A magyar férfi vízilabda-válogatott
hivatalos oldala
Név Jelszó
Keresés
elfelejtett jelszó     regisztráció
Ki nyer némi vigaszt?


Ma délután, 17.30-kor a bronzéremért vív meg Szerbia és Magyarország a zágrábi Európa-bajnokságon. A csoportmeccsen némi meglepetésre viszonylag sima győzelmet arattunk, ezt kellene most megismételni.

Játékosaink tisztában vannak azzal, hogy az olaszok elleni elődöntőben nyújtott teljesítmény nem lesz elég a szerbek legyőzéséhez. Már a csütörtökön késő este adott videónyilatkozatokban elmondták, hogy támadásban és védekezésben egyaránt javulni kell, s a csapatnak és az egyéneknek is ki kell hozniuk magukból a lehető legtöbbet.

A szerbeknek eddig három fontos meccsük volt, ebből kettőt elvesztettek, s a Montenegró elleni negyedöntőt megnyerték ugyan egy góllal, de játékuk nem volt meggyőző, a negyedik negyedig csak futottak az eredmény után.

A szerb-magyar mindig különleges esemény, igazi presztízscsata, kizárt dolog, hogy az elődöntő elveszése után bármelyik fél csak legyintene erre a meccsre. Formálódó csapatunknak nagyon jól jönne egy újabb sikerélmény, nem csak az EB helyszínét hagyhatnák el elégedetten a játékosok, hanem a szerbfóbiát emlegetők számára is megadnák a választ.

Pénteken egyébként egy edzést tartott a csapat - ezúttal a sajtó távollétében. A gyakorlásnak voltak kötelező és fakultatív elemei. Este videóztak a fiúk, s nem filmeket néztek meg, hanem magukat és a szerbek játékát elemezték.

A magyar válogatott utolsó zágrábi találkozója 17.30-kor kezdődik, s alakulását nyomon követhetik olvasóink a VLV-n keresztül is.

(Mindenesetre a szerb-horvát elődöntő utolsó percének tapasztalatai alapján nem árt mindannyiunknak erősen figyelni, hogy hány szerb mezőnyjátékos van a medencében.)

EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL
TUDÓSÍTÁSAINK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL:

Start előtt

Visszavágtunk a németeknek

Lélekemelő győzelem Szerbia ellen


Az első szünnap Zágrábban

Pontvesztés a görögök ellen

Edzésriport a görög meccs után

VB-részvételt ért az oroszok elleni győzelem!

Fakultatív edzésen jártunk

Variációk egy témára - kiszámoltuk a másik csoport végeredményének lehetséges változatait

Játék a zászlóért - eredményhirdetés

Zágrábi EB-mozaik

Edzés labda nélkül

BIROS PÉTER: 300!

Benedek és Madaras az olaszokról

Páratlan Madaras-statisztika: 30 meccsen át lőtte a gólokat

Kikaptunk az olaszoktól - "Hátrahozott" döntő a szerbekkel


Kapcsolódó cikkek

  • Február 22.: Magyarország-Kanada Debrecenben
  • Varga-testvérek: Horvát Kupa-ezüst
  • Udovicsics most Steinmetz Ádám arcába könyökölt
  • Vodafone OB-1 - pénteki eredmények
  • Megkezdődött a versengés az eindhoveni EB részvételi jogáért
  • Megpályázzuk a 2014-es Európa-bajnokság megrendezését!
  • Győzött az Eger a centenáriumi torna első játéknapján
  • Eger-Mladost Zágráb - élő közvetítés
  • Lecsúsztunk a dobogóról - Horvátország nyerte az EB-t
  • "A helyén kell kezelni" - Lélekemelő győzelem Szerbia ellen
  • A Cattaro becsületből küzd, és nyer! - Varga Tamás csapatot keres
  • Montenegró: kisdöntő, majd temetés - Varga Tamás az első bronzmeccsről



  • Címkék: