FACEBOOK

Kezdődik a bajnoki döntő

Kezdődik a bajnoki döntő
hozzászólás, 2016.05.06.

Szolnok-Eger. Ha egyikük eléri a harmadik győzelmet, bajnok. Előzetesünk edzői nyilatkozatokkal és magyar bajnoki örökstatisztikával.

eOn OB1, bajnoki döntő, első mérkőzés

Május 7., szombat

16.30 Szolnok-Eger
- M4 Sport, vlv (szöveges élő)
V.: Kun György, Németh András

További meccsnapok a pályaválasztói jog váltogatásával: május 15., vasárnap, május 21., szombat, továbbá (ha szükséges:) május 25., szerda és május 28., szombat.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Nyilván egy ilyen párharc első mérkőzése izgalommal tölti el az embert. Úgy érzem, nagyon erősek vagyunk, de az ellenfelünk is jó, úgyhogy ez egy kemény döntőnek ígérkezik. Egész évben nagyon odafigyeltünk minden mérkőzésre, kifejezetten meg akartuk szerezni az alapszakasz-elsőséget. Fontosnak érzem azt, hogy pályaelőnyben vagyunk, ugyanakkor ez az első meccsen terhet is jelent. Mindkét csapatra igaz lehet, hogy kicsit idegesen kezdi majd a párharcot - én nyilván csak a Szolnokkal foglalkozom. Elképzelhető, hogy az elején egy kicsit görcsösek leszünk, kicsit nyomni fog minket a teher, hogy az első hazai meccsünkről van szó, amit meg kell nyerni. Ezért úgy készítem fel a csapatot, hogy ha esetleg nyögvenyelős a játékunk , akkor is maradjunk magabiztosak és ha nagy küzdéssel is, de mindenképpen nyerjük meg az első mérkőzést.

- Felépítettél magadban egy ívet? Elég nagy különbség, hogy három meccs vagy öt meccs, lehet ezt befolyásolni, mondjuk egy szilárd elhatározással, hogy az elejét nagyon megnyomjátok, hogy minél hamarabb vége legyen?

- Sok mindent felépítettem magamban, meg a csapattal együtt is. Elég erősnek érzem a Szolnokot ahhoz, hogy bármilyen módon, akármennyi mérkőzésen megnyerje a bajnokságot. Természetesen minden változatra megvan a forgatókönyv, de ugye, csak elméletben. Én magam negyedik éve vagyok részvevője valamilyen módon a bajnoki döntőknek, ennek alapján is mondom: itt nem lehet várni semmire, tehát az első pillanattól kezdve menni kell. Egy kicsit rendhagyó lesz ez a döntő abból a szempontból, hogy kétszer is megszakad a folyamata, előbb a válogatott Világliga-meccse miatt, aztán még egy BL-mérkőzés is lesz közben. Sokat számíthat az is, hogy erre a nem megszokott helyzetre melyik csapat hogy reagál.

- Hogy álltok az emberekkel?

- Az emberanyagunk elég jó, jó játékosaink vannak :-). Szerencsére egészségesek is. Egyetlen játékosunk bajlódik régebb óta sérüléssel, Kis Gábor a hátával, pár napot ki is hagyott, nem szerepelt a Recco elleni edzőmérkőzésünkön. Nagyon bízom abban, hogy szombaton teljes értékű játékosként fog tudni harcolni.

- Ha már szóba hoztad, úgy tudom, a kétkapun kikaptatok a Reccótól, de szoros meccset játszottatok...

- A mi csapatunk már hosszabb ideje ritkán van együtt felkészülési időszakban, ezért általában a mérkőzéseket használjuk felkészülésre is. Ezúton is szeretném megköszönni Märcz Tamásnak, hogy segített összehozni ezt a szerdai kétkaput, lényegében átengedve nekünk a Reccót. Semmi más nem történt, mint hogy meg tudtuk törni a hetet és egy komoly csapattal játszottunk egy edzőmérkőzést. Más jelentősége ennek nincs, remélem, hogy hasznos volt.

- Ha ránézel a most következő időszak programjára, a naptárra, szerinted hány meccses lesz ez a döntő?

- Ez egy furcsa dolog, az ember nyilván soha nem tippel a saját csapata ellen. Tehát ennek alapján azt kellene mondanom, hogy 3:0... Ugyanakkor őszintén mondom: abszolút nem érdekel, hogy hogyan és milyen áron, és hány mérkőzésen, csak a Szolnok legyen a bajnok.

- Mekkora a nyomás rajtatok, érzitek az "erős elvárást"?

- Nem hiszem, hogy a Szolnok jövője ezen a bajnoki döntőn múlik, ugyanakkor a csapaton az elmúlt években mindig is nagy nyomás volt, akár egy-egy mérkőzésen, akár sorozatokat tekintve. Ez soha nem is volt titok. de arról nincs szó, hogy a most következő döntő vízválasztó lenne a csapat jövője szempontjából, mi magunk miatt, s csak másodsorban az elvárások miatt szeretnénk megnyerni az aranyérmet. Ami személyesen engem illet, nem nagyon szoktam foglalkozni a körülményekkel, eléggé vakon megyek el mellettük, azt sem tudom igazán, hogy a városban most mekkora a pólóláz. Biztos, hogy nagyon sok egri szurkoló lesz és az is, hogy sok szolnoki mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzésen. Nagyon szeretem az ilyen atmoszférát, ugyanakkor szerencsésnek érzem magam, hogy abszolút el is tudok vonatkoztatni ettől mindenféle értelemben, az egész szezon alatt. Engem tehát ez nem nyom, remélem, a játékosokat sem fogja. Ugyanakkor nem kell a tét elől elbújni, egész évben azért küzdöttünk, hogy döntőben legyünk és megpróbáljuk ezt megnyerni. Eljött az idő.

- Köszönöm a beszélgetést!


DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) a vlv-nek:

- Nekünk az az esélyünk, hogy nem három, négy vagy öt meccsre készülünk, hanem csak egyre. Ők az esélyesebbek, én úgy gondolom, hogy Európában és a világon is a Reccónak és a Szolnoknak van a legerősebb csapata. Ezt tudomásul kell venni, ebből kell kiindulni ahhoz, hogy le tudjuk őket győzni - először egy meccsen. Ez most Szolnokon lesz, nekünk pedig az egész párbajt illetően akkor lehet esélyünk, ha lépésről lépésre haladunk. A szombati meccs után tudok majd csak arra gondolni, hogy mi lesz nálunk, a következő mérkőzésen, tehát egy meccsre készülünk, nem foglalkozunk azzal, hogy ez egy sorozat.

- Jól ismeri egymást a két csapat. Mi ilyenkor a feladat? Ki kell találni valami újat?

- Nem kell. Ha most kellene kidolgozni taktikát, akkor bajban lennénk. Van egy játékunk, a Szolnoknak is van egy játéka, az a csapat nyer, amelynek tagjai kevesebbet hibáznak, illetve a kritikus szituációkban jól fognak dönteni. Ezek a játékosok nem most tanulják a szakmájukat, nem úgy mennek érettségizni, hogy a húsz tételből tízet tudnak, aztán lesz, ami lesz. Magyar bajnoki döntőről beszélünk, két felkészült csapattal, tele válogatottakkal, nem tudsz a vízilabdában olyan dolgot kitalálni, amit a másik oldalon ne reagálnának le azonnal a játékosok.

- A vezetőedző hogy tudja azt befolyásolni, hogy pont most, pont ezen az egy meccsen a játékosai a legmagasabb szinten csinálják azt, amit tudnak?

- Ez az edzői szakma sava-borsa. Hogy ezeket a játékosokat úgy készítsd fel mind fizikálisan, mind mentálisan, hogy a végén, az utolsó, döntő pillanatokban legyenek a topon. Ez nem egy év, nem egy hónap munkája, benne van a játékosok egész élete, eddigi pályafutása, ők ezekre a pillanatokra készülnek mindig, ezért edzenek és pontosan azért válogatottak, mert ezekben a kritikus szituációkban lehet rájuk számítani.

És bátran nevezhetjük a vízilabda ünnepének, amikor ezek a harcosok ott vannak a vízben és 14-en egymásnak esnek. Azt várom, hogy minél tovább tartson, minél magasabb színvonalú legyen és élvezzék mindazok, akik részt vesznek benne. Én a magam részéről hihetetlenül élveztem a győzelmünkkel véget ért Magyar Kupa-döntőt, ezen belül még az ötmétereseket is. Tartalmas, hosszú ideig zajló bajnoki döntőt várok.

- Hogy álltok az emberekkel?

- Mindenki egészséges, teljes a keret és örülök, hogy ez éppen a legfontosabb szakaszban van így, bár tudom, hogy csak időleges állapot, a szezon végéig nyilván nem marad így.

- Igen, tulajdonképpen meglepő, hogy ennyire jól álltok ezen a téren a szezon vége felé...

- Jól sakkoztunk... Azért két turnusban 4-5 napra elengedtem pihenni a játékosokat, ez sajnos vissza is köszönt a Rijeka-meccsen, de muszáj volt, valamit valamiért.

- Van-e nálatok valamilyen nyomás: szponzor, város, klubvezetés...?

- A Szolnoknál van, nem nálunk...

- Akkor az Egertől "örömjáték" várható?

- Nekik esünk, azt' jól van... :-)

- Köszönöm a beszélgetést!


A FÉRFI VÍZILABDA OB1 EDDIGI GYŐZTESEI IDŐRENDI SORRENDBEN

1904Balatoni UE1943MAC1979Vasas SC
1905Balatoni UE1944FTC1980Vasas SC
1906Magyar UE1945UTE1981Vasas SC
1907Magyar UE1946UTE1982Vasas SC
1908Magyar UE1947Vasas SC1983Vasas SC
1909Magyar UE1948UTE1984Vasas SC
1910FTC1949Vasas SC1984/1985BVSC
1911FTC1950Bp. Dózsa1985/1986Újpesti D.
1912FTC1951Bp. Dózsa1986/1987BVSC
1913FTC1952Bp. Dózsa1987/1988FTC
1917MAFC1953Vasas SC1988/1989Vasas SC
1918FTC1954Szolnoki Dózsa1989/1990FTC
1919FTC1955Bp. Dózsa1990/1991UTE
1920FTC1956Bp. Kinizsi (FTC)1991/1992Tungsram
1921FTC1957Szolnoki Dózsa1992/1993UTE
1922FTC1958Szolnoki Dózsa1993/1994UTE
1923III. kerület1959Szolnoki Dózsa1994/1995UTE
1924III. kerület1960Újpesti Dózsa1995/1996BVSC
1925FTC1961Szolnoki Dózsa1996/1997BVSC
1926FTC1962FTC1997/1998BVSC
1927FTC1963FTC1998/1999BVSC
1928III. kerület1964Szolnoki Dózsa1999/2000FTC
1929MAC1965FTC2000/2001BHSE
1930UTE1966BVSC2001/2002BHSE
1931UTE1967Újpesti Dózsa2002/2003BHSE
1932UTE1968FTC2003/2004BHSE
1933UTE1969OSC2004/2005BHSE
1934UTE1970OSC2005/2006BHSE
1935UTE1971OSC2006/2007Vasas SC
1936UTE1972OSC2007/2008Vasas SC
1937UTE1973OSC2008/2009TEVA VasasPlaket
1938UTE1974OSC2009/2010TEVA VasasPlaket
1939UTE1975Vasas SC2010/2011ZF-Eger
1940BSE1976Vasas SC2011/2012Teva-VasasPlaket
1941UTE1977Vasas SC2012/13ZF-Eger
1942UTE1978OSC2013/14ZF-Eger




2014/15Szolnok

                                                                                                                                              

                                                                                  
FÉRFI BAJNOKI ÖRÖKRANGLISTA 1904-2014

UTE261930, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1936, 1937, 1938, 1939, 1941, 1942, 1945, 1946, 1948, 1950, 1951, 1952, 1955, 1960, 1967, 1985/86, 1990/91, 1992/93, 1993/94, 1994/95
FTC211910, 1911, 1912, 1913, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1925, 1926, 1927, 1944, 1956, 1962, 1963, 1965, 1968, 1987/88, 1989/90, 1999/2000
Vasas SC181947, 1949, 1953, 1975, 1976, 1977, 1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984, 1988/89, 2006/07, 2007/08, 2008/09, 2009/10, 2011/12
VSC71966, 1984/85, 1986/87, 1995/96, 1996/97, 1997/98, 1998/99
OSC71969, 1970, 1971, 1972, 1973, 1974, 1978
Szolnok71954, 1957, 1958, 1959, 1961, 1964, 2015
BHSE62000/01, 2001/02, 2002/03, 2003/04, 2004/05, 2005/06
MUE41906, 1907, 1908, 1909
III. ker. TVE31923, 1924, 1928
ZF-Eger32010/11, 2012/13, 2013/14
Balatoni UE21904, 1905
MAC21929, 1943
MAFC11917
BSE11940
Tungsram11991/92


MAGYAR BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK 1987 (a rájátszások kezdete) ÉS 2015 KÖZÖTT

Honvéd, Vasas6
BVSC, UTE4
FTC3
Eger3
Tungsram1
Szolnok1


*Török László statisztikája alapján