon-nagyon rossz érzés így pontokat veszíteni. Ha csak a görögök egyenlítő góljára gondolok: többen ugrottunk oda, én gatyáig kiemelkedtem Vlahopulosz lövésénél és valahogy mégis becsúszott a hosszúba. Nem omlottunk össze, mentünk tovább és magabiztos játékkal győztük le a japánokat és a brazilokat, ami ilyen előzmények után szerintem akkor is értékelendő, ha ezek kötelező győzelmek voltak. Egyáltalán nem lett volna csoda, ha egy langyos meccsen eggyel győzzük le a japánokat vagy szoros mérkőzést játszunk a brazilokkal, akik ugye előtte megverték a szerbeket!



- Amikor a csoportkör utolsó fordulója zajlott, akkor te nevettél vagy bosszankodtál azon, ami a másik csoportban történt?

- A taktikázáson?

- Igen, azon, hogy senki nem akart ott csoportelső lenni.

- Dühös voltam, hogy ezt meg lehet csinálni az olimpián. A világ legrangosabb tornáján vagyunk és nem mindenki azért töri magát, hogy győzzön és megnyerje a csoportját, hanem taktikáznak, azt nézik, hogy különböző eredmény esetén kit kapnak a folytatásban. Nem is a csapatokra haragudtam, ők a maguk szempontjából jól csinálták, nekik lett igazuk, hanem arra, hogy ezt megengedi a sportág nemzetközi vezetése.

- Ez a düh nem tartott ki benned és a többiekben a Montenegró-meccs első két negyedéig...? :-)

- Úgy látszik, hogy nem, sajnos...

- Na, térjünk rá akkor a negyeddöntőre. Senki nem érti, hogy egy csomó olyan dolgot csináltatok azon a meccsen, amit máskor sosem. És nem csak rossz dologra gondolok. Gerendás György hivatkozott a statisztikára, miszerint Montenegró ellen az első két negyedben 19-szer lőttetek kapura, ilyen egyetlen meccsen sem történt az olimpián... Valahogy mintha kibillentetek volna a rendes, megszokott játékotokból...

- Érthetetlen volt számomra is, szerintem túlizgultuk, ez állhatott mögötte. Amikor elmentek, észbe kaptunk, hogy basszus, itt vagyunk a negyedöntőben, két negyed eltelt, csináljunk már valamit! Játsszunk már úgy, ahogy tudunk. De akkor már nagyon nagy baj volt.



- Nem bénított kicsit le titeket ez a rossz kezdés? Nem lett volna csoda, ha átfut a fejeteken, hogy itt most elmegy minden.

- Szerintem nem, inkább erőt merítettünk abból a helyzetből.

- Volt, aki közületek verbálisan is megpróbálta felrázni a társaságot? Emlékszem, a római vb-n a szerbek elleni meccsünkön az egyik kapott gól után, a középkezdésnél harsogott Biros Péter hangja a csendes meccshelyszínen és nem is lehet leírni, amit üvöltött, mert csupa pontozást kellene alkalmazni...

- Volt ilyen, persze, Tibor is időt kért, vagy talán félidő volt, felrázott, hergelt minket, hogy szedjük össze magunkat, de több játékos is rákontrázott, hogy "Gyerünk, gyerünk, meg tudjuk csinálni!". Már nem emlékszem, kik voltak.

- Dumi fantasztikus góljával visszajött a remény. Jöttek az ötméteresek. Ez hogy történt. Előre megvolt, hogy ki lesz az öt lövő?

- Igen, Tibinek ez minden meccs előtt megvan, még a lövők sorrendje is. Harmadikként következtem, addig mindenki belőtte. Arra gondoltam, hogy meglövöm fej fölé, de nem úgy sikerült, nem oda akartam, ahova ment, viszonylag laposan, hanem a felső kapufa alá. Lementem a víz alá és azonnal arra gondoltam, hogy nem baj, Decki megfogja a következőt.

Janovics kihagyta és ekkor kicsit fellélegeztem, van még remény. Aztán Hosinak sem sikerült, de akkor is azt gondoltam, hogy Decki megfogja a következőt. Ez nem jött össze és vége lett, sajnos.

- Mit éreztél?

- Akkor még nem is nagyon tudatosult bennem, hogy ami történt, az azt jelenti, hogy nem tudjuk megnyerni az olimpiát. Egy óra telt el, mire ez megtörtént. Szomorúak voltunk mindannyian, Négy évig dolgozott az ember, és ezt kellett tudomásul vennünk...



- Van-e bármi, amiről most úgy gondolod, hogy ha másként csinálsz vagy másként csinál a csapat, akkor jobb lehetett volna az eredmény?

- Persze, az az első két negyed...

- Jó, de ott mit kellett volna másképp csinálni?

- Eleve agresszívebben kellett volna bemenni és pontosabban lőni. Nekem is volt két vagy három lövésem ott az első félidőben, azok nem sikerültek, a meccs második szakaszában pedig már ugyanúgy belőttem, ahogy korábban be szoktam lőni. Lehet, hogy ha az elején ugyanúgy lövöm, ahogy szoktam, akkor bemegy és teljesen másként alakul a meccs.

- Akkor mi volt a hiba? Az idegesség okozta?

- Úgy lőttem, ahogy éreztem, hogy gól lehet, de tévedtem. A kapusok videóznak tudják, hogy ki mit szeret lőni. Próbáltam meglepni a kapust, hogy máshova lövök, nem oda, ahova szoktam. Ha sikerül, akkor nem csak a gól az eredmény, hanem teljesen össze is törik, utána már szinte bármit lőhet az ember, nagy százalékban gól lesz. Próbáltam tehát kimozdulni a megszokottból, lehet, hogy ez volt a baj.



- Hogyan tovább a csapattal?

- Mivel Kis Gábor és Szivós Marci befejezte a válogatottságot, biztos, hogy más csapat lesz. Remélem, hogy hasonló erősségű válogatottban folytathatom majd.

- Szerinted a jövő nyári budapesti vb-n nagyobb nyomás lesz rajtatok, mint most volt az olimpián?

- Nem tudom... A mostani ötödik hely kicsit "lehúzott" minket, talán az elvárások is kisebbek lesznek, de magunk felé nem lesz más az elvárás, a legfényesebb éremért megyünk majd - mint mindig.

- Van-e bármi, amit mondanál, de nem kérdeztem?

- Szeretném megköszönni Gerendás Györgynek, hogy egy szobafestőnek titulált...

- Jó, de azt mondta, hogy a világ legjobb szobafestője vagy... Zokon vetted?

- Neeem. Gondolom, nem sértésnek szánta és a sorok között ott van azért az elismerés is, de hát a Dumival való ilyesfajta összehasonlítás egy kicsit azért le is lombozza az embert. Mindenesetre Gyuri a jelek szerint egy elismert szobafestő-kritikus, köszönöm neki a promotálást, azóta folyamatosan csörög a telefonom, rengetegen keresnek kiváló szobafestőt, beindult az üzlet... :-)

- Köszönöm a beszélgetést! Hamarosan én is kereslek majd lakásfelújítás-ügyben!


Idézet a Picassótól a világ legjobb szobafestőjéig - szakmai vita a Rióban látottakról című vlv-tudósításból, Gerendás György szavai:

"Vámos nem akar úgy lőni, mint Dumi. Ha Dumira azt mondom, hogy ő a Picasso, akkor Vámos egy szobafestő. De a világon a legjobb szobafestő! És ő megfogja, kiemelkedik tökig és bek..rja. Vámos nem akar ,,dumizni,,. Ha Vámos is úgy akarna lőni, unott fejjel, mint Dumi, akkor lenne belőle egy szürke kis játékos. Vámost azért lehetett kiemelni ezen az olimpián is,  mert ő a képességeinek megfelelően próbálta megoldani és nem csak egyféleképpen lőtt, hogy kiemelkedik, hanem most már meg tudta lőni kapásból is, sok lóba után is egy kiemelkedéssel. A neki megfelelő lövőstílust próbálta tökéletesíteni, többféleképpen."

A teljes tudósítás