FACEBOOK

Mit mondanak a számok?

Mit mondanak a számok?
hozzászólás, 2016.08.16.

A csoportkör lezártával véget ért az olimpiai vízilabda-torna első szakasza. Érdemes belenézni a számokba, szemezgettünk.

Köztudott, hogy jelenleg, a kieséses szakasz kezdetekor a magyar válogatott az egyetlen csapat, amely még veretlen a tornán. Az viszont egyáltalán nem következik ebből a jó mutatóból, hogy összességében messze mi lőttük a legtöbb gólt az első öt meccsen. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a legkevesebbet éppen az a Montenegró kapta, amellyel kedden délután megütközünk a legjobb négybe jutásért. Ez a meccs tehát elsősorban arról szól majd, hogy a kemény montenegrói védelem vagy a kreatív magyar támadójáték lesz-e az uralkodó a négyszer nyolc perc során.

A különböző játékelemekre (akciógólok, előnygólok, ötméteresek, megúszások, centerakciók stb.) elkészített statisztikák élmezőnyében alig-alig találunk magyar nevet (vezetni senki sem vezet), de emiatt egyáltalán nem kell szomorkodnunk, sőt! Éppen ez mutatja, hogy a jelenlegi magyar válogatott ereje a csapategységben van, nem egy-egy játékos kiemelkedő szereplése határozza meg az eredményességet. Figyelemre méltó az is, hogy valamennyi mezőnyjátékosunk a kapuba talált már legalább egyszer.

Nagy Viktor védési statisztikája a brazil meccs nagyon jó teljesítménye ellenére még "csak" 53,5 százalék, s mint Gergely István kapusedzőtől megtudtuk, ezt a mutatót kellene 60 százalékosra felvinni és akkor a végső győzelemhez szükséges egyik feltétel gyakorlatilag adott lenne.

A góllövőlista első húszas listájának vége felé szerepel csak két magyar, az egyaránt nyolcgólos Vámos Márton és Varga Dénes. A listát a japán Koji Takei vezeti 14 góllal, a 13 gólos szerb Filip Filipovcs és a 12 gólos horvát Sandro Sukno előtt.

A magyar lista:

Varga Dénes és Vámos Márton 8-8,
Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert Kis Gábor, Manhercz Krisztián 7-7,
Erdélyi Balázs, Szivós Márton, Varga Dániel, Zalánki Gergő 3-3,
Decker Ádám 1 gól

Ami a mezőnyjátékosok játékban töltött idejét illeti, a csapatkapitány vezet, aki szinte alig ült meccs közben a padon.

A lista:

Varga Dénes 132,
Vámos Márton 109,
Varga Dániel 103,
Erdélyi Balázs 101,
Hosnyánszky Norbert 94,
Kis Gábor 82,
Manhercz Krisztián 81,
Zalánki Gergő 76,
Szivós Márton 65,
Hárai Balázs 60,
Decker Ádám 57 perc.

Kedden folytatódik a torna, lehet tovább javítani a statisztikákon is.


A VLV OLIMPIAI ALOLDALA A TELJES PROGRAMMAL ÉS FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ EREDMÉNYEKKEL


Az A csoport végeredménye:

1. Magyarország 7,
2. Görögország 6,
3. Brazília 6,
4. Szerbia 6,

5. Ausztrália 5,
6. Japán 0 pont


A B csoport végeredménye:

1. Spanyolország 7,
2. Horvátország 6,
3. Olaszország 6,
4. Montenegró 5,
5. USA 4,
6. Franciaország 2 pont


6. játéknap, augusztus 16., kedd

Negyeddöntők (az eredeti program megváltozott, de ez a mi meccsünket nem érinti)

11.00 (magyar idő szerint 16.00) Magyarország (A csoport első helyezettje)-Montenegró (B csoport negyedik helyezettje) (31)
12.20 (17.20) Szerbia (A4)-Spanyolország (B1) (34)
15.10 (20.10) Brazília (A3)-Horvátország (B2) (33)
16.30 (21.30) Görögország (A2)-Olaszország (B3) (32)

Címkék:
statisztika Rió