FACEBOOK

Benedek Tibor: a kísérletezésnek vége!

Benedek Tibor: a kísérletezésnek vége!
hozzászólás, 2016.04.17.

Június 13-án kezdődik az olimpiai felkészülés, a 15-16 tagú keretben már csak olyanok lesznek, akik eséllyel pályáznak az olimpiai csapatba kerülésre, a kísérletek mostanra befejeződtek. Válogatottunk részben együtt készül a szerbekkel Rióra. Benedek Tibor 46 perces Aréna-interjújában részletesen beszélt a csapat helyzetéről, személy szerint Szivósról, Manherczről és Bátoriról is. Tudósítás és az interjú teljes videófelvétele:

A vasárnap este sugárzott interjút Farkas Dávid, az InfoRádió riportere készítette.

Válogatottunk olimpiai felkészülési programja a trieszti kvótaszerzés után kezdett részleteiben körvonalazódni, de pontos forgatókönyv még nincs, mert a nyári programot befolyásolja a Világliga-szereplés. Nem tudjuk ugyanis, hogy megszerezzük-e a csoportelsőséget a görögökkel szemben, akiktől négy góllal kikaptunk, ezt a hátrányt a május 10-i szentesi visszavágón kell behoznunk. Ha sikerül, akkor a csapat Kínában vesz részt a június 21-26-i Világliga szuperdöntőn.

Sajátossága még ennek a nyárnak, hogy nagyon későn van a Bajnokok Ligája hatos döntője, egyébként éppen Budapesten, június 2-3-4-én. Ezen a tornán a magyar válogatott játékosainak majdnem 90 százaléka érdekelt lesz, emiatt mindenképpen pihenőre lesz szükségük, hiszen rendkívül nehéz szezonon jutnak túl. Még azon az áron is pihenniük kell, hogy emiatt rövidebb lesz a felkészülési idő az olimpiára.

- Június 13-án tudjuk kezdeni és július 30-án utazunk ki Rióba, ez nagyjából hat hét lesz, ennél azért sokkal hosszabb szokott lenni a válogatott felkészülése, de azzal, hogy most három hetet tudtunk együtt dolgozni, nagyot léptünk előre taktikailag. Amiben nagyon sokat kell majd dolgoznunk, az a fizikai felkészülés. Lesz egy mini-alapozás, és utána különböző tornák, ez függ attól, hogy a Világliga szuperdöntőben ott leszünk-e vagy nem. Mindenképpen lesz egy BENU Kupa, ez a régi Vodafone Kupa, amelyre az ellenfeleink már többé-kevésbé megvannak, illetve lesz egy belgrádi edzőtáborunk, közösen a szerbekkel, s lesznek csapatok, amelyek hozzánk jönnek játszani - tájékoztatott Benedek Tibor.

A szövetségi kapitány szerint a januári Eb-bronzérem már mutatta, hogy jó úton vagyunk, a pálya azóta is felfelé ível, s van még előrelépési lehetőség.



Triesztben nyolc meccsünk volt, a gyengébb időszakokkal együtt is végig stabil játékot nyújtottunk, nagyon jó, magabiztos támadójátékkal, jó emberelőny-kihasználással. Védekezésben voltunk gyengébbek.

- Jó az út és bizonyos taktikai elemeket nagyon magas szintre tudtunk fejleszteni a gyakorlással, ezekre már kevesebb időt kell majd fordítani az olimpiai felkészülés során. Ezért lehet elég a szokásosnál kevesebb felkészülési idő.

A kapitány elmondta, hogy Triesztre mindenképpen az Eb-hez képest támadóbb jellegű csapatot szeretett volna, ez sikerült is.

- Voltak nagyon motivált játékosok, mindenképpen látszik az, hogy ki akar valóban olimpiai bajnok lenni, aki esetleg még nem az, és vannak olyanok, akik régóta a csapatban vannak, élvezik azt, hogy biztos a helyük. És van, aki pedig be akar kerülni a csapatba. Mindenkinek megvan a saját egyéni motivációja és ezen belül szerintem mindenki jobban teljesített, mint eddig bármikor - értékelt Benedek Tibor.

Konkrét személyekre nem szeretett volna kitérni, de a riporter kérdésére nem tudta megkerülni a választ.

Szivós Mártonról azt mondta: olyan viszonyban vannak, amit régen lehetett barátságnak nevezni, most nem szeretné ezt a szót használni, mivel jelenleg az edzője. Örül Marci sikerének, akkor is, ha az Eb-re nem vitte ki. Azt szeretné, ha egy játékos akkor is mindig motivált lenne, ha nem kap "nagy pofont". Mint mondta: ne kelljen senkit kihagyni egy világversenyről azért, hogy utána jól játsszon.

- Legyen nekem 13 olyan játékosom, aki mindent félre tud tenni azért, hogy a válogatott sikeréért a legtöbbet tegye, és ne kelljen úgy motiválni valakit, hogy ha nem teszel meg mindent, akkor nem leszel a csapatban. Én ezt várom tőle, amit most teljesített, ezt várom tőle mindig, mert egy nagyon tehetséges játékos, nyerő ember, de ezt állandóan bizonyítania kell. És ez nem csak Szivós Marciról szól, hanem sok játékosról. Nem ő az egyetlen, aki visszakerülve plusz 30-40 százalékot tett rá, hogy még jobban játsszon. Volt már ilyen - mondta.

Manhercz Krisztiánról szintén a riporter konkrét kérdésére "volt kénytelen" véleményt mondani a kapitány.

Elmondta, hogy a belgrádi Eb-n mindenképpen ki kellett próbálnia Krisztiánt ahhoz, hogy a fiatal játékosnak legyen esélye az olimpiára. Értékelése szerint jól teljesített, aztán a kvalifikációs tornán még sokkal magabiztosabban játszott, mint az Eb-n, hozott egy folyamatosan jó teljesítményt, annak ellenére, hogy az előtte lévő két hétben nem játszott olyan jól.

- Meg vagyok vele nagyon elégedve. Most visszamegy a klubjába, ő már nem játszik bajnoki döntőt, nem játszik BL-t, ő itt tudott igazából bizonyítani, nagyon máshol már nem tud, de itt bizonyított.

Ugyanakkor Benedek Tibor megjegyezte: azon az oldalon, a kapás oldalon vannak még nagyon jó játékosok, akik most nem kerültek be a csapatba.

Példának hozta fel Bátori Bencét, aki nem került be a 13-ba, noha a bajnoki szezonban talán ő játszott a legjobban a klubjában.

- Nagyon fontos nekem, hogy ezek a játékosok a válogatottban teljesítsenek igazán jól. Figyelem a bajnokságot, figyelem a klubszezont, de amikor valaki idejön a válogatottba, igenis meg kell mutatni akár egy edzőmeccsen is, hogy helye van a csapatban, mert evvel tudom csak egy kicsit összehasonlítani azt a mérkőzést, amikor majd azért játszunk egy negyeddöntőn, hogy tovább tudunk-e jutni vagy nem. Nekem egy játékos nem veheti lazán az edzőmérkőzést, hogy azt mondja, én a bajnokságban jól játszottam, hanem az edzőmérkőzés is egy bizonyítási lehetőség, mert föl kell nőni a téthez itt is ahhoz, hogy aztán valaki egy igazi meccsen is nyerő ember lehessen.

A kapitány emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben mindent megtett azért, hogy minél több fiatal bizonyíthasson. Világversenyre is vitt ki olyanokat, akik esetleg gyengébbek voltak az itthon maradóknál, csak azért, hogy tapasztalatot szerezhessenek, s esetleg Rióra "megérhessenek".

Vannak játékosok, akiknek ez sikerült, viszont olyanok is, akiknek ez korai volt, nem lettek "készek" Rióra.

Mostantól kezdve viszont már nincs kísérletezés. Azt a 15-16 embert fogja behívni a közvetlen olimpiai felkészülésre, akiknek erre az olimpiára a legnagyobb esélyük van.

Ez alól még kivétel lesz a Világliga, amelynek meccseire még meg fog hívni fiatalokat, nem csak azért, hogy megnézze őket, hanem hogy pihenhessenek a túlterhelt idősebb játékosok. A nyári olimpiai keret viszont mindenképpen arról szól már, hogy kikkel lesz a legerősebb a csapat, mert azokkal kell mennie Rióba, akikben azt látja, hogy olimpiát akarnak nyerni.

Mint ismert, az olimpia számunkra a legnagyobb riválissal vívott csoportmeccsel kezdődik, s egy magyar-szerb mindig magyar-szerb. Mindenki készen fog állni arra, hogy már az első csoportmeccsen nyerjünk.

Benedek szerint az elmúlt három év bizonyította, hogy bár nagyon jó a szerb csapat, azért zavarba lehet őket hozni. A barcelonai vb-n hetedikek voltak, a budapesti Eb-n Montenegró már öttel vezetett ellenük, onnan fordítottak. Igaz, azóta nem nagyon állította meg őket senki - de velünk nem is játszottak, mondta mosolyogva Benedek Tibor.

És itt következett a mondat, amelyre minden magyar szurkoló áhítozik:


A magyar válogatott, hogyha a legjobb felállásában tud játszani, a mai legjobb felállásában, akkor meg tudja verni a szerb válogatottat, abban száz százalékig biztos vagyok.


A játékelemeket illetően a kapitány rögzítette: tétmérkőzésen, kiemelkedő mérkőzésen mindig fontos az emberelőnyös, emberhátrányos játék, de ez nem minden, szükség van akciógólra is, ahogyan azt az olaszok elleni, balul végződött kazanyi vb-negyeddöntő is mutatta. A jó eredményességi arány talán 80-20 százalék az emberelőny és az akció viszonyában, utóbbi lehet centergól, lefordulásgól, de nem lehet csak az emberelőnyben bízni.

Emberelőnyben egyébként Benedek Tibor megítélése szerint nagyon sokat fejlődött a csapat, talán ebben fejlődtünk a legtöbbet az elmúlt időszakban. A szoros emberfogásunk sokat javult, a zónavédekezésünkben még nagyon sok lehetőség van, illetve a támadójátékunk, a kaputól kapuig való felúszás gyorsasága még mindig nem megfelelő. Ez utóbbi javításához viszont fizikálisan nagyon jól felkészült játékosokra van szükség, ezért kell a játékosoknak pihenő, hogy a sok meccs után megkezdődhessen egy olyan alapozás, amelynek eredményeként bírják majd a 12 nap alatti nyolc mérkőzést.



A bírói felfogás hatását firtató kérdésre érdekes, a csapatszerkezettel kapcsolatos gondolkodását is megvilágító választ adott a kapitány.

- A legfontosabb az, hogy mennyire erősek a centereink. Ma már nem lehet elképzelni egy csapatot két jó center nélkül. Ha a centereink erősek, akkor az ítélelet - akármi van - meg fogják kapni - mondta, majd emlékeztetett, hogy amikor kapitány lett, nagyon erőltette a sok mozgásos játékot. Barcelonában ez működött, gólokat lőttünk, nagyon sok ítéletet kaptunk a kapás oldali betörésekből, de ez a megoldás egy évvel később már nem volt hatékony. Budapesten szinte egyáltalán nem kaptunk ítéletet, azóta pedig a kapitány is tudomásul vette, hogy leginkább a centerposzt súlya nagy, a kétcenteres játék vagy az egyetlen bent lévő center fizikai ereje dönthet el meccseket.

- Bármennyire is próbálkoztam 2013-ban, föl kellett, hogy adjam, mert a sok mozgásos játék lehet ugyan szép, de a mai vízilabdában nem fizet annyira, mint hogyha van két jó centerem és őket tudjuk megjátszani.

A kapitány megköszönte a kluboknak, hogy segítették a válogatott felkészülését azzal, hogy elfogadták a mostani, szokatlan bajnoki lebonyolítási rendszert. A klubedzőkkel egyébként is gördülékeny a kapcsolat, külön említette Benedek Tibor, hogy Dabrowski Norberttel, az Eger vezetőedzőjével is, aki már nem segítője a válogatottnál.

A teljes beszélgetés, két részben: