FACEBOOK

Tóth Márton szerint bejelentkeztünk az aranyéremre

Tóth Márton szerint bejelentkeztünk az aranyéremre
hozzászólás, 2016.08.08.

Kisebbfajta nemzeti hőssé vált a médiában Tóth Márton, hiszen Rióban csak a felkészülést segítette (az utolsó pillanatokig), addig tartózkodott az olimpián, amíg le nem játszottuk első meccsünket. Hazatérése után kérdeztük a Fradi centerét.

Diapolo

TÓTH MÁRTON a vlv-nek:

- Először is; már itthon vagy, hogy utaztál, milyen volt a visszaút?


- Este tízkor szálltam fel Rióban és Frankfurton keresztül jöttem haza, tudtam még egyet aludni a repülőn, úgyhogy alapvetően rendben volt az utazás. Tegnap érkeztem haza este hat-hét óra körül.

- Elfáradtál nagyon, gondolom.

- Elfáradtam, igen, mert azért hosszú volt a hét. Nyilván Bauru még edzőtábor volt, de utána leginkább abban fáradtam el, hogy rengeteget sétáltam…

- Akkor kezdjük onnan, hogy a te kinn-tartózkodásod nem volt egyszerű, hiszen nem voltál hivatalos csapattag, ezért nem lakhattál az olimpiai faluban, hanem nyilván kifejezetten kellemetlen tortúra volt minden riói edzésre eljutni...

- Így van. Szűk húsz kilométerre laktam a falutól és tömegközlekedéssel, illetve taxiszolgáltatással oldottam meg a közlekedést, de még így is sok sétába és körülbelül 1 óra 20 percnyi időbe került, míg eljutottam az edzés helyszínére. Az olimpiai faluban nem is jártam, csak a verseny- és edzéshelyszínen, mert a belépésemet már csak oda lehetett elintézni. Egyébként összesen két edzésen tudtam segíteni Rióban, mert az első gyakorlás a Barauból való késői érkezésünk miatt maradt el, egy pedig azért, mert a nyitóünnepség miatt zárva voltak a létesítmények.



- Milyenek voltak ezek az edzések, hogy tudtál segíteni?

- Volt, hogy hat a hat ellen gyakoroltunk, úgyhogy segítségére voltam a csapatnak, meg nekem is jólesett a nagy melegben a víz... :-) A legrosszabb az egészben az volt, amikor este tízkor ért véget az edzés és még haza kellett menni, de tizenegy órakor megszűnt a tömegközlekedés -ez még az olimpia megnyitója előtt volt.

- És egyébként mit csináltál kint?

- Hát..., az utazás elég sok időt elvett. Negyedikén volt egy szabad délelőttöm, akkor elmentem, megnéztem a Krisztus-szobrot, ennyi turistáskodás volt benne, meg egyszer elmentem a Copacabanára. Ezen kívül még a szerb meccsre mentem ki az uszodába, azt megnéztem. Igazából olyan nagy turistáskodás, városnézés nem volt, de voltam már Rióban.

- Az alatt az idő alatt, amit a csapattal töltöttél, hogy láttad, milyen a hangulat? Azért Baurun velük voltál végig.

- Bauru szerintem nagyon jó volt. Nagyon köszönjük, tényleg remek ellátásában részesítettek minket a helyiek, elsősorban Sudár Attila jóvoltából. Nagyon jókat ettünk, nagyon jól éreztük magunkat és jókat is edzettünk, tényleg nagyon kedvesek voltak velünk. Talán már kicsit túl jó is volt a hangulat, emiatt kaptunk is egy kis figyelmeztetést. Viszont ahogy visszaértünk Rióba, én már azt láttam az edzéseken, hogy mindenki nagyon összpontosít a mérkőzésre, ott meg valamennyire átcsapódott a másik irányba a dolog, kicsit feszült volt az egész társaság, de szerintem ez így van rendjén. Úgy néz ki, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés, mert nagyon biztató és jó játékot produkált a magyar válogatott.



- Szerinted a megérkezéstől a te eljöveteledig mennyit fejlődött a csapat?

- Pörgősebbek lettünk, harcosak, voltak olyan edzések, amelyek kifejezetten arról szóltak, hogy fölvegyük a meccsritmust. Egymás ellen kétkapuztunk, hogy egy kicsit érezzük az ellenfelet, s tényleg már a durvaság határáig mentünk el egymás között, tehát attól lehetett félni, hogy megsérül valaki. Úgyhogy mindenképpen nagyon hasznos volt, és taktikailag voltak még olyan figurák, amiknek a csiszolásához nem ártott, hogy ott Bauruban az ellenfelek nem látnak minket. Én azt gondolom, hogy az az egy hét is sokat számított. Az akklimatizáció szempontjából is, én csak magamból tudok kiindulni, három napra volt szükségem, hogy hajnali négykor, ami itthon kilenc óra, ne keljek fel. Az első két-három éjszakán mindig felébredtem hajnalban és nem is tudtam utána visszaaludni.

- Hogy láttad a szerb meccset a lelátóról? Hogy értékeled?

- Hát igen, itt a hangsúly a lelátón van. Rosszul éltem meg, mert nagyon-nagyon játszottam volna, de nyilván elfogadtam már régen ezt a helyzetet. Ami a szakmai részét illeti, nagyon jó játékot láttam, olyat, ami bizakodásra ad okot a jövőt illetően, és itt nem arra gondolok, hogy egy "jó eredmény lesz", hanem arra, hogy aranyérem. Azt gondolom ezzel a játékkal a magyar válogatott bejelentkezett esélyesként.

- Volt-e bármi, ami meglepett?

- Talán a bírói felfogásban volt, igen. Nem értettem, miért veszik ennyire szigorúan, ha szabaddobás előtt a védő nem lép el látványosan a csatártól. Ha jól számoltam, három személyi hibát úgy szedtünk össze, hogy lefaultoltuk a szerb játékost, és nem léptünk el elég távol, holott ez viszonyítás kérdése, hogy mennyire lépsz el. Nem gondoltam volna, hogy mind a háromra be lehet fújni a büntetést. De ezt nem azért mondom, mert rossznak tartom a játékvezetést, a szerb-magyaron kifejezetten színvonalas volt, leszámítva az utolsó ítéletet.

Szakmai szemmel nézve meglepett Montenegró csak három góllal tudta megverni a franciákat, és az is, hogy a görögök csak egy góllal a japánokat. Ez is mutatja, hogy nincs könnyű és nehéz csoport, hanem van tizenkét jó csapat, amelyek közül mindegyik azért küzd, hogy a legjobb nyolcba bekerüljön.

- Köszönöm a beszélgetést, Marci, jó pihenést kívánok a következő napokra!

(Lejegyezte: Vona Lilla)


Címlapkép: Szalmás Péter/MOB


Címkék:
Tóth Márton Rió