FACEBOOK

Évával az Éváról - Közös fotó, interjúk vízilabdázó-feleségekkel

Évával az Éváról - Közös fotó, interjúk vízilabdázó-feleségekkel
hozzászólás, 2016.06.27.

A családi hátteret, a közismert vízilabdázók mögötti stabilitás, biztonság megteremtőit igyekszik bemutatni az Éva magazin legfrissebb száma. A szerkesztőség közös fotózásra hívta Kovács Szilviát (Gergely István feleségét), Hornok Blankát (Nagy Viktor feleségét), Varga-Veres Ágnest (Varga Dénes feleségét), Benedek-Epres Pannit (Benedek Tibor feleségét) és Varga-Dobár Évát (Varga Dániel feleségét).

Diapolo

A közös címlapfotó mellett a feleségek mindegyikével interjú is készült, amelyekből - bár jó lett volna még nagyobb terjedelmű cikkeket olvasni - sok érdekes dolgot megtudhatunk.

Természetesen mindegyiküknek különleges az élete, s az is általánosítható, hogy saját sorsuk, személyes életútjuk alakítását lényegében alárendelik élsportoló párjuk törekvéseinek. Érezni a beszélgetőpartnerek mondataiból, hogy nagyon nehéz a vállalásuk, mindenkinek kellett a szerelem érzése, hogy a hétköznapokban se tekintse személyes áldozatnak azt, ami a fő teendője: párja eredményes munkájának segítését.

Az interjúalanyok közül többen teljes egészében feladták személyes ambícióikat, a saját szakmai karrier lehetőségét, mások szerencsés hivatást űznek, s módjukban áll kötetlenebbül dolgozni, továbbvinni azt, amit már korábban elkezdtek - persze kicsit más intenzitással.

Sokat megtudunk a férjekről is, például arról, hogy Nagy Viktor még mindig "az egyik gyerek' a családban (a másik kettő mellett), hogy Gergely Pistit így egyszerűen, "Isti"-nek hívja a felesége és a legnagyobb hírértékű információ: úton van Bendegúz testvére, augusztusra várható Varga-Veres Ágnes és Varga Dénes második gyermekének megszületése.

Olvasván az interjúkat, úgy gondoltuk, kicsit még tovább kérdezzük a magyar válogatott csapatkapitányának feleségét, aki maga is élsportoló volt, úszó ifjúsági Európa-bajnok, s részt vett a pekingi olimpián.



VARGA-DOBÁR ÉVA (Varga Dániel felesége) a vlv-nek:

- Milyen volt a fotózkodás, hogy viselték az "asszonytársak"?

- Ahogy elkezdődött a fotózás és telt az idő, én azt láttam, hogy mindannyian élvezzük, hogy ilyen körülmények között lehetünk együtt. Szilvi még viccelődött is, hogy jó lenne minden évben fotózni egy ilyen anyagot és visszanézni, mennyit változtunk. Olyan volt, mint egy csapatépítés, csak most nem a fiúk, hanem a feleségek építettek csapatot. Nagyon jól sült el, szerintem.

- Maga a fotózás tőled nem idegen, hiszen modell vagy...

- Igen és ez külön érdekes volt számomra. Olyan stábbal zajlott a fotózás, amelynek tagjaival már dolgoztam. Ismertem a sminkest, a fotóst, stylistot. Ez valahol az én világom, mégis olyan szereplő voltam, aki ebben az esetben nem a divatvilágból jött. Úgy voltam címlapon mint vízilabdázó-feleség, nem mint egy modell...

- Melyik a jobb?

- Mind a kettőben van jó. Más...



- Szóval akkor: milyen érzés vízilabdázó-feleségnek lenni?

- Azzal kezdem, hogy borzasztóan büszke feleség vagyok. Egy élsportoló feleségének lenni nagyon nagy büszkeséget jelent.

- Ez a hétköznapok szintjén miben nyilvánul meg, mentek valahova, Danit felismerik, odamennek hozzá, s erre büszke vagy?

- Akár ebben is megnyilvánulhat, igen. De mivel én is élsportoló voltam, talán többet tudok arról, hogy mi van a háttérben, milyen egy élsportoló hétköznapja, mit tesz hozzá mentálisan, fizikálisan, mi az, amit érez edzés, verseny közben és utána otthon. Nekem a büszkeség nem abból fakad, hogy felismerik, szerepel a tévében, hanem, hogy naponta látom, hogy viszonyul a munkájához és milyen alázattal, a sport iránti tisztelettel, szenvedéllyel éli át azt.  Ez az, amit nagyon becsülök, mert a saját sportolói múltamból egészen pontosan tudom, hogy ez mit jelent, hiszen ugyanígy voltam a saját sportommal, az úszással. Sőt. Valószínűleg ezért is találkoztunk és szerettünk egymásba, nagyon átérezzük mindketten ennek a sportolói létnek valamennyi elemét, ez is összeköt minket.



- Nagyon fiatal anyuka vagy...

- Mielőtt Danival találkoztam, meg sem fordult a fejemben a gyerekvállalás vagy egyáltalán a házasság. Csak éltem a tinik mindennapjait, azokat a mindennapokat is az uszodában. Viszont amikor találkoztunk és egyre jobban megismertük egymást, különös érzéseket váltottak ki belőlem a köztünk zajló beszélgetések. Egyre jobban azt éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok és vele el tudom képzelni az életemet. Ezért sem volt kérdés az esküvőnk után, hogy nem szeretnék nagyon sokáig várni a babával. Milán már több mint két éve velünk van, és csakis az előnyét látom annak, hogy ilyen fiatalon ekkora csodában lehet részem.

- Mi a helyzet a feleség áldozatvállalásával? Hiszen kiderül az Éva magazin interjúiból, hogy ennek komoly szerepe van az életetekben - és természetesen a férjek eredményességében...

- Az én esetemben ez egészen különleges, mert 16 éves voltam, amikor megismerkedtünk, Dani 9 és fél évvel idősebb nálam, most így utólag azt mondom, külső szemmel ez "nagyon érdekes" kapcsolat lehetett, nem igazán gondolhatta bárki, hogy ebből hosszú távon "lesz valami". Gimnáziumba jártam, nem láttam még, hogy mi szeretnék lenni, csak annyit tudtam, hogy szerelmes vagyok egy fiúba, akivel szeretnék együtt élni. Az áldozatok ezután következtek, például amikor Dani elment a Vasasból és megkérdezte tőlem, mit szólnék ahhoz, ha ő most elmenne külföldre játszani. Nehéz volt, rögtön a kapcsolatunk elején lett egy ilyen nagyon fontos "eldöntendő kérdés". Persze, nyilvánvaló volt, hogy támogatnom kell, hogy fejlődhessen, továbblépjen, de valóban, ott, akkor kellett hozni egy nagyon nagy áldozatot. És igazából így megy a mai napig, még ha ezt ma már talán kicsit rugalmasabban is tudjuk kezelni - vagy egyszerűen hozzászoktam ehhez az életvitelhez: gyorsan kell dönteni, gyorsan kell alkalmazkodni, rugalmasnak kell lenni bármilyen helyzetben.



- Nem most aktuális a kérdés, de Dani valamikor be fogja fejezni az aktív vízilabdázást. Ott majd húztok egy vonalat? Teljesen más élet jön? Készültök már erre?

- Én már nagyon... :-)

- Szeretnéd, ha befejezné?

- Nem azt szeretném, inkább nagy kíváncsiság van bennem, hogy milyen lesz akkor az életünk, amikor már nem hozzá kell szinte mindig alkalmazkodni. Eddig tényleg nagyon sok éven keresztül én mentem utána, én költöztem ki, én vittem Milánt oda, ahol éppen Dani játszott és ez nem panasz, imádom, szeretem ezt, feladtam érte mindent, de amikor abbahagyja, az tényleg biztosan új élet lesz. Nagy kíváncsiság van bennem, biztos, hogy más életvitelünk lesz, még az is lehet, hogy egy "normális család" életét tudjuk majd élni, amit nagyon várunk is, mert ezen a téren még nem tudtuk magunkat kipróbálni. Várjuk és készülünk rá, igen, de az is biztos, hogy az uszoda mindig szerepet játszik majd az életünkben.

- Köszönöm a beszélgetést!