Utolsó világversenyére készül, a jövő évi budapesti vb-t már nem célozza meg. Ha most elé raknák a papírt, nem írná alá az olimpiai ezüstérmet. Új szerepköréről, nüanszokról, a szerbekről - beszélgetés a vlv kamerája előtt Szivós Mártonnal.

A videóinterjú:

 

A videóinterjú leírt változata:

- Szervusz, Marci!

- Szia!

- Azon gondolkoztam, hogy mivel kezdjem... Azért "Szivós Márton és az olimpia", ez a két név így együtt nagyon pikáns... Sokat hajtottál az olimpiáért és amikor végre nagy nehezen sikerült, akkor a csapat Londonban ötödik lett. Mennyiben változtatta ez meg az ambícióidat, a lelkesedésedet? Hiszen közben öregebb is lettél, tapasztaltabb, ugyanakkor az izmok már nyilván jobban fáradnak...

- Az ambícióim nem változtak és a vágyaim sem. Természetesen nem kell matematikusnak lenni és jósnak, hogy bárki kitalálja: nekem ez lesz az utolsó világversenyem és az utolsó olimpiám is.

- Világversenyed is??

- Igen.

- Azért lesz egy világbajnokság jövőre Budapesten.

- Lesz. Nagyon fogok szurkolni a magyar válogatottnak. :-) Bár nagyon "hívogató", hogy a hazai világbajnokság miatt az ember egy utolsó nekirugaszkodással még megpróbáljon bekerülni a csapatba és itthon befejezni, de én az olimpiát tűztem ki négy évvel ezelőtt, és remélem, hogy augusztus 20-án egy nagyon szép estén fogom befejezni.

- Na, hát ahhoz egy hosszú út vezet még innentől is, de az első nagy lépést megtetted, benne vagy a csapatban. Volt-e benned ezzel kapcsolatban aggodalom?

- Azt gondolom, hogy senki sem mehet biztosra. Egy olimpiára kijutni borzasztóan nehéz, nagy a konkurencia, bármi megtörténhet. Ebből a szempontból igazán akkor nyugodhat meg az ember, amikor már visszajött az olimpiáról.

- Gondolom, azért örültél és megnyugodtál, amikor kiderült, hogy benne vagy a csapatban.

- Nincs bennem megnyugvás, mert, megmondom őszintén, furcsán fog hangzani, de nekem nem az volt a célom, hogy bekerüljek, hanem szeretnék nagyon jól szerepelni a magyar válogatottal. Természetesen ehhez be kell kerülni az utazó csapatba, de nem ezt tűztem ki célul. Szóval: semmifajta megnyugvás nincs bennem és biztos vagyok abban, hogy a többiekben sincs, senkiben.

- Ahhoz, hogy Rióban jó eredményt érjetek el, mire van szükség és ebben hol tartotok?

- Munkára, amit látsz, amit látnak a vlv-olvasók, -nézők, munkára, amit nap mint nap csinálunk, az elkövetkező három-négy hétben is, míg el nem kezdődik az olimpia, hogy még jobban összeszokjon a csapat. Ezért is volt talán jó, hogy Tibi ilyen hamar megmondta az utazó csapatot. Fejlődnünk kell még azért sok mindenben, de én azt gondolom, hogy jó úton járunk.

- A "jó úton járunk", az egy reménység vagy tudtok úgy utazni az olimpiára, hogy magabiztosak legyetek? Gondolom, érzékeled a különbséget.

- Igen. A „jó úton járunk”, az a felkészülésre vonatkozik. Amikor már elkezdjük a mérkőzéseket akkor már nem a „jó út” lesz a cél, hanem a magabiztos játék és az, hogy ott is lépésről lépésre haladjunk. A csapat még ott is sokat szokott fejlődni, mint ahogyan azt már jó pár világversenyen megmutatta. Azt gondolom, hogy a végén kell csúcsformában lennünk.



- Személy szerint, a te szerepköröd változott a korábbiakhoz képest. Ezt hogy fogadod, illetve hogyan készülsz erre, okoz-e gondot?

- Igazság szerint annyira már nem új ez a pozíció, hiszen régebben már bekkeltem.

Figyelj, ha azt mondják, hogy vigyem a medicinlabdákat, a sapkákat és úgy leszünk olimpiai bajnokok, akkor elviszem az összes sapkát, amit csak találok az uszodában és még az összes medicinlabdát is. :-)

Tehát igazság szerint ez nem kívánságműsor, hogy ki milyen poszton szeretne szerepelni. Tibi feladata megtalálni, hogy a csapat szerkezetét tekintve ki hol tudja a legtöbbet hozzátenni a játékhoz és azon belül az egyénnek a feladata, hogy ezt megtöltse tartalommal.

Már Triesztben kísérleteztünk ezzel és szerintem nem volt rossz, de remélem, hogy a még a triesztinél is jobban fogom tudni segíteni a csapatot.



- Az elmúlt években, igazából Barcelona óta, a világversenyeken nem értünk el túl sok sikert…

- Azért volt egy hazai Európa-bajnokság, amikor másodikok lettünk és volt egy idén is Európa-bajnokság…

- Igen, de tulajdonképpen bennem inkább ezekről is valamiért a csalódás maradt meg, mert nyilván jó lett volna itthon nyerni, jó lett volna Belgrádban bejutni a döntőbe…

- Természetesen, ez egyértelmű. Mi is mindig a győzelemre hajtunk, de be kell látni, hogy a mai sportvilág nüanszokról szól, apró dolgok döntenek. Nem mindig lehet nyerni, de úgy kell nekiállni, hogy nyerni akarsz, az a célod, különben nincs értelme kimenni.

Ma már nem egy-két, esetleg három csapat van, hanem nagyon sok jó csapat van és mindenkit nagyon komolyan is kell venni. Tehát, annak ellenére, hogy úgy megyünk ki egy világversenyre, hogy nyerni akarunk, ha a dobogón áll egy versenyző az már a mai élsportban nagyon nagy dolog. Még akkor is, ha legbelül nyilván csalódottak vagyunk.

- Ha most eléd tennének egy papírt, hogy bronzérem Rióban?

- Természetesen nem írnám alá és az ezüstérmet sem írnám alá. Szerintem, ha bárkit megkérdezel a csapatban, senki nem írná alá, mert nem így neveltek minket, és mert úgy gondolom, bennünk van, hogy a végén oda tudunk kerülni, hogy mi nyerjük meg az olimpiát.

Őszintén szólva, ki gondolta volna Barcelona előtt, hogy mi nyerjük meg? Szerintem nem sokan és mégis megnyertük. Szóval apróságok döntenek. Ha az elején felülsz egy jó hullámra, és azt végig tudod vinni, akkor bármi lehet.



- Milyen tornára számítasz Rióban? Milyen lesz a hangulata, milyen lesz szakmailag, lesznek-e újdonságok?

- Szerintem olyan nagyon nagy újdonságok nem lesznek. A hangulat elképesztően jó lesz, és mint ahogyan az előbb már mondtam, nagyon kiegyenlített és kiegyensúlyozott világversenyre számítok. Biztos lesz olyan csapat, amelyik oda várta magát a dobogóra és a közelében sem lesz.

- De ez nem mi leszünk!

- Ez nem mi leszünk!

- A szerbekkel kezdjük a tornát és ez ad egy furcsaságot, egy ívet, hogy azért nem lehet bemelegedni, nem egy gyenge csapat az ellenfél, hanem presztízs okokból tétje van, mindenki nézi, ez lesz a torna első meccse, itthon nagy a várakozás. Ehhez mit szólsz, hogy fogadod ezt?

- Jó dolog, ha a szerbekkel kezdesz, mert egy jó mérkőzést játszol, és egyből belecsöppensz egy olyan hangulatba, egy olyan légkörbe, ami segíthet a későbbiekben, ha nyersz, ha vesztesz azon a mérkőzésen.

Azt gondolom, hogy nem feltétlenül az eredmény fog számítani, hanem, hogy megérkezzünk és érezzük, hogy ott vagyunk és érezzék ők is, hogy ott van a magyar válogatott. Aztán majd meglátjuk, mi lesz, de bárhogy is alakuljon, messzemenő következtetéseket abból a mérkőzésből nem lehet levonni.

- Ha a torna végét nézzük, sokféleképpen alakulhat az ág, a továbbjutás, a negyeddöntő. Szerinted, ha a szerbekkel találkozunk a döntőben is, és őket győzzük le, és úgy leszünk aranyérmesek, az értékesebb, mintha mondjuk a görögökkel szemben döntőzünk? Vagy teljesen mindegy?

- A történelem szempontjából teljesen mindegy de a legnemesebb és legnagyobb ellenfél ellen aratott siker esik szerintem a legjobban. Jelen pillanatban a szerbek tekinthetőek a legnemesebb ellenfélnek. Inkább úgy mondom, ha most választani lehetne, hogy a döntőben kivel játszunk, és kit verjünk el, akkor Szerbiát választanám, mert őket legyőzni - az nagyon nagy dolog.

A többi csapatot abszolút nem lebecsülve, de ez a két nemzet folyamatosan húzza egymást, hol így, hol úgy. Ez a két nemzet folyamatosan rivalizál, és mi miattuk vagyunk jobbak, ők meg miattunk jobbak. Ez egy nagy küzdelem és eddig Magyarország áll nyerésre, ha az olimpiákat vesszük alapul. Bízom benne, hogy ezt az előnyt tovább tudjuk növelni.

- Marci, jó munkát kívánok ehhez a hátralévő néhány hétben és nagyon sok szerencsét, sikert, jó játékot!

- Köszönjük.

(Lejegyezte: Enikő)