FACEBOOK

Együtt marad a BVSC - hamarosan eldől, hogy indul-e az Eurokupában

Együtt marad a BVSC - hamarosan eldől, hogy indul-e az Eurokupában
hozzászólás, 2016.05.12.

Ötödik lett a bajnokságban és ezzel kivívta a nemzetközi kupaszereplés jogát a BVSC. Märcz Tamás vezetőedzőt kértük évértékelő beszélgetésre.

MÄRCZ TAMÁS (BVSC-Wáberer Hungária-Zugló) a vlv-nek:

- Mindenekelőtt a Szeged ellen két meccsen megnyert helyosztóhoz gratulálok és erről kérek egy kis összegzést. Úgy gondolom, hogy a sikeretek elég meggyőző, hiszen négyszer játszottatok ebben a bajnokságban a szegediekkel és mind a négyszer legyőztétek őket.

- "Nem volt tervben", hogy idén ilyen sokszor játszunk a Szegeddel, de valóban így alakult. Az egész bajnokság során meccsről meccsre haladtunk és már a csoportkörben nagyon fontos állomás volt számunkra a Szeged elleni két mérkőzés, kellett az a két győzelem ahhoz, hogy bejussunk a felsőházba. Azt gondolom, hogy az alapszakaszban, a csoportban még talán megleptük a Szegedet, most már lehet, hogy volt, aki várta is tőlünk, hogy újra győzünk, bár azért ugyanazon ellenfél ellen újra és újra győzni talán a legnehezebb. A vesztes mindig megpróbál előre lépni, tanulni a hibákból, a győztes pedig hajlamos az elkényelmesedésre, arra, hogy kicsit elbízza magát. Igyekeztünk nem beleesni ebbe a hibába, próbáltunk egy kicsit mindig módosítani a játékunkon, új elemeket belevinni, még meccs közben is változtattunk néha, ha szükség volt erre. De a legfontosabbnak azt tartom, hogy mindig megfelelően tudtuk motiválni magunkat és a koncentráció is folyamatosan magas szintű volt a Szedet elleni meccseken. Egyértelmű, hogy a csapatom tagjai nem csak a helyezésért játszottak, hanem a presztízssikerért is, egész évben szerették volna bizonyítani egyénileg és csapatként is, hogy mire hivatottak. 

- Mi volt a hivatalos célotok a szezon előtt?

- Látva, hogy a nehezebb csoportba kerültünk az alapszakasz sorsolásakor (ez aztán be is igazolódott), az volt az elvárás, hogy jussunk be a felsőházba. Én "ezen belül" azt tűztem ki célul, hogy lehetőség szerint a harmadik helyen végezzünk a csoportunkban, úgy jussunk be, ez néhány elhullajtott pont miatt nem sikerült. Mindenképpen szerettünk volna a felsőházhoz tartozni, de a klubvezetés részéről nem volt elvárás az ötödik hely.

Czigány Károly és Csapó Miklós érkezése is reményt adott arra, hogy elérjük a felsőházat, utólag bebizonyosodott, hogy jól igazoltunk, az új játékosok hozták azt a pluszt, amit vártunk tőlük.



- Milyen a csapatod játéka? Van-e már "BVSC-karakter"? Át tudtad-e ültetni azt, amit szerettél volna?

- Azt gondolom, hogy van, igen. Mióta a BVSC-ben vagyok (három éve - a szerk.) próbálom folyamatosan építeni a csapatot és meghonosítani azt a fajta mentalitást, amit néhány játékos még a régi BVSC-ből ismer. Az újak, a visszatérők is egyre inkább átvették ezt a stílust. Fő célként egyébként azt jelöltük meg a bajnokság indulásakor, hogy a riválisainkkal szemben tartsuk itthon a három pontokat, innen kiindulva szeretünk volna el-elkapni olyan, a bajnokság előtt hozzánk képest magasabb szinten rangsorolt csapatokat, mint például a Fradi és a Szeged, s a nagy csapatokat is úgy fogadtuk, hogy ha nem is győzzük le őket, a BVSC-karakter ezeken a meccseken is érvényesüljön. Úgy gondolom, hogy ezek a célokat elértük.

- Nemzetközi kupaszereplésre mikor kezdtetek el gondolni?

- Néhány héttel ezelőtt leültem a fiúkkal. Akkor már felvetődött ez a kérdés, elég sokszor hallottam innen-onnan, hogy a játékosokat foglalkoztatja ez a dolog. Akkor azt kértem, hogy ezt a témát rakjuk félre, ne foglalkozzunk vele. Most is azt mondom, túlságosan előre szaladtunk volna azzal, hogyha az ötödik helyezéssel járó Eurokupa-indulás foglalkoztat minket abban a helyzetben. Tényleg megpróbáltunk meccsről meccsre, negyedről negyedre, óráról órára haladni előre, ahogy egész évben tettük, nem szerettem volna, ha ez megváltozik amiatt, hogy nemzetközi kupaszereplés lehetősége villan fel a láthatáron. Úgy éreztem, hogy ezt sikerült is "félre rakni", most nyilván előtérbe kerül, a klub illetékesei foglalkoznak a kérdéssel. Tény, hogy különleges lehetőség adódott most a BVSC számára, hiszen az elmúlt években még csak a közelébe sem került a klub a nemzetközi kupaszereplésnek.



- Mikor dől el, hogy éltek-e a lehetőséggel?

- Annyira nem foglalkoztunk ezzel még a klubvezetőkkel folytatott beszélgetések során sem, hogy csak most kezdődik annak felmérése, hogy tudunk-e megfelelő lehetőséget teremteni, szponzort, támogatást szerezni. Fel kell mérni alaposan a realitásokat is, azt, hogy mire vihetjük, meddig juthatunk el az Eurokupa versenysorozatában, s ennek milyen költségigényei lesznek. Úgy gondolom, egy hét múlva már többet fogunk tudni minderről.

Megítélésem szerint a játékoskeret alkalmas az indulásra, a pólósaink szeretnék megmutatni magukat a nemzetközi mezőnyben, kellő motiváció van bennük, vannak fiataljaink, akiknek a nemzetközi porondra való kilépés komoly fejlődési lehetőséget is jelent. Az elmúlt időszakban játszottunk több külföldi csapattal edzőmeccseket, a Trieszttel, a Pro Reccóval, a Duisburggal, lemérhettük magunkat és úgy gondolom, lehet keresnivalónk az Eurokupában. Egyébként nagyon jót tettek a csapatnak ezek a nemzetközi edzőmeccsek itt a bajnokság vége felé, szerintem komoly szerepük volt abban, hogy sikerült megszereznünk az ötödik helyet.

- A csapatban milyen változások lesznek?

- A legfontosabb igazolásunk az, hogy marad a csapat, sikerült hosszabbítanunk mindazokkal, akiknek lejárt a szerződésük. Változás, hogy a csapatkapitányunk, Nagy Sándor komolyabb edzői feladatokat kap a klubnál, ezért nem tudja már vállalni a játékot, ő valószínűleg az utolsó bajnokiját játszotta a Szeged ellen kedden este. Ezúton szeretnék neki köszönetet mondani, az egyik legprofibb játékos volt a keretünkben. A szellemisége hiányozni fog a csapatnak, de itt marad a BVSC-ben, a fiatalokat fogja segíteni és ez nagyon fontos.

Egy változás lesz még, megállapodtunk Várnai Kristóffal, a Vasas univerzális játékosával, aki két évig nálunk játszik majd. Mostani klubjában elsősorban védőként foglalkoztatták, én azt gondolom, hogy a támadó játékban is erős, több poszton is számítunk majd rá. Fontos szempont, hogy fiatal, nem öregíteni, hanem inkább fiatalítani szeretnénk a csapatot.

- Köszönöm a beszélgetést, gratulálok még egyszer az ötödik helyhez és jó pihenést kívánok!



Fotó: Keresztes Noémi/BVSC