Hírek

Magyarország-Németország 13:6 - Nyilatkozatok

2007. 03. 28.
Válogatottunk magabiztos győzelmet aratott a világbajnokság negyeddöntőjében. Az első gólt a németek lőtték, de gyorsan fordítottunk és még az is belefért, hogy a csapat ismét sok helyzetet kihagyjon. Varga Dániel ígéretéhez híven megfordította kiállításainak és góljainak a számát, sőt, túl is teljesített, hiszen négyszer azért nem szokták kizavarni a  vízből egy meccsen... A döntőbe jutásért Spanyolország lesz az ellenfél. Kemény Dénes, Varga Dániel, Fodor Rajmund,  Kiss Gergely, Kásás Tamás, Madaras Norbert, Szécsi Zoltán, Kis Gábor és Varga Dénes nyilatkozata:

Nézd meg a magyar csapat összes mai gólját.

Szólj hozzá a meccs fórumában.

KEMÉNY DÉNES:

Jobban játszottunk, mint a románok ellen, szerintem a német csapat legalább olyan, mint a román, ha nem jobb, ha van különbség köztük, legfeljebb egy-két gólnyi. Összességében biztató, hogy úgy lőttünk 13 gólt, hogy sok hatalmas helyzet még ki is maradt. Az viszont nem biztató, hogy ezt jó lenne most már egyre jobban redukálni, mert lesznek olyan meccsek, hogy egy se maradhat ki. Például egy elődöntő. Most leülök egy pár játékossal megint, a múltkori is használt, hiszen lényegesen jobban játszottunk.

- Az elődöntőben Spanyolország az ellenfél. Velük mostanában elég keveset játszottunk.

 

- Egy éve játszottunk utoljára, az EB-elődöntőben. Máris megkezdjük a felkészülést ellenük, megnézem alaposan, hogy mit produkáltak most az olaszok ellen. Azt tudom, hogy a kapusuk jól védett és jól játszottak védekezésben, de szerintem verhetők.

 

 

- A csapat programja hogy alakul az elődöntőig?

 

Ma este meglepetéspörköltre hivatalosak (a vlv.hu és a csapat fotósa, Mindless látja vendégül meglepetéspartin a csapatot a szerk.), és készülünk, elméletben és gyakorlatban egyaránt.

 

- Gratulálok a győzelemhez!

 

- Köszönjük.

 

VARGA DÁNIEL:

Elég sokat játszottunk a németekkel az elmúlt időszakban ahhoz, hogy ne legyen nagyképű a kijelentés: ez a reális különbség. Mindenesetre annyiban új volt ez a meccs, hogy ez volt az első igazán nagy tétre menő mérkőzés, hiszen ez már a kieséses rendszer. És mivel, mint említettem, elég sokat játszottunk már velük, féltem egy kicsit attól, hogy a „fejünkre nőnek”. Mondjuk, ha tízszer játszunk a németekkel, abból kilencszer azért mi nyerünk, csak nem lett volna jó, hogyha az az egy éppen itt következik be. Szerencsére sokáig nem volt kérdéses a végeredmény. A harmadik negyedben elhúztunk, onnan már csak „találtak” gólokat.

Annyit még: fejlődési lehetőség van abban, hogy emberhátrányos védekezésben kijelöltünk két embert, aki nem lőhet, és talán három vagy négy gólt is lőttek. Ez volt az egyik hiba, illetve elöl annyi, hogy nagyon sok helyzetet csináltunk ugyan, de ahhoz képest elég keveset lőttünk be. Ezen a két dolgon még mindenképpen javítani kell, hiszen a spanyolok lesznek az ellenfelünk az elődöntőben ők pedig egy szinttel nagyobb játékerőt képviselnek.

 

FODOR RAJMUND:

Nem volt könnyű mérkőzés, legalábbis az elején. Aztán a második negyedben megint - hála a bíróknak - óriási kavalkád volt a vízben, de azt is sikerült megnyernünk. Úgy éreztem, hogy a harmadik negyed közepétől már tényleg nem volt kérdéses a mérkőzés kimenetele. Jobb meccs volt ez számunkra, mint a románok elleni. Sajnálom, hogy ennyi kontra van, most is vagy 16-18-at fújtak, ezzel teljesen szétverik a játékot. Még annyit jegyeznék meg, hogy Varga Dani nagyon-nagyon kiemelkedően játszott.

 

KISS GERGELY:

 

Nem játszottunk rosszul, de elöl is és hátul is maradt bennünk, van javítani való. Annak örülök, hogy magabiztosan, sok góllal nyertünk, nem kaptunk túl sok gólt sem, de ahogy mondtam, elöl is és hátul is van még miben javulni. Arra készülünk mostantól, hogy még a maihoz képest is jobban teljesítsünk az elődöntőben.

 

KÁSÁS TAMÁS:

 

A hatgólos különbség nem mutatja,hogy mennyire fárasztó meccs volt. Lehetett volna nagyobb is a különbség de a lényeg az,hogy a következő két meccsen leredukáljuk a hibák számát, mert ahogy haladunk előre, egyre kevesebb hiba fér bele a játékba. A spanyolok ellen nehéz meccsre számítok.

 

MADARAS NORBERT:

 

A lényeg az, hogy megvan a győzelem. Elég érdekes meccs volt, sok különös bírói ítélettel ide-oda. Nem mondhatjuk azt, hogy hibátlan játékkal nyertünk, nagyon sokszor helyzetbe kerültünk elöl, és ezeket nem jó százalékban értékesítettük, függetlenül attól, hogy végül 13 gólt lőttünk. Védekezésben volt egy-egy hiba a hátrányoknál, ezen kell javítani.

 SZÉCSI ZOLTÁN:

 
Nagyon koncentráltak voltunk ezért lett végül nagyobb arányú a különbség, de tényleg csak azért tudott így alakulni, mert végig nagyon odafigyeltünk.

 

KIS GÁBOR:

 

Egy negyeddöntőben bármikor lehetnek meglepetések. Mi azon voltunk ma, hogy ne történjen ilyesmi. A román meccs után volt miben javulunk. Ma már jobban védekeztünk, és a támadásaink is hatékonyabbak voltak, igaz így is voltak pontatlanságok. Még mindig sok lövés pontatatlan, meg kell érezni, hogy mikor biztos a gólhelyzet. Van, hogy inkább nem kell ellőni, hanem keresni kell biztosabb helyzetet. A spanyolok ellen még egy fokkal jobban kell koncentrálnunk, ha nyerni akarunk, de jó úton haladunk! Az a lényeg, hogy bejutottunk az elődöntőbe.

 

VARGA DÉNES:

 

Az eredmény teljesen reálisan mutatja a két csapat közötti különbséget. Ellentétben a románok elleni mérkőzéssel, itt mindenki úgy szállt vízbe, hogy tisztában volt azzal: a meccsnek komoly tétje van. Ennek köszönhetően mindenki jobban teljesített, így a csapat is jobban játszott.

 

A spanyol-olasz meccset nem láttam, csak a számszerű végeredményt ismerem, de nem meglepő, hogy elverték az olaszokat, már csak azért sem, mert egy nehéz csoportot megnyerve jutottak a negyeddöntőbe. Természetesen, mint eddig, ellenük is teljes erőbedobással készülünk.

 

 

Élő közvetítésünk a Petőfi Rádió adása alapján.

Az első emberelőnyünket elhibázzuk.

0:1 - Fodor kiállítása után Nossek

:1 - Kiss Gergely már a következő támadás végén egyenlít

Nézd meg a gólt.

 

2:1 - Varga Dani középről

Nézd meg a gólt.

 

3:1 - 2:1-ben megúszunk, Madaras végigvitte és bedobta

Nézd meg a gólt.

 

4:1 - megint egy gyors támadás, Varga Dani szerzi a gólt

Nézd meg a gólt.

 

4:2 - Politze értékesíti a németek emberelőnyét

Vége az első negyednek

5:2 -Benedek-Biros passzolgatások után Biros beindul, Benedek passzol és megvan a gól.

Nézd meg a gólt.

 

Félidő (úgy tűnik, kézben van a meccs)

6:2 - Varga Dani messziről váratlanul lő, bemegy!

Nézd meg a gólt.

 

7:2- emberelőny, Kásás ejt

Nézd meg a gólt.

 

8:2 - Kiss Gergő labdájával Varga Dani megúszik

Nézd meg a gólt.

 

8:3 - Nossek kilövi a jobb felső sarkot

8:4 - Politze átlő a blokkoló kezek között

Kásás Csigirbe lövi a Molnárról megítélt ötméterest

9:4 - Kis Gábor azonnal értékesíti az emberelőnyünket

Nézd meg a gólt.

Szünet

9:5 - Nossek az emberelőny lejártakor

10:5 - megúszunk, Kiss Gergely a gólszerző

Nézd meg a gólt.

 

11:5 - megint gyorsan felérünk egy kivédekezett emberelőny után, Molnár lövi be

Nézd meg a gólt.

 

12:5 - a következő támadásunkat Biros fejezi be

Nézd meg a gólt.

 

12:6 - Naroska közelről bekotorja

13:6 - Madaras a mérkőzés utolsó másodpercében

Nézd meg a gólt.

 

VÉGE, elődöntőben a magyar csapat!

 

Magyarország-Németország 13:6 (4:2, 1:0, 4:2, 4:2)

v: Balfanbajev (kazah), Smit (holland)

Magyarország: Szécsi – Kásás 1, Kiss G. 2, Benedek, Fodor, Biros 2, Molnár 1. Csere: Varga Dániel 4, Madaras 2, Varga Dénes, Szivós, Kis G. 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Németország: Csigir – Savic, Politze 2, Nossek 3, Schertwitis, Kreuzmann, Mackeben. Csere: Naroska 1, Schlotterbeck, Dierolf, Kieloch, Oeler. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

Gól - emberelőnyből: 5/2 ill. 8/3
Büntetőből: 1/0 ill. -/- 
Kipontozódott: Mackeben (23.p.)




Hozzászólások

Összesen 19 hozzászólás | Szóljon hozzá Ön is!


hirdetés

Bejelentkezés
 
A vízilabdáról minden, az okostelefonodra!
Kiemelt videók
A videólejátszó betöltése folyamatban...
Varga Dénes csavargólja (Mla...
Kiemelt galériák
Összes
Címkék
Tóth Márton élő Jug Dubrovnik olasz bajnokság statisztika Eger Honvéd-Eger góllövőlista vlv-interjú Bátori Bence Szeged Interliga FTC-Szeged Európa-bajnokság EB 2010 Magyar Kupa Zágráb Varga Tamás Vanja Udovicsics Szécsi Zoltán Hárai Balázs Magyar Nemzet vodafone ob-1 Nagy Viktor Csurka Gergely Steinmetz Ádám élő közvetítés Fremantle Mariners-Szeged bajnoki döntő