FACEBOOK

Itt a vasárnap kezdődő junior Eb magyar csapata!

Itt a vasárnap kezdődő junior Eb magyar csapata!
hozzászólás, 2016.09.05.

Horkai György hétfőn ismertette a szeptember 11. és 18, között, a hollandiai Alphenben sorra kerülő U19-es Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott névsorát.

Sólyomvári Márton, Vogel Soma (kapusok),
Biros Barnabás, Burián Gergely, Csacsovszky Erik, Lukács Dorián, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Sélley Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szatmári Kristóf, Teleki András, Vadovics Viktor (mezőnyjtékosok)


A csapat szakmai irányítói: Horkai György, Kis István és Tóth Kálmán.

Mint látható, az 1997-es születésűek között négy 98-as is helyet kapott, ők (Burián Gergely, Nagy Ádám, Teleki András és Vadovics Viktor) vasárnap bronzéremmel tértek haza a podgoricai ifjúsági világbajnokságról. Természetesen ott van a csapatban a még mindig csak 19 éves Manhercz Krisztián, aki már hosszabb ideje a felnőtt válogatottban szerepel, s ott volt a riói olimpián.

Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány a vlv-nek elmondta, hogy a csapat pénteken utazik Hollandiába, s vasárnap kezdi meg a versenysorozatot. A hivatalos cél most is a legjobb négy közé kerülés.

Nehéz csoportban vagyunk, Görögország, Montenegró és Málta a három ellenfél, s nagyon nem mindegy, hogy a torna első szakaszát hogyan zárjuk. A szövetségi kapitánynak a papírformán alapuló számítása szerint csoportelsőség esetén a negyeddöntőben Olaszországgal, második helynél Szerbiával, harmadik helynél pedig Spanyolországgal találkozhatunk.

Címkék:
Nincs címke.