FACEBOOK

Kis Gábor: ,,Mindennek a csapat javát kell szolgálnia!,,

Kis Gábor: ,,Mindennek a csapat javát kell szolgálnia!,,
hozzászólás, 2016.08.02.

Kis Gábor, válogatottunk 33 éves centere Peking óta most szerepelhet ismét olimpián, sérülése miatt évekig nélkülözte őt a válogatott. Furcsa helyzetéről, a csapatban elfoglalt speciális szerepéről kérdeztük és persze arról, hogy ha úgy adódik, vállalja-e az olimpiai döntőt követő nagy buli megszervezését. vlv-interjú.

Diapolo

KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Nem sima udvariassági kérdés: hogy vagy? A te egészségi állapotod az évek óta az egyik fő témája a vízilabda-szaksajtónak...

- Köszönöm szépen a kérdést, minden rendben hála Istennek, ezt tudom mondani. Szinte akadálytalanul végig tudtam edzeni a felkészülést, semmiben nem kellett velem kivételezni a trieszti "kilengés" óta. Akkor volt egy "megijedéses állapot" és egy biztonsági döntés, azóta hála Istennek tényleg minden hibátlanul megy, semmi bajom.

- Trieszt kapcsán, emlékeztetőül az olvasók számára: előjött a komoly hátsérülésed, s a sima civil mozgás is jelentős gondot okozott, ezért nem vehettél részt az olimpiai kvalifikációs tornán. Én akkor éreztem egy kis pánikhangulatot. Megijedtél?

- Nem, inkább nagyon szomorú voltam, mert előtte három évig nem szerepeltem a válogatottban és úgy éreztem, hogy minden egyes mérkőzés segít engem, illetve a csapatot is, hogy újra összeszokottak legyünk. Akkor még nagyon rosszul éltem meg, hogy nem mehetek Triesztbe, most már nem bánom, mert az egészségi problémáim megoldódtak, s a nyár elég volt arra, hogy újra elfoglaljam azt a pozíciót ebben a csapatban, amiért itt vagyok. Egy jól sikerült felkészülés után várom az olimpiai startot.

- A kvalifikációs torna meccseiből milyen következtetést vontál le?

- Triesztben az derült ki, hogy létfontosságú pillanatokban nagyon meg tud borulni a papírforma. Nagyon fontos volt, hogy kijussunk Rióra, de mindenki így volt ezzel, s a váratlan eredmények előrevetítenek riói meglepetéseket is. Számunkra a legfontosabb tanulság az, hogy az olimpiai csoportmeccseinken akkor is mindent bele kell majd adnunk, ha az adott mérkőzésnek mi vagyunk az esélyesei. Senkit nem lehet félvállról venni és akkor szépen menetelhetünk majd...

- Hogy látod a csapat erejét? Azért is jogos talán ez a kérdés, mert az idei Eb-ig régóta nem voltál a magyar válogatott tagja világversenyen. Mennyiben más most a csapat, mint régen volt?

- Igazából: generációváltás történt. A 2008-as olimpia idején mi, a korosztályom tagjai voltunk a mostani Manhercz Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, most pedig Biros Peti, Kásás Tamás szerepét kell betöltenünk. Ez nem tudásbeli összehasonlítás, egyszerűen az életkor alapján változtak meg a szerepek. Volt a pekingi csapatnak egy rutinosabb, sok mindent megélt része és mi fiatalok, akik gyakorlatilag zöldfülűként kerültek ki az olimpiára, de olyan energiákat voltak képesek mozgósítani, amiből az idősebb játékosok is meríteni tudtak. Arra számítok, hogy a következő hetekben is hasonló dolog történik, kiegészítjük majd egymást és ez a csapat javára válik majd.

- Ez számotokra nagyobb felelősséget jelent, hiszen annak idején Biros Péter, Kásás Tamás felelőssége is nagyobb volt, nekik kellett elsősorban hozni a meccseket. Nem nyomasztó ez a teher? Nem érzed a súlyát?

- Én máshogy látom ezt. Nem elsősorban azért vannak itt ezek a fiatalok, mert energiát adnak nekünk, és mert fiatalok - ez csak egy jó oldala ennek a helyzetnek -, hanem azért, mert ők a legjobbak Magyarországon azon a poszton. Anno, az olimpián ugyanúgy hozta a meccset Hosnyánszky Norbi, Varga Dumi, Varga Dani meg talán Kis Gábor is. Ettől függetlenül, az irányító részt az idősebbek vállalták föl, ahogy nálunk is így lesz, mert így szokott lenni. Az idősebbek, mivel sok mindent megéltek, segítenek egy utat megmutatni, ahol ők kibontakozhatnak. Még egyszer mondom, azért vannak itt, mert jók.

- Most ennek a csapatnak, részben pont azért, mert több lett benne a fiatal, az egyik erőssége az lehet - Tibor elmondása szerint -, hogy gyors lesz, pörgős lesz. Ez a centernek általában nem nagyon kedvez a gyors visszaúszás miatt. Már csak azért sem, mert, ő van a legközelebb az ellenfél kapujához, tehát a legnagyobb távolságot neki kell megtennie. Ez téged hogy érint...?

- Igazából ezért is hívott vissza engem is Tibi, mert gyors vagyok és egy kicsit tudok gyorsítani a csapaton. :-)

Komolyra fordítva a szót...: tény, hogy gyors csapat, pörgős kis csapat leszünk, de mindig vannak etapok egy mérkőzésen, bizonyos szituációk, amikor nem a gyorsaságon van a hangsúly, hanem azon, hogy egy center nagyon jól beálljon, megjátsszák és csináljon egy kiállítást. Ekkor jövök én a képbe, meg Pufi. Pufi nyilván lényegesen gyorsabb nálam, nagyon technikás, nagyon ügyes, emellett nagyon sok más jó oldala is van. Én inkább az erőmet tudom kamatoztatni, ha arra van szükség. Minden ellenfél más, van amikor nem az kell, hogy pörögjünk mint az őrült és fel-le úszkáljunk, hanem néha be kell lassítani a dolgokat, na akkor én fogok bemenni, és igyekszem jól csinálni azt, amit tudok.

- Az ellenfeleket tekintve, van-e egyáltalán bárki, aki ellen nehezen megy neked? Mert, most nem akarok hízelegni, de olyan tarthatatlannak tűntök mind a ketten a Pufival, hogy kívülről egyszerűen úgy néz ki, hogy akárki van ott, simán lerázzátok, beálltok és vagy ötméteres vagy gól. Van-e - akár név nélkül - olyan, akivel azért nehezebb, akitől még esetleg tartasz is?

- Persze, vannak olyan játékosok, akik ellen kemény dolog beállni centerbe, ott van például a horvát csapat, amelynek elég komoly védőfala van, ott van Montenegró, nekik is tényleg nagyon jó a védősoruk és persze a szerbeké se rossz. A komoly mérkőzéseken mindig nagyon kemény dolgunk van, de ha gyengébb csapattal játszunk, azokban is szokott lenni egy-két 120 kilós hentes, velük nekünk kell megküzdeni Pufival. Tehát lehet, hogy elverjük a csapatukat öt-tíz góllal, de minket közben végig nagyon keményen fognak. Nekünk mindig nehéz, állandóan ütnek-vágnak, mi ússzuk a legnagyobb távolságot a medencében, és az ellenfélnek sokszor az a taktikája, hogy rólunk próbál játszani, a mi blokkunk mellett akar ellőni, hiszen mi fáradtan érkezünk vissza a támadásból. Mindez elég nagy feladatot ró ránk, de ha ezeket eddig meg tudtuk oldani, ezután is így lesz.



- Most már nagyjából ismert az ellenfelek összeállítása, hogy látod az esélyeinket, részben ennek türkében, részben annak alapján, amit a felkészülés során végeztetek?

- Én úgy gondolom, hogy ez a mostani olimpia a legkeményebb, ugyanakkor az eddigi legtöbb válogatott számára nagy lehetőséget adó világverseny lesz. Van hat-nyolc csapat, amely reális célként tűzheti ki a négy közé jutást, köztük vagyunk mi is. Ez a hat-nyolc csapat nagyon közel van egymáshoz, és - mint Trieszt megmutatta - akik nincsenek közel egymáshoz tudásban, azok is el tudnak érni váratlan eredményt vagy szoros meccsen olyan végjátékot, amikor izgulni kell, mint például a németek elleni meccsünk utolsó pillanataiban, hogy az a bizonyos ejtés bemegy-e vagy nem. Az a néhány másodperc nagyon hosszúnak tűnt... Szóval addig igazából ma már senki számára nincs lehetetlen.

Ez a bizonyos hat-nyolc csapat kitűzött magának egy célt, azt, hogy bejusson a négy közé, mert tényleg jók és oda valók. El tudnak verni minket is, mi is el tudjuk verni őket, ebben a körben oda-vissza mindenki le tud győzni mindenkit. Az első számú cél nekünk is az, hogy bejussunk a négybe. Ha bejutottunk, még akkor sem azt kell hangsúlyoznunk, hogy olimpiát akarunk nyerni, ezt az egészet úgy kell kezelnünk, hogy a végső célt kicsit félretesszük, mérkőzésről mérkőzésre koncentrálunk az éppen esedékes feladatra. Megmondom őszintén, azt sem tudom, hogy játszunk a csoportban az ellenfelekkel. Egy dolgot tudok: szerbekkel kezdünk, és arra készülök. Valószínűleg játszani fogunk egy negyeddöntőt, ha azon túljutunk, lesz egy új ellenfelünk, már a döntőbe jutásért. Utána jöhet el az a pillanat - és szeretném, hogy jöjjön el -, hogy ott állok az olimpiai faluban és kimondom: igen, most már olimpiát akarok nyerni!

Lehet az bárki a világon, lehet a szerb, a montenegrói csapat, bárki, ez a válogatott képes lesz arra, hogy megnyerje a döntőt, ez a nyár után, ez után a felkészülés után az én fejemben ez van.



- Kicsit különleges tagja vagy ennek a csapatnak. Olimpiai bajnokként utaztál Rióba, de úgy, hogy olimpiáról nincs kudarcélményed, mert a londoni csapatban nem voltál ott. Danival, Dumival és Hosival ellentétben az olimpiára csak úgy emlékezhetsz, hogy az egy "Hawaii"...

- Tényleg ebben a helyzetben vagyok. Egy olimpián voltam és azt hála Istennek, sikerült is megnyernünk, de azért tudom, hogy mik a nehézségek. Ez egy olyan dolog, hogy ha nem sikerül jól, akkor nagyon kemény, végtelenül hosszú és fárasztó tornáról, túráról kell beszélnünk, de ha jól sül el, akkor életünk legjobb bulija lesz, ahogy utaltál is rá. Reméljük az utóbbi változat jön be.

- Van kabalád, amit elviszel magaddal?

- Van egy kis kabalafigurám, egy kézzel készített kis figura, a feleségemtől kaptam, elkísér minden világversenyre.

- Egyéni cél? Előre elhatározott feladat?

- Az egyéni célom nem lehet más, mint hogy teljes mértékben alárendeljem magam a csapatnak, és szerintem ezzel minden játékostársam így van. Egyetlen fontos cél van és ebből a szempontból mindegy, hogy éppen én brillírozok vagy más, lehet, hogy nekem csak szürke, de hasznos munka jut, a fontos az, hogy a csapat nyerjen.

- Decker Ádám nem szolgált nevekkel, amikor az esetleges végső győzelem utáni buli felelőseiről kérdeztem, azt mondta, hogy van a csapatnak két centere, akik meg tudják oldani ezt… Hogy fogadod ezt a feladatot, ha tényleg sor kerül rá?

- Van benne igazság, szerintem is meg tudjuk oldani Pufival a bulihangulatot - akár egy szobában is. Ha rajtunk múlik, biztos, hogy mindenki jól fog szórakozni, kedves center barátomra nagyon számíthatok ilyen dolgokban. :-) Bár már ott tartanánk...

- Sok sikert és örömteli hazatérést kívánok!

(Lejegyezte: Kerbi)

VLV-FOTÓK KIS GÁBORRÓL

AZ OLIMPIAI VÍZILABDA-TORNA TELJES PROGRAMJA

KIS GÁBOR ADATLAPJA A VLV-N