Felidézte színészi pályafutásának több emlékezetes időszakát, megosztotta a közvéleménnyel, hogy miként riasztották el a színházi világtól fiát, Tibort Váradi Hédi keblei. S azt is, hogy - szó szerint - mit mondott neki Tibor a telefonba, amikor véget ért az emlékezetes athéni olimpiai döntő, amelyet háromgólos hátrányból nyertünk meg a szerbek ellen. A Kossuth-díjas Benedek Miklós a Reggeli Start vendége volt.

Az élet a Kossuth-díj átvétele után is megy tovább, az idén 70 éves Benedek Miklós már tegnap ismét színpadra lépett a Játékszínben. Igaz, ezt a fellépést különlegessé tette, hogy előadás után kollégái kis házi ünnepséget rendeztek. Egy ajándékkal is kedveskedtek magas állami kitüntetésben részesült kollégájuknak: az 1969-as vizsgaelőadásának végén készült csoportképet nagy méretűre nagyíttatták, s ezzel lepték meg Benedek Miklóst - egy torta kíséretében.

Szombathy Pál műsorvezető gyorsan feltette a kérdést: a Kossuth-díjnak vagy fia első olimpiai aranyérmének örült-e jobban a művész. Ez persze költői kérdés volt, a választ mindenki gondolhatja...

Az athéni döntő emlékeit részletesen is felidézte a művész: emlékezetes, hogy ott a szerbek a meccs elején három góllal elhúztak. Hiába hoztuk ezt be, ezután ismét háromgólos hátrányba kerültünk, innen fordítottunk az utolsó negyed háromgólos megnyerésével. Tibor "a meccs után három perccel" telefonon hívta édesapját, s így kezdte: "Beszartatok, mi? :-)"

Benedek Miklós elmesélte, hogy világéletében színész akart lenni. Édesapja környezetében megismerte az akkori kor legnagyobb alakjait, Alfonzót, Kellért, Salamont, Komlóst, a kabaré világának legnagyobb alakjait, kicsi korától kezdve magába szívta a színház illatát. Tiborral megszakadt ez a generációk óta tartó folyamatosság, szerinte azért, mert amikor - még karon ülő gyermekként - bevitte őt a Czillei és a Hunyadiak előadásra, beszállt melléjük a liftbe Sinkovits Imre és Váradi Hédi, aki szerepjelmeze szerint bő ruhát viselt. A lift megállt, Tibor megijedt és a zökkenéstől besett Váradi Hédi hatalmas keblei közé, s valószínűleg ettől úgy megrémült, hogy egyúttal elment a kedve a színészettől - mesélte az édesapa.

"Büszkék vagyunk rá. Nagyon klassz pali" - ezt mondta Tiborról, megerősítve, hogy a színészi és a sportolói "mesterség" sok mindenben hasonlóságot mutat. Mindkettőben rengeteg az öröm, a munka, s gyakori a bánat, a szomorúság is. Ma is Benedek Miklós előtt van a kép, amikor Tibor fia - még ifjú játékosként - egy-egy elveszített mérkőzés után sokáig ült a már teljesen üres lelátón, magába roskadva, s ott elmélkedett azon, hogy mit is ronthatott el.

A művész szavaiból kiderült, hogy elégedett a pályájával, végigjárt egy utat, színészként, rendezőként, főiskolai tanárként, szerkesztőként dolgozhatott. Budapest szinte összes színházában játszhatott, de vidéken is sok helyen lépett fel - a kabarétól a drámáig, a legszélesebb skálán mozogva.

A Katona József Színház 1980-as évekbeli magalakulását követő első első tíz évet euforikus élményként értékelte a művész, mint mondta, nem csak az ő számára volt ez nagyon szép időszak, hanem az akkor induló összes kollégájának is.

A műsorvezető kérdésére válaszolva egyértelművé tette: elsősorban színésznek tartja magát. A szabad játékot szereti, amelyben kiteljesedhet, nem a "gyári termékgyártást", amikor bemegy a színházba, "stemplizik", játszik, majd hazamegy.

Szombathy Pál óvatos puhatolózására, amely vendége sportolási szokásait firtatta, Benedek Miklós felidézte, hogy gyermekkora óta nagyon sokat sportolt: römizett! Ezt illusztrálandó, a beszélgetés végén kölcsön vette Vaszary Piri, a két világháború közötti ismert színésznő egyik mondását: "Azért szeretem a tavaszt, mert nyitott ablaknál lehet kártyázni..."

A teljes beszélgetés:



És ez is egy nagyon jó beszégetés (ATV Start+):