A magyar férfi vízilabda-válogatott
hivatalos oldala
Név Jelszó
Keresés
elfelejtett jelszó     regisztráció
Az első szünnap Zágrábban


Nem csoda, hogy jó hangulatban tartotta meg szünnapi edzését kedden délben a magyar csapat. A szerbek elleni győzelem estéjén nem volt ünneplés, mindenki határozottan állítja, ez csak egy állomás volt, most kell nagyon odafigyelni a folytatásra, elsősorban a görögök elleni meccsre. Edzésriportunk.

A Jadranska Ligában is szereplő kisebbik zágrábi csapat, a Medvescsak uszodájában edzett kedden délben a magyar válogatott. (Az uszoda nagyon szép, kár, hogy odafelé és visszafelé is el lehet tévedni...)

Alapos úszás után csoportokban edzettek a fiúk. Volt olyan gyakorlat, amit hárman kellett végezni, s mivel a két kapus külön dolgozott, Benedek Tibor ugrott be, hogy hiánytalanul meglegyen minden kiscsoportban a létszám. 

A gyakorlatok egyáltalán nem voltak játékosak, leginkább a lövés gyakorlása minősíthető annak, a többi mind komoly fizikai erőkifejtést igényelt. (A kapura dobálókat pedig a partról mindenkit folyamatosan figyelő Kemény Dénes figyelmeztette folyton, hogy ne csak tüzeljenek, hanem töltsenek is, vagyis a lövést mindig előzze meg egy-két éles passz.)

A csapattal való találkozás lehetőségét felhasználtuk arra, hogy a csapatkapitánytól érdeklődjünk a Szerbia elleni siker utáni helyzetről, megszólaltattuk Török Bélát is, aki eddig egyetlenként nem nyilatkozott Zágrábban a VLV kamerája előtt és rövid videóinterjút készítettünk Beck György csapatvezetővel, aki személyes sikerének is elkönyvelheti a szerbek elleni meccset, hiszen az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy 300 magyar szurkoló buzdításával lehetne növelni a magyar győzelem esélyét.

VLV-FOTÓK:



Edzés a szünnapon

VLV-VIDEÓK:


Beck György nyilatkozata


Biros Péter nyilatkozata


Török Béla nyilatkozata

A szerdai nap programja:

10.00 Oroszország-Szerbia

11.30 Törökország-Olaszország

13.00 Macedónia-Németország

16.30 Magyarország-Görögország (M1, VLV)

18.00 Románia-Horvátország

20.40 Montenegró-Spanyolország

EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL

Kapcsolódó galéria

Kapcsolódó cikkek

  • Az év legjei - A vlv körkérdése a magyar válogatott játékosaihoz
  • Vodafone OB-1 - szombati eredmények
  • Február 22.: Magyarország-Kanada Debrecenben
  • Kupaszerda - Euroliga-előzetes
  • Döntetlen a szegedi rangadón - nehezen nyert az Eger
  • Szeged-Vasas és Eger-Honvéd a hétvégi fordulóban
  • Euroliga-kupaforduló - a vlv előzetese
  • Váratlanul magabiztos egri győzelem a Komjádiban
  • Vodafone OB-1 - pénteki eredmények
  • Megkezdődött a versengés az eindhoveni EB részvételi jogáért
  • Megpályázzuk a 2014-es Európa-bajnokság megrendezését!
  • Edzés - labda nélkül
  • Vodafone Kupa-sajtótájékoztató
  • Gyertyák a Vodafone tortáján



  • Címkék: