FACEBOOK

Elkezdte az új szezont a Debrecen

Elkezdte az új szezont a Debrecen
hozzászólás, 2016.08.01.

Új vezetőedzővel, két magyar és két külföldi érkezővel kezdte meg a felkészülést az ősszel kezdődő új szezonra hétfőn a Debrecen vízilabdacsapata.

Diapolo

Varga Tamás helyét az egykori védőjátékos, Komlósi Péter vette át, segítője Kis István, akinek neve utánpótlás szakemberként ismert, jelenleg is Horkai György mellett dolgozik, a szeptemberi hollandiai junior világbajnokságra készülő korosztályos magyar válogatott napi munkáját irányítja kollégájával, Tóth Kálmánnal.

KOMLÓSI PÉTER a vlv-nek:

- Örömmel láttunk munkához, minden feltétel adott, hogy jó szezont teljesítsünk. Minden posztra van játékosunk, de természetesen nekem vezetőedzőként nagyon nagy kihívás ennek a fiatal csapatnak az irányítása. Pályakezdő edzőként nyitott vagyok, biztos, hogy rengeteget fogok tanulni. Nagyon számítok a klubnál dolgozó kollégáim támogatására, Bajin Miroszlav utánpótlás szakmai igazgatóra és másodedzőmre, Kis Istvánra, akivel - ez már most látszik - remek lesz az együttműködés.

- Mi a terv, mit szeretnétek elérni a következő bajnokságban?

- A klub részéről a hivatalos elvárása a nyolc közé jutás vagyis az, hogy a bajnokság második szakaszát a felsőházban folytathassuk.

- Hogy készültök a szezonra?

- A Magyar Kupában szeptember 23-án kezdődik a versenysorozat, az ezt megelőző hétvégére tervezünk egy debreceni tornát, amelyre már visszaigazolta a részvételét a Vasas, a Szeged és a Szentes, szó van a Duisburg, illetőleg vagy a Nagyvárad vagy a Steaua Bukarest részvételéről. Edzőmeccseket is tervezünk a torna részvevőivel, s lehet, hogy mi is utazunk Duisburgba egy tornára, esetleg a hagyományos egyiptomi Heliopolis Kupára - Lukács Dénes segítségével.


A legutóbbi bajnokságban 9. helyen végzett Debrecentől öten távoztak: Babay Árpád (Vasas), Halek Márton (Miskolc), Hoppál Gergely (Tatabánya), Kincses Attila (Miskolc), Pataki Gergely (Kaposvár).

Új igazolás a balkezes Somlai Tamás Miskolcról, a Pécsről visszatérő Tóth Péter, a 22 éves olasz junior világbajnok center, a Comótól átigazolt Tommaso Busilacchi, valamint az eddig a spanyol bajnokságban szerepelt 23 éves szlovák válogatott, Lukas Gyurik.

A 2016-17-es keret:

Kaszanyi Roland, Lévai Márton (kapusok),

Tommaso Busilacchi, Fekete Gergő, Lukas Gyurik, Katona Gábor, Kállay Márk (csapatkapitány), Kuncz Tamás, Sergi Mora Belmonte,  Müller Máté, Smitula Gergő, Somlai Tamás, Süveges  Máté, Szőke Szabolcs, Tóth Péter (mezőnyjátékosok).



Fotó: Nagy Anita/dvse.hu

(A képről hiányzik Fekete Gergő, Tommaso Busilacchi és Sergi Mora Belmonte, ők később csatlakoznak a kerethez.)