FACEBOOK

A TAO visszaüt - Kemény Dénes őszinte sajnálatára

A TAO visszaüt - Kemény Dénes őszinte sajnálatára
hozzászólás, 2016.05.04.

Egyre komolyabb problémákat okoz, hogy a vízilabda támogatói ma már szinte kizárólag a TAO-n keresztül invesztálnak a sportágba, viszont ezt a pénzt csak meghatározott célokra lehet fordítani - a válogatottak működése, felkészülése például nem tartozik ide. Ennek negatív következményeiről Kemény Dénes, a szövetség elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Diapolo

A riporter, Dénes Tamás azt kérdezte, hogy milyen helyzetben van a sportág, a sikerek hoznak-e szponzorokat vagy sokat kell ezért talpalni?

Kemény Dénes elárulta, éppen pénzügyi "injekcióért" küzd.

- Elmagyarázta nekem a szövetség gazdasági vezetője, hogy noha tényleg milliárd fölötti összeg van a kasszánkban, nagyon sok a megcímzett, forint, amit nem tudunk más igényre elkölteni. Ugyanakkor a szövetségi kapitányok, akár a felnőttek, de még az utánpótlás-kapitányok is, elegendően kreatívak ahhoz, hogy költsenek szépen, amit viszont úgynevezett áfás szponzori bevételből tudnánk fedezni - mondta a szövetség elnöke.

Összegezve a jelenlegi helyzetet, hozzátette:

- Tehát most van egy olyan disszonancia a bevételi oldal jellege és a kiadási oldal jellege között, amit egyelőre nem tudunk "összehozni". Emiatt is fordultam olyan támogató esélyhez most az elmúlt hetekben, ami ezt a lukat bepótolná. Tehát nem az a baj, hogy nincs pénzünk, van pénzünk, csak hogyha ezzel majd el kell számolni, akkor ki fog derülni, hogy nem arra költöttük, amire megpályáztunk. Úgyhogy a szponzorizációs kedv a társaságiadó-pályázatok kapcsán úgy visszaesett, hogy effektíve reklámszerződéseket nem szívesen kötnek a nagy cégek, hanem összecsapják tenyerüket, hogy én támogattam a sportot, mert odaadtam a társasági adómat. Igen ám, csak ez egy konkrét pályázatra vonakozik, és sok mindent nem lehet pályázni a társaságiadó-pályázatban. Tehát az a fajta szonzorációs kedv vagy az a fajta reklámszerződés-kedv, ami a társasági adót megelőzte, nagyon viszaesett, nem igazán fogják föl a nagy cégek, hogy azzal, hogy adnak társasági adót és valamennyi kiegészítő támogatást, a szövetség még nincsen rendben. Nagyon nehéz színtisztán reklámszerződéseket kötni és itt több száz milliós igényről van szó.

A gondokra Kemény Dénes azt hozta fel példának, hogy egy amerikai edzőtáborozás akkor is nagyon drága, ha a meghívók kint vendégül látnak minket, hiszen csak a repülőjegyek költsége 8-10 millió forint, hogyha több városba kell utazni az USA-n belül. A lányoknak lesz ilyen edzőtáboruk, s ezt az elnök a jó olimpiai szereplés érdekében nyilván nem törölheti a programból. És hasonló a helyzet a férfi válogatottnál is.

Egyébként a TAO-pályázatok több mint kétharmada uszodaépítésre, - felújításra érkezik, ennek nagyon örül az elnök, mert a vízfelület növekedése automatikusan együtt jár a sportág lehetőségeinek bővülésével. Egyre több város uszodája kerül be a sportág vérkeringésébe, ami a sportág jövőjét szolgálja.

A vízilabda iránt érdeklő gyerekek száma nagyon megnőtt, Kemény Dénes szerint ma legalább négyszer-ötször annyi uszodára volna szükség, mint amennyi 20 évvel ezelőtt volt, ehhez képest csak 10-15 százalékkal lett több uszoda a két évtized alatt.

Megítélése szerint a legfontosabb most mégis az lenne, hogy a 10-11 éves kortól korosztályonként külön foglalkozzanak mindenütt a legtehetségesebb gyerekekkel, hogy azok ne tűnjenek el a "tömegben".

Kemény Dénes mindkét felnőtt válogatottunkban látja azt a potenciált, hogy Rióban érmet nyerjen. Hogy az az érem milyen színű, az viszont már egy-egy védésen, egy -egy lövésen, egy-egy bírói ítéleten, illetőleg az edzők egy-egy jó döntésén múlhat. Ha sikerül megszerezni a két érmet, akkor a szövetség elnöke elégedett lesz.

Szóba került a beszélgetésben a férfi bajnokság új lebonyolítási rendje. Az elnök emlékeztetett a változtatás céljaira: egyrészt tágítani szerették volna a kört azzal; hogy 16 csapat játszott az első osztányban, másrészt fontos volt, hogy az olimpia évében a válogatott megkapja a lehetőséget a hatékony felkészülésre, a sok közös munkára. Kemény Dénes úgy tudja, a klubokat tömörítő Liga azon gondolkodik, hogy ugyanezt a javaslatot terjessze az elnökség elé a következő klubszezonra vonatkozóan, tehát azt, hogy a következő évben is ugyanilyen legyen a lebonyolítási rendszer. Ezt indokolja, hogy jövőre Budapesten lesz a világbajnokság.

A magyar bajnokság színvonalával egyébként nagyon elégedett az MVLSZ elnöke, az szerinte sokkal magasabb, mint más országokban, ahol két-három csapat kiemelkedik a mezőnyből.

Ami az idegenlégiósokat illeti, jelenleg a 16 első osztályú klubcsapatban összesen 32 olyan vízilabdázó szerepel, aki nem magyar állampolgár. A szövetségi kapitány javaslatára 2017-től mérkőzésenként két külföldit nevezhetnek a klubok, kettős állampolgárságú játékos pedig csak akkor nem számít majd külföldinek, ha írásban lemond arról, hogy a másik ország válogatottjában szerepeljen.

A beszélgetésből kiderült, hogy a tervezett szabályozás azért nem sérti a Bosman-szabályt, amely az EU-n belüli szabad munkavállalás elvét is előírta a sport területén, mert a klubokat nem arra kötelezik, hogy csak két külföldit szerződtethetnek, hanem arra, hogy egy adott mérkőzésre kettőnél több külföldit nem nevezhetnek.

A csaknem egyórás beszélgetés második felében bő teret szenteltek a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak, már csak azért is, mert Kemény Dénes a torna idején az InfoRádió szakkommentátora lesz. A magyar csapatról elmondta, hogy mivel senki nem vár kimagasló eredményt a válogatottunktól, megtehetik hogy a helyzetet, a játékot élvezve szerepeljenek, egy győzelem bennük lehet a csoportkörben, s egy további döntetlennel akár tovább is juthatnak, utána pedig egyetlen meccsen bármi megtörténhet, a gyengébb is eredményes lehet - ahogyan azt láthattuk a vízilabda kvalifikációs tornán is.

- ...nekik úgy kell odamenni, tisztességes motiváltság mellett, olyan örömvárással, olyan felfokozott lelkiállapotban, ahogy mondjuk a vőlegény az esküvőjére készül, mert az esküvőt, ugye, a nászéjszaka fogja követni - mondta kemény Dénes.

A teljes - több más témát is érintő - beszélgetés videófelvétele két részben: