FACEBOOK

Benedek Tibor a Reggeli Startban

Benedek Tibor a Reggeli Startban
hozzászólás, 2016.05.11.

A Világliga szuperdöntőjéből idén hiányozni fogunk, de Benedek Tibor szerint nagyon erős magyar válogatott formálódik, olyan, amely esélyesként indulhat majd a riói olimpiai tornán. A szövetségi kapitánnyal Csisztu Zsuzsa beszélgetett a szerdai Reggeli Startban.

A beszélgetés elején azt tisztázták, miként fordulhat elő egy ilyen rangos verseny esetében, hogy még a meccs napján sem tudni pontosan, hogy egy sorsdöntő mérkőzésen hány góllal kell nyerni a továbbjutáshoz.

Benedek Tibor elmagyarázta a probléma okát. A Világliga FINA-rendezvény és bizonyos konkrét eseteket illetően az ott alkalmazott szabályok eltérnek a LEN versenyein megszokottnál. Ez azért érdekes, mert mindkét szövetség vezető testületeiben ugyanazok a sportvezetők ülnek... 

Ilyenkor célszerű írásban állásfoglalást kérni az illetékesektől, ezt a magyar csapat meg is tette és a meccskezdésre már tudtuk, hogy négygólos győzelemmel lehet a csoport éléről leszorítani a görögöket.

Ehhez végül egyetlen gól hiányzott, de a szövetségi kapitány - ahogy közvetlenül a meccs után is elmondta - nem elégedetlen a fiúk teljesítményével. Magát a Világligát is nagyra értékeli, hiszen e torna meccsei során épült újra a magyar válogatott. A szuperdöntőn való részvétel járt volna előnyökkel, komoly ellenfelekkel meccselhettünk volna, de ugyanilyen hasznos a felkészülési terv B variációja, így a kapitány el tudja fogadni, hogy nem jutottunk ki Kínába.

Mint mondta, nagyon nagy fejlődésen ment át a csapat, most két edzés rövid szakaszai elegendőek voltak ahhoz, hogy mindenki újra érezze a korábban begyakorolt taktikai elemeket. A kapitány emlékeztetett: a belgrádi Eb-t annyira a nulláról kezdték, hogy még meccsek reggelén is gyakorolták a taktikát a szálloda folyosóján - most ilyesmiről már szó sincs.

Benedek Tibor azt mondta, talán minden idők legnehezebb évét teljesítik a magyar játékosok, rengeteg meccset játszanak, erős ellenfelekkel, mind a magyar bajnokságban, mind a BL-ben, de ha a válogatott tagjai egészségesek lesznek, tehát ha a legjobb erőkkel tudunk kiállni, akkor Rióra az esélyesek között leszünk, mert a képességeket tekintve már most nagyon jó a válogatottunk. Az eredmények is kezdenek jönni, hiszen az olimpiai kvalifikációs torna döntőjében hazájukban vertük meg az olaszokat, most pedig a vb-bronzérmes görögöket sikerült három góllal verni.

Szóba került a hazai közönség is a beszélgetésben. Benedek Tibor elmondta, akárhol szerepel a csapat az országban, mindenütt óriási szeretet és lelkesedés veszi körül a játékosokat, ami jólesik és nagyon nagy erőt ad. Máshol ilyen "jelenséget" nem nagyon tapasztalni a hazai csapat fogadtatásakor.

A teljes - részben a vlv szentesi fotóival illusztrált - beszélgetés: