FACEBOOK

Varga Dániel: fantasztikusan jól sikerült túra volt!

Varga Dániel: fantasztikusan jól sikerült túra volt!
hozzászólás, 2016.03.20.

Varga Dánielt nemcsak a közönség előtt lejátszott szombati német-magyarról, a háromnapos edzőtáborozásról, hanem válogatottunk formálódásáról, a közelgő trieszti kvalifikációs torna előtti érzéseiről is faggattuk. vlv-interjú a csapatkapitánnyal:

VARGA DÁNIEL csapatkapitány a vlv-nek:

- Olyan meccs volt, amilyennek egy németországi német-magyarnak lennie kell. Az ellenfelünk hajtott, küzdött, szerette volna megmutatni az oroszlánkörmeit, de mi ezt nem hagytuk.

Kimondottan jó első félidőt produkáltunk, ami leginkább abban mutatkozott meg, hogy csak két gólt kaptunk, de elöl is voltak "jó mozdulatok". A második félidőben már több volt a hiba, ez főleg kapkodásból, a kapott gólok tekintetében pedig figyelmetlenségből adódott, de összességében ez egy magabiztos győzelem volt, ami alapvetően jó játékkal párosult.


- A fejedben benne volt, gondoltatok arra, hogy Triesztben, a keresztbejátszásánál esetleg velük kerülhetünk össze?

- Nekem benne volt a fejemben, valaki még be is mondta a rövid megbeszélésen a meccs előtt, de azért egy ilyen találkozóra nem gondoltam ezzel kapcsolatos dramaturgiát építeni. Ez a mérkőzés nem volt több, mint egy számunkra fontos felkészülési meccs. Az biztos, hogy a végeredményt, a játék képét tekintve jó üzenet lett ez, arra az esetre, ha velük kerülnénk össze Triesztben, az olimpiai kvalifikáció sorsáról döntő találkozón.



- A würzburgi három napról: három meccs volt, plusz a távolság, az utazás - ez alkalmat adott arra is, hogy a csapat jobban összekovácsolódjon? Ilyen szempontból hogy értékeled a túrát?

- Fantasztikusan jól sikerült ez a túra, mert amellett, hogy tudtunk edzeni, fizikális munkát végezni, kétkapuzni, gyakorolni, olyan programok is voltak, amelyek segítették megteremteni a csapat egységességét. Több olyan momentuma is volt ennek a három napnak, ami jót tett a közösség erősödésének.

- A játékot szakmai szempontból hogy értékeled? Nyilván gyakoroltatok bizonyos dolgokat, és erre az ellenfél is alkalmas volt. Tudtatok-e előre lépni, vagy az összeszokáson volt most a hangsúly?

- A kettő majdnem egy és ugyanaz, mert a taktikai dolgokat akkor tudjuk jól megcsinálni, ha rendesen össze vagyunk szokva. Akár védekezésben, akár emberelőny-emberhátrányban, a hatékonyság nem csak egy-egy játékos megoldásán múlik, hanem azon, hogy az egy időben vízben lévő hat-hét játékos ugyanazt tudja-e csinálni. Azt mondhatom, hogy egyéni és csapatszinten is sokat fejlődtünk ebben a három napban.



- Amikor Tibor ezt a keretet meghirdette, azt mondta, hogy kisebb mértékben játékstílusbeli változással jár ez a névsor, a posztok felosztása, illetve egy-egy játékos szerepe megváltozik. Ez már elkezdődött és hogy működött?

- Ez a változás a két Marci (Szivós és Vámos) személyéhez köthető, ők most olyan dolgokat gyakoroltak, amiket korábban még nem csináltunk. Azt mondom, hogy mindkettőjükben nagy potenciál van, mert olyan támadási variációkat "hoznak", amelyekkel szélesebb lesz a repertoár, még veszélyesebbek leszünk.

- Milyen a hangulat, mennyire érződik az, hogy egyrészt akik most bekerültek a keretbe, potenciális jelöltek akár az olimpiára is, másrészt viszont azért ebből a keretből három ember még ki fog esni? Van-e harc a helyért, vagy ez már egy megnyugvás, hogy mindenki itt lehet, s arra törekszik, hogy jól tudja teljesíteni a feladatokat?

- Pozitív hatását látom annak, hogy az olimpia közeleg, s az olimpiai selejtezőtorna is mindenkinek nagyon fontos. Van versenyhelyzet, de én úgy látom, hogy ez nem görcsösséget okoz, hanem nagyon jó egyéni teljesítményeket vált ki.

- Akkor szerinted Tibor dolga most nehezebbé vált?

- Ezt nem tudom megmondani. Egy alaptézist tudok idézni, miszerint sokkal jobb olyan nehéz helyzetben döntést hozni, amikor mindenki jól játszik, mint akkor, ha nincsenek kimagasló teljesítmények.



- A németek körülbelül az a szint, amely szint valamely csapatával mi az olimpiai részvételért fogunk játszani Triesztben. Mit láttál rajtuk, kell-e valamitől tartanunk Triesztben egy ilyen szintű csapattól?

- Szerintem nagyon fontos dolog, ennek a meccsnek talán a legfontosabb hozadéka volt, hogy egy olyan meccset próbáltunk meg modellezni, ami számunkra majd Triesztben, a negyeddöntőben, a kvalifikációt érő mérkőzés lesz. Bár ez csak egy meccs volt, egy forgatókönyvet tudunk most már magunkénak, de ezt legalább magabiztosan hoztuk. Triesztben – az olasz és a spanyol meccs kivételével – mind olyan ellenfelekkel találkozunk, amelyeket tízből kilencszer megverünk. Nekünk most arra kell felkészülni, hogy ha valamilyen nehézségünk támadna az adott meccs közben, akkor se éppen az a mérkőzés legyen az, amiből nem jövünk ki jól. Tehát fel kell készülnünk minden forgatókönyvre. Papírforma szerint megnyerjük ezeket a meccseket, de ha aznap éppen mégsem játszunk jól, akkor is el kell tudnunk érni, hogy legalább egy góllal mi nyerjünk.

A tegnapi meccsben ez benne volt. Én azt hittem, hogy még egy kicsit szorosabb lesz, de mivel nagyon jól játszottunk az első félidőben, ezért ott kialakult egy olyan különbség, amit aztán végig tartani tudtunk. Mindenesetre hasznos volt.

- Mint csapatkapitány, félszemmel nyilván azt is figyelted, hogy a mi csapatunkban ki hogyan játszik. Ért-e bármilyen meglepetés akár az újoncok, akár a régiek kapcsán? Volt-e valami, ami friss élmény volt neked?

- Nem, hiszen jól ismerek mindenkit vagy csapattársként, vagy ellenfélként. Szerintem mindenki hozta azt, amire lehetett számítani. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki egyformán jól játszott, de sose lesz olyan, hogy tizenhárom játékos egyszerre játszik jól. Szóval a kérdésedre az a válasz, hogy meglepetést nem láttam, de bizonyos értelemben nem is szeretem a meglepetéseket. Ha mindenki hozza azt, ami az ő feladata, akkor ez egy nyerő csapat lesz.



- Zárásként, összegzésként annyit meg lehet állapítani, hogy ez a mostani három nap biztató volt Trieszt szempontjából?

- Biztató, és nagyon hasznos is volt mind szakmailag, mind lélektanilag. Örülök, hogy így kezdtük el ezt a rövid felkészülést az olimpiai kvalifikációra.

- A spanyoloktól mit vársz jövő héten? Az nyilván egy egészen másfajta stílus lesz.

- Először is, jó lenne, ha Szirányi Balu hozna nekem olyan finom sonkát, amit csak Barcelonában lehet kapni! :-) Az eddigi sonkabeszállító Xavi Garcia volt, aki most nincs benne a spanyol válogatottban.

Visszatérve a kérdésre: a spanyol kétkapuk mindenképpen egy szinttel magasabb színvonalat képviselnek majd, mint amit Würzburgban éreztünk a saját bőrünkön. És azért erre szükségünk is van, hiszen ha sokáig játszunk a saját szintünk alatti ellenfelekkel, akkor a mi csúcsaink is egy kicsit alacsonyabbak lesznek. A spanyol kétkapu arra lesz jó, hogy lássuk: a Triesztben szereplő csapatok közül a legmagasabb szint mit képvisel, mert az olaszokat és a spanyolokat is a topba sorolom, magunk mellett. Hasznos kétkapukra számítok.

- Köszönöm a beszélgetést!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


A németországi edzőtáborozáson részt vett 16-os keret:

Bisztritsányi Dávid, Nagy Viktor, Lévai Márton - kapusok,
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő - mezőnyjátékosok.


A BeLa Sport képei a pénteki német-magyarról

Tudósításaink a würzburgi túráról:

Würzburgban a válogatott

Würzburgi anzix

Würzburg - újabb győztes edzőmeccs

Németország-Magyarország - élő közvetítés


Németország-Magyarország 8:13